Benkő Péter/veol.hu | 2023.04.23. 12:00
Háromnapos Némafilm-fesztivál vár Alsóörsön
Április 20-án mutatták be a meghívott vendégeknek az Amfi Alsóörs kulturális-közösségi létesítményt, melyet a korábban rekultivált egykori kőfejtő helyén hoztak létre tavalyelőtt, és ismertették a tervezett idei programokat.

A helyszínen tavasztól őszig folyamatosak az események, és nem csupán hétvégenként, hét közben is. Rendezvényeik között fő helyen nyári napközis táborok, sportolási lehetőségek, színház, kertmozi, tanösvény, valamint hazánk jelenleg működő legnagyobb planetáriuma várja a felnőttek mellett a gyerekeket, bármelyik korosztályból.

Fotó: AMFI – Amfiteártum Alsóörs Fb oldal

 

Dobrosi Zsolt intézményvezető örömmel számolt be róla, hogy már tavaly 20 ezer látogatót fogadtak.

– Lényegében három fő lábon áll az Amfi: egyik színház- és koncertterünk, másik a digitális játéktér, harmadik pedig a planetárium. De megjelennek a sportolási lehetőségek, hisz elkészült például erdei tornapályánk és az íjászpályánk. Idei nagy dobásunk lesz a különleges, háromnapos Némafilm-fesztivál, amelyet azért is tartunk érdekesnek, mert 110 éve, hogy elkezdtek Magyarországon némafilmeket gyártani.

Váci Helga rendezvényszervezőtől megtudtuk, elsősorban kulturális helyszínként működnek, kiegészítve napközis táborok szervezésével, planetáriumukban pedig az egyes korosztályok számára megfelelő vetítéseket tartanak, most már óvodásoknak is.

– Említhetem még a kertmozit, de kapcsolatban vagyunk a helyi lovardával, lényegében komplex programtervvel várjuk a szezont. Az Amfi területén 12 faragott kőfigura található, ezek a természetet korunk technikai csodáival párosító Varázserdő játék elemei, közülük is kiemelkedik a Naphalász szobra, melyet a létesítmény szimbólumának is nevezhetünk – sorolta Váci Helga, aki arról is beszámolt, hogy osztálykirándulásokba is bekapcsolódnak tanösvényük révén, hiszen létesítményük oktató szereppel is bír, elsősorban a földrajz, a geológia terén.

Az egykori kőfejtő ma akár egy amfiteátrum részlete
Fotó: Benkő Péter/Napló

A bemutatkozó után a jelenlévők bejárták a létesítmény területét, a főépület mellett megtekintették például a színpadot, a tanösvényt és a szobrokat, majd egy planetáriumi vetítést is megnéztek. Kérdéseikre pedig választ kaptak az intézmény vezetőitől.

 

Az Amfi Alsóörs idei nyári fesztiválsorozata

Kiemelt rendezvényük lesz a Némafilm-fesztivál július közepén. Várják a Valmar zenekart, a Csiky Gergely Színházat az Oscar című vígjáték előadására, koncertezik Korda György és Balázs Klári, a Budapest Bár, a Csík zenekar. Lesz Dexion remember, rengeteg színházi előadás, fellép a Bagossy Brothers Company, és kolbászsütő fesztivált is rendeznek. Ez nem a teljes kínálat, azt nem tudnánk itt felsorolni, csupán némi ízelítő abból.

 

Alsóörsre tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: AMFI-hivatalos

 



 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva