likeBalaton.hu | 2023.05.06. 12:00
Félmilliót csalt ki az idős füredi férfitól a nő
A nő több idős férfit is megpróbált átverni és több millió forintot akar kicsalni az áldozatokból.

Egy idős balatonfüredi lakos tett bejelentést a rendőrségre 2022. június 20-án arról, hogy egy fiatal nő pénzt csalt ki tőle. Elmondta, hogy a helyi vásárcsarnokban üldögélt, amikor egy számára ismeretlen nő odament hozzá és beszélgetést kezdeményezett vele.

Azt állította, hogy a külföldön élő édesanyja nagyon beteg, akit szeretne meglátogatni, és ehhez kért az idős úrtól először másfél millió forintot.

A sértett ezt elutasította, azonban sikerült neki végül rábeszélnie, utazzon ki vele beteglátogatásra, és ehhez vegyen fel kölcsönt, amit majd a megérkezésük után visszaad, mert mint állította az anyukájánál van tízmillió forint, de azt a kórházból nem tudja neki eljuttatni.

Félmilliót csalt ki az idős balatonfüredi férfitól a nő, aki hitegette áldozatát

A nő később egy ismert pénzintézet ügyfélszolgálatát hívatta fel a sértettel telefonon kölcsönigénylés céljából, ahol az ügyintézőnek meg is adta az adatait. A pénzintézet mintegy fél óra múlva visszahívta, és tájékoztatta, hogy az ő esetében csak ötszázötvenezer forintot tudnak neki adni, amit el is fogadott. Még aznap délután a címére ki is vitte az ügyintéző az igényelt kölcsönösszeget.

A férfi odaadta a kapott pénzt a nőnek repülőjegyekre, aki megígérte, hogy megveszi azokat és együtt fognak kiutazni.

Ezután már csak telefonon beszéltek több alkalommal, ahol mindig csak hitegette az idős férfit.

A bejelentést követő rövid időn belül a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt és elfogatóparancsot adtak ki a 24 éves nő ellen, akit 2022. szeptember 17-én Esztergomban elfogtak. A nyomozók ezt követően gyanúsítottként kihallgatták. Az információgyűjtés során az is kiderült, hogy

a nő több időskorú férfit is leszólított már különféle kitalált mesével, hogy pénzt csaljon ki tőlük, édesanyja pedig már több éve elhunyt.

A tettes ellen csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás. A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: police.hu
Nyitókép: police.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva