Kerkai Attila/zaol.hu | 2023.05.12. 15:00
Holland győztes Keszthelyen
Csütörtökön, nem sokkal a déli harangszót követően több száz érdeklődő jelenléte mellett Zalaegerszegről elrajtolt a 44. Tour de Hongrie magyar kerékpáros körverseny 2. szakasza. A 175 km-es táv végén a mezőny visszatért Zala vármegyébe, hiszen a befutó Keszthelyen volt, ahol a holland Fabio Jakobsen emelhette a kezét elsőként a magasba a sprintbefutó után.

A szokásos procedúrákat követően, azaz csapatok bemutatását és a futamra való feliratkozásokat, a 2. szakasz fővédnöke, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere köszöntötte a résztvevőket. A városvezető kiemelte: 2017-ben lett volna már egy befutó Zalaegerszegen, de akkor a hirtelen lecsapó vihar a futam megszakításához vezetett, így a célba érés is elmaradt. Most viszont egy rajttal „megérkezett” Zalaegerszegre is a Tour de Hongrie. Balaicz Zoltán e szavakat már a rajtvonalon mondta el, mellette ott volt Vigh László országgyűlési képviselő is, és ketten vágták át a rajtszalagot, ezzel megnyitva a 2. szakasz pályáját.

A holland Fabio Jakobsen keze a magasban, ő nyerte az esős befutót Keszthelyen
Fotó: Pezzetta Umberto

 

A rajt előtt azonban volt még kérdőjel, igaz, ez reggelre tisztázódott. A szerdai nyitónap utolsó kilométerein ugyanis tömegbukás történt Szentgotthárdon, aminek egyik sérültje volt az INEOS Grenadiers Tour de France és Giro d’Italia-győztes versenyzője, a kolumbiai Egan Bernal. A magyra körvereny egyik legnagyobb esélyesének tartott kerekes azonban vállalni tudta a folytatást, viszont csapattársa, az ausztrál bajnok Luke Plapp nem volt szerencsés: agyrázódása miatt fel kellett adnia. Zalaegerszegről , a Göcseji Múzeum előtt 131 kerekes vágott neki a távnak, az összetettben vezető, fehér trikós holland Dylan Groenewegen (Team Jayco AlUla), a piros trikós szlovák Matus Stocek (ATT Investments), a zöld trikós ír Sam Bennett (BORA – hansgrohe) és fehér trikóban az összetettben a legjobb helyen álló magyar Rózsa Balázs (Epronex – Hungary Cycling Team).

Az előző napi napos és tavaszi időt borús, szeles időjárás váltotta fel, hogy aztán a rajt után egy kisebb viharba is belefusson a mezőny. Már a szél is nehezítette a bringások dolgát, akik Türjét, Sümeget, Tapolcát, Nagyvázsonyt érintve fordult le a Balaton-partra Zánkánál. Szigliget után a Keszthelyi-hegység „megmászása” következett Várvölgyön és Zalaszántón át, és éppen ekkor, 25 kilométerrel a keszthelyi cél előtt ezúttal sem maradt el a bukás. A szemerkélő esőben a nagyjából tíz versenyzőt érintő bukásban benne volt, majd nem sokkal később egy újabb baleset következett, hiszen a nedvessé vált aszfalt egyre többet „csúszott ki” a versenyzők alól. Az eső itt már rendesen esett, a két szökevényt, akik száz kilométeren át vezettek, úgy tűnt beérik a többiek, de inkább nőni kezdett újra az előnyök. Azonban az olasz Filippo Ridolfo és a cseh Daniel Turek már nem sokáig tudta tartani pozícióját, és 12 kilométerrel a cél előtt „bekebelezte’ őket a mezőny.

Hévíz elhagyása után fordult minden élesbe, majd Alsópáhoknál kezdődött el az igazi helyezkedés. A zuhogó esőben a keszthelyi rajthoz közeledve a holland Fabio Jakobsen (Soudal Quick-Step) lőtt ki és nyert viszonylag biztosan. Másodikként a német Phil Bauhaus (Bahrain-Victorius), harmadikként a belga Vito Braet (Team Flanders-Baloise) haladt át a célvonalon. Az előző napi győztes Groenewengen ezen a szakaszon 15. lett, Egan Bernal pedig a 42. pozícióban ért célba. A legjobb m,agyar befutó Karl Ádám (Epronex – Hungary Cycling Team) lett.

A 3. szakaszt pénteken Kaposvár és Pécs között rendezik, ekkor 180 kilométert tekernek.

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Umberto Pezzetta

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva