Mihály Szilvia | 2018.11.24. 21:36
Ágyúrobaj gyújtotta fel az ünnepi fényeket Badacsonyban
Teljesen rendhagyó módon borult ünnepi fénybe a Badacsonyi hegy. A Szigligeti vár ágyújának dörgésére kapcsolták be a fényfüzéreket, nézze meg videónkon a megismételhetetlen pillanatot!

A Gasztrohegy programsorozat részeként a Szigligeti vár kapitánya, Balassa Dániel Kardos Gábor segítségével gyújtotta meg a kanócot, majd adta meg a jelet a fények felgyújtásához.

Badacsonytomaj polgármestere, Krisztin N. László ünnepi beszédében kiemelte, hogy a város egyfajta turisztikai központként szorosan együttműködik Szigligettel, Badacsonytördemiccel és Ábrahámheggyel, hogy az idelátogatók részére minél szélesebb és színesebb kínálatot nyújtsanak.

– Megtanultuk, hogy különösen kell tisztelni és szeretni a vendégeket, főleg azokat, akik megtisztelnek bennünket, hogy nem csak július-augusztusban, hanem az év bármely szakában eljönnek hozzánk. Mára már megértettük és üzenni is tudjuk, hogy ennek a térségnek komoly értékei vannak az őszi, téli és tavaszi időszakban is. Szeretném, hogy ez a fény, amit most meggyújtunk, messzire világítana, és azt üzenné, hogy Badacsony és környéke egész évben várja a látogatókat.

Fotó: Badacsony nyitva

Laposa Bence, a Balatoni kör elnöke elmondta, hogy a Gasztrohegy rendezvénnyel egy olyan gasztronómiai programot és koncepciót mutatnak be Badacsonyban, mely bárhol az országban megállná a helyét. Az ideérkező vendégek megismerhetik Badacsonynak a téli kínálatát, egy különleges, eddig ismeretlen arcát. A novemberi Gasztrohegy program fénypontja szó szerint a karácsonyi fények felgyújtása.

Badacsony és Szigliget az ünnepi időszakban és a tél folyamán is sok programmal készül.

Balassa Dániel is hangsúlyozta, hogy Szigligeten egész évben üzemel a strandon a szauna, az ország legnagyobb merülőmedencéjével. Nem is kérdés, szaunázás után a Balaton vízében csobbanhatunk. Az igazán bátrak nem hagyják ki az Újévi csobbanást sem, több száz résztvevő fog január elsején délután megmártózni a szigligeti strandon. Ha az idő nem lesz alkalmasa arra, hogy idén télen befagyjon a Balaton, akkor is korcsolyázhatunk, hiszen december elsején nyit a szigligeti műjégpálya.

Ha ünnepi készülődésben vennénk részt, a lábdihegyi strand vár kézműves programokkal. A gasztronómia és a bor szerelmesei december 8-án a Balatoni kör Gasztropiknik sorozatán kóstolhatnak helyi és balatoni finomságokat, a két ünnep között disznóságokkal vár a Gasztrohegy, és év végi Badacsonyi túrán is részt vehetünk az Istvándy pincével közösen.

Érdemes a hidegebb időben is kimozdulni, és ellátogatni a Balatonra, Badacsonyba!

És egy kis személyes vallomás az ágyúdörgésről:

Az ünnepi fények felgyújtása előtt egyeztettünk a várkapitánnyal, hogyan is történik a kanóc meggyújtása és milyen messzire kell állnunk, hogy biztonságos módon készíthessünk felvételeket. Előre tudtuk, hogy hatalmas lesz a robaj, és tátott szájjal vagy rágózva nézzük majd, hogy ne sérüljön a dobhártyánk. A felvétel elkészítése után azonban nem voltam biztos abban, hogy sikerült jó képeket készíteni, mert bevallom, úgy megijedtem, hogy majdnem ledobtam a telefont a kezemből.

Fotó: Mihály Szilvia

Készítette: Mihály Szilvia

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva