Mihály Szilvia | 2018.09.04. 16:00
Balatoni Kör 2. rész: Ez a hazai tömegsport központja
Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke közel 15 éve él Badacsonyban, szerinte a szezont augusztus végén nem lezárni kell, hanem újranyitni.

– Hogy lettél fővárosi lakosból badacsonyi lokálpatrióta?
– Anyukám badacsonyi születésű, ő itt nevelkedett, majd a házasságkötése után a fővárosba költözött. Szüleink nászajándékba egy kis présházat kaptak a Balaton-felvidéken, gyerekkoromban szinte minden hétvégét a családi szőlőbirtokon töltöttünk. Nagyon sokáig a Balaton nekem a bort, a borvidéket jelentette. A célunk az volt, hogy minél jobb és szebb borokat tudjunk itt készíteni. Én Budapestről költöztem az egyetemre Keszthelyre, ahol agrármérnökként végeztem, majd 2004-ben átvettem a családi birtok igazgatását édesapámtól Badacsonyban. A Laposa Borbirtokot a testvéremmel, Zsófival közösen vezetjük. Zsófi foglalkozik a szőlészeti-borászati munkákkal.

Laposa testvérek: Zsófi, Bence és Lilla

Ma a Balaton már egy élettér számomra, átalakult a fontossági sorrend. Nyilván a mai napig szép és komoly borokat készítünk, de sokkal fontosabb, hogy mindezt milyen környezetben, milyen hangulatban éljük meg. Ilyen szempontból nagyon szerencsés vagyok, hiszen az az időszak, amióta én itt vagyok, egy folyamatosan felfelé ívelő szakasza a balatoni, badacsonyi régiónak. Mára a Balaton minden szempontból egy olyan közeggé vált, ami meggyőződésem szerint a legmagasabb életminőséget tudja nyújtani az országban.

– A Balatoni körrel azt kommunikáljátok, hogy a nyári szezont szeptemberben újranyitjátok.
– Az augusztus 20. nekünk, itt élőknek egy hatalmas lélegzetvétel; igazából most, ezután kezdődik a valódi balatoni élet. Még szép idő van, lehet kirándulni, futni, kerékpározni és vitorlázni, és most lehet nyugodtan helyi borokat és ízeket kóstolni.

Kilátás a Laposa birtokról (Fotó: Laposa borbirtok FB)

A július 10-től augusztus 20-ig tartó időszak nem tesz jót sem a Balatonnak, sem az itt élőknek, de megkockáztatom, az itt pihenőknek sem. Az a fajta túlhasználat, ami ebben az időben zajlik, senkinek nem jó. Az infrastruktúra nem tudja kiszolgálni ezt a sok embert, ekkora tömegekre nem lehet minőségi vendéglátást építeni. Ez ez időszak nem tudja megmutatni a tó igazi arcát, azt a Balatont, amiért érdemes idejönni, itt élni. Szeptember eleje egészen varázslatos, más hangulatot nyújt. Most sem tűntek el a vendégek, de kevesebben vannak, az egész környék megnyugodott, lelassult a normális tempóra, ez pozitív érzést vált ki mindenkiből.

– Augusztus 25-én tartottátok a hagyományos badacsonyi futóversenyt Dűlőre futunk néven.
– Teljesen szándékosan tesszük minden évben erre az időpontra ezt a futást. Még a szüret előtt, de már huszadika után nyújtunk közösségi sportprogramot az idelátogatóknak.

 

– A helyszín, a Badacsonyi hegy körbefutása a résztvevőknek különleges élmény, te minden reggel itt, ebben a környezetben futod le a napi kilométereket.
– Igen. Ez a verseny nem is elsősorban a futásról szól, hanem Badacsonyról. Minden résztvevőtől azt a visszajelzést kapjuk, hogy egy gyönyörű környezetben futni egészen más élmény, mint egy salakos versenypályán. Én 15 éve futom itt ezt a távot, nekem a futás egész éves program.

– A sport meghatározó része az életednek?
– Igen, nekem és a Balatonnak is. Azt gondolom, hogy a tó környéke mára a magyarországi tömegsport központjává vált. Futóversenyek, kerékpárversenyek, triatlon, Balaton-átúszás, Balaton-átevezés, vitorlázás-folyamatosan olyan események zajlanak a tavon és a tó körül, amik éves szinten több 10 ezer, akár 100 ezer embert mozgatnak meg. Ez nagyon nagy kincs, a jövőben erre is kell fókuszálnunk. Próbálom magam a vitorlázásra is rávenni, de sajnos ez egy nagyon időigényes sport, most a szüreti időszakban nem sok időm van a vízen lenni.

Fotó: Laposa Bence

Szüret után kezdődnek a túrák, a Badacsony és a környező hegyek túraútvonalai minden nap más élményt nyújtanak, minden évszakban csodálatos a hegytetőkről elénk táruló látvány.

– Kedvenc évszakod?
– Ez nehéz, nálam ez a nappal, a fénnyel függ össze. A tavaszi napsugár és az őszi is fantasztikus, miközben mindkettő mást üzen. Az első melegebb, április végi időszak csudajó szokott lenni, de a vénasszonyok nyara is egészen gyönyörű színeket, fényeket és illatokat produkál. Egyre többen éreznek rá erre a hangulatra. A Balaton az évszakok változását fantasztikusan szépen leköveti. Mire megunnánk a téli sötétebb időszakot, újra elindul valami, amikor a nyüzsgést unjuk meg, újra lenyugszik a vidék, olyan, mint egy szinusz görbe. Hullámzik az év és az életünk.

– Milyen a tökéletes Balaton?
– Mi a Balatoni Körrel egy olyan Balatont álmodunk meg, ahol a tónak az üzenete azokra a tevékenységekre fókuszál, ami minimum 6 hónapon keresztül elérhető. Olyan aktív bor-gasztronómiai-szabadidősport és kulturális régió víziója van a fejünkben, amiben a mai pancsikolós balatoni kép nem szerepel. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség igényes strandi infrastruktúrára, de ne a 40 fokban vízben üldögélés legyen a kommunikációs alap és fő program. Az a célunk, hogy tudjuk megmutatni azokat a lehetőségeket, amik a strandoláson kívül várják az idelátogatókat.

– Milyen programok várnak ránk a következő hónapokban?
– A Balatoni Körös programok mellett Badacsonyban októbertől külön is szervezünk gasztro-kalandozásokat.A Balatoni Körrel elindul egy Gasztropiknik roadshow 4 állomással. Az első pikniket szeptember 29-én Sümegen tartjuk. A Badacsony nyitva program keretén belül tavaly bemutattuk az egész évben nyitva tartó helyeket, de ezt idén már megtöltjük programokkal. Gasztrohegy néven októbertől áprilisig 7 alkalommal egy-egy hosszú hétvégén egy bizonyos tematika alapján készülnek az ételek a résztvevő 8 hely mindegyikén.

Szerző: Mihály Szilvia

Olvass tovább a Balatoni Kör többi tagjáról is!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva