veol.hu/Kovács Erika | 2021.09.30. 13:00
Balatoni halakból főztek az alsóörsi strandon
Heiter Sándor vezetésével a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör csapatának magyaros halgombóclevese és currys, gombamártásos pontygombóca nyerte el a fődíjat a halfőző versenyen, az alsóörsi, lovasi és csopaki tagokból álló Old Smuggler, élén Kránitz Róberttel pedig a horgászverseny győztese lett a mintegy három kiló keszeg kifogásával a halnapon az alsóörsi strandon.

– Nagy öröm számukra, hogy egy év kihagyás után ismét megrendezhetjük ezt a különleges őszi, balatoni programot a Veszprémvidéki Horgász Egyesülettel (VHE) és az egyik helybeli szállodával – mondta Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere a megnyitójában.

Tatai Lajos, a VHE elnöke kiemelte, idén már hatodszor szervezik meg a halnapot, és külön örömmel szólt a horgászversenyről.

– Kitűnő időben és gyönyörű környezetben igazi örömfőzésre és horgászatra kerül sor a strandon – vélekedett.

Heiter Sándor, a VHE tagja, az esemény főszervezője aláhúzta,

a halnapon megmutatják, hogy a halakból nem csak halászlét lehet főzni, hanem különféle ételeket is. A résztvevőknek jó tüzet, kevés szelet kívánt, illetve azt, hogy ne égjen oda a hagyma.

– Ha ez mégis megtörténik, akkor azt mondják, újragondolt recept alapján főztek – nevetette meg a közönséget.

Kirchner László, a helyi szálloda tulajdonosa szerint cél az, hogy a halnapból igazi közösségi ünnep legyen. Szőke András Balázs Béla-díjas filmrendező, színművész, a zsűri elnöke büszkén említette meg, hogy a 650 lakosú kis faluból, Taliándörögdről érkezett.

– Van valami közöm a halas történetekhez, mert szentesi vagyok, mely négy kilométerre van a Tiszától – mondta, majd örömfőzésre buzdította a résztvevőket.

Horváth László szállodai konyhafőnök a szervezők képviseletében

a halászléfőzésről elárulta, vörös- és fokhagymával hideg vízbe teszik a lefilézett pontyot és a harcsát, majd kavargatják az ételt, és lassan összetörik a halat. Másfél óra után teszik bele a jófajta piros és kevés füstölt paprikát, mellyel újabb fél órát fő az étel. A levet besűríti a kicsit áttört hal, a paprikák, és a végén főzik bele a filéket. A szabadtéri bográcsos főzés pedig különleges ízt, karaktert ad a halászlének.

Az eredményhirdetéskor egyebek mellett elhangzott, mindenki nyert, aki részt vett a programokon, és az is, aki eljött, és megkóstolta az ételeket, a horgászok pedig szép zsákmányt fogtak. Kránitz Róbert, a győztes horgászcsapat vezetője azt mondta, nagyon örülnek a mintegy három kiló keszegnek, amiből kitűnő ételt készítenek. A megtisztított, majd sűrűn beirdalt, sózott halat paprikás lisztbe forgatják, majd forró, bő olajban aranybarna színűre sütik.

Az örömfőzéshez és horgászathoz minden körülmény adott volt Alsóörsön: a páratlan környezet a csillogó Balatonnal, a nyarat idéző időjárás és a kitűnő balatoni halak, valamint a gazdag programok.

Forrás: Veol.hu
Fotók: Pesthy Márton/Napló

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva