veol.hu/Molnár Sándor | 2021.08.01. 14:00
Szívesen jönnek üdülni a magyar családok a Balatonra
Már javában tart a főszezon, a forró nyárban hétköznap is megtelnek a strandok nyaralóvendégekkel.

A község kedvelt fürdőhelyén kisgyermekes családokat arról kérdezte a Veol, hogyan érzik magukat a Balatonon, miért a települést választották, milyennek látják az árakat és a körülményeket.

A Szűcs család Budapestről érkezett Alsóörsre, amelyet nagyon szeretnek. András, a családfő elmondta, hogy egyértelműen a Balaton a nyaralásuk helyszíne. Néhány évvel ezelőtt barátaikkal látogattak el először Alsóörsre, nagyon megkedvelték a községet, és már negyedik éve, hogy itt nyaralnak.

A három gyermekükkel, a tizenöt éves Hannával, a négyéves Andorral és a másfél éves Rózával „sűrű” napokat éltek meg a Balatonnál.

– A kicsik miatt próbáltunk kötött napirendet tartani. Dél­előtt lejöttünk a strandra, megebédeltünk, majd következett az alvásidő, utána próbáltunk mindenféle élményelemeket beiktatni este hét óráig a strandon – fogalmazott az apuka. Andrásék a strandra járás miatt beszereztek egy kiskocsit is, amely nélkül nehezen közlekedtek volna a két kisgyermekkel és a sok cuccal.

A Szűcs család (képünkön) Budapestről érkezett Alsóörsre
Fotó: Molnár Sándor/Napló

Elmondták azt is, hogy nem könnyű finanszírozni a három csemetével a nyaralást. András szerint érezhető a drágulás a pandémia után, de a Balaton mégiscsak közelebb van, mint a tengerpartok, könnyebb lejönniük ide a gyerekekkel a fővárosból. Mivel nagyon jól érezték magukat júliusban, még biztosan eltöltenek néhány napot Alsóörsön augusztusban is.

A Gyömrőről való Varga-­Polyák családnak rokonai, barátai élnek Alsóörsön, ezért választották a települést nyaralásuk helyszínéül. Három kisgyermekkel, a hétéves Noellel, a négyéves Nathannal, valamint a két és fél éves Zsókával érkeztek a népszerű nyaralóhelyre. Az egyhetes üdülés alatt a forró napok mellett esőset és hűvösebbet is megéltek, ennek ellenére nagyon jól érezték magukat, és sok élménnyel gazdagodtak.

A Varga-Polyák család három kisgyermekkel, a hétéves Noellel, a négyéves Nathannal, valamint a két és fél éves Zsókával Gyömrőről érkezett Alsóörsre
Fotó: Molnár Sándor/Napló

A családfő elmesélte, hogy a sok strandolás mellett jártak Tihanyban, és hajóztak is a Balatonon. Tervezték, hogy ellátogatnak a csopaki élményparkba, de végül a kánikula miatt inkább a strandolás mellett döntöttek.

– Szerencsések vagyunk, mert közreműködőek a gyerekek, nincs velük különösebb probléma. Mindenhez van kedvük, jó étvágyuk van és szeretnek fürdeni, még a hideg víz sem riasztja el őket – mesélte az apuka, aki hozzátette még, hogy évente egyszer látogatnak el a Balatonhoz, és ez már a harmadik alkalom, hogy Alsóörsön nyaralnak.

Kiderült az is, hogy tartottak az idei áraktól, mert kedvezőtlen híreket hallottak, de nem találták annyira magasnak azokat, mint ahogy előzetesen megjósolták nekik. Nem olcsó a Balaton-part, de az árak nem verik az egeket – fogalmazott a családfő, aki tisztaságot tapasztalt, a strandot és a körülményeket pedig családiasnak és barátságosnak ítélte.

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva