Kovács Erika | 2023.11.14. 14:00
Újbort és libacombot kínáltak Márton-napon Alsóörsön
Márton-napi újborkóstolást és libavacsorát tartottak az önkormányzat és a művelődési ház szervezésében a sportcsarnokban az elmúlt hétvégén. A rendezvényen több mint kétszázan vettek részt az egész térségből és a felvidéki Kalász testvértelepülésről. 

Méltatta a szőlőmunkások, a borászok munkáját Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere, mert nekik köszönhetőek a kitűnő borok. A település elöljárója kiemelte, negyed évszázados hagyomány a településen a mostani rendezvény, ugyanis annak idején az Alsóörsi Hegyközség kezdte el a Márton-napi újborkóstolást és a libavacsorát, amit mindig is megáldottak az egyházi vezetők. Ezt a hagyományt élesztették újjá. A polgármester aláhúzta, Alsóörs környékén az olaszrizling és a cserszegi fűszeres szőlőfajta a legjellemzőbb, de Csuhaj Ernő jóvoltából kitűnő vörösborok is megtalálhatók itt.

– Alsóörsön egész évben nagyon színvonalas és változatos programokat kínálnak – hangsúlyozta Vörösmarty Éva megyei közgyűlési alelnök. Mint mondta, ezek között megtalálhatók olyanon is, melyek kifejezetten a helyi és a környékbeli embereknek szólnak, ilyen a mostani is. Szerinte ez a térség nemcsak azért népszerű, mert itt van a Balaton és gyönyörű a természeti környezet, hanem amiatt is, hogy nagyszerű emberek élnek itt, és kitűnő a közösség.

Ferenczy Gábor alpolgármester, aki borászkodik is a környéken, arról beszélt, hogy idén jó évjárat ígérkezik, a kitűnő borok pedig nagy vonzerőt jelentenek, fontosak a Balaton idegenforgalmára nézve.

Dobrosi Zsolt, az Amfi ügyvezető igazgatója nagyra értékelte, hogy a pezsgő nyár után ilyen ragyogó, helyieknek szóló programmal indul az ősz. A hatalmas érdeklődés pedig azt jelzi, hogy az itt és a környéken élő emberek igénylik, hogy találkozzanak egymással.

Báró Béla helyi jegyző örömmel szólt arról, hogy idén akkora érdeklődés mutatkozik a rendezvény iránt, hogy a művelődési házból át kellett hozni a tágasabb sportcsarnokba. Nem beszélve arról, hogy az őszi balatoni idegenforgalomra mennyire jótékony hatással van egy ilyen esemény.

Sárdi Máté, Lovas polgármestere a rendezvény kapcsán a térségre jellemező kitűnő közösséget és az együttműködést emelte ki.

– Hívő emberek vagyunk, emiatt nagyon fontos nekünk a borszentelés, ráadásul kitűnő az itteni közösség – mondta Gál Dušan, aki Alsóörs testvértelepülése, a szlovákiai Kalász településről érkezett, és a náluk legjellemzőbb olaszrizlinget, rizlingszilvánit és rozét hozott a borkóstolásra.

A találkozón Berkes Péter római katolikus plébános és Kálmán Csaba református lelkipásztor az újborok megáldásakor egyebek mellett méltatta a szőlőmunkások, a borászok munkáját, majd az iskolások alkalomhoz illő műsorral ajándékozták meg a közönséget, amelynek a helyi óvoda konyhája jóvoltából finom libacombos vacsorát kínáltak. A hagyomány szerint ugyanis aki ilyen vacsorát fogyaszt Márton-napon, nem éhezik egész évben.

Az esten a talpalávalóról a Sasi duó gondoskodott egészen éjfélig.

Nyitókép: illusztráció /shutterstock

Forrás: veol.hu

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva