Marton Attila | 2023.11.13. 14:00
Újbort kóstoltak a libavacsorához a borlovagok
Újborkóstolóval egybekötött libavacsorát rendezett hétvégén a Kelet-Balatoni Borlovagrend.

A Márton-naphoz több népszokás is kötődik, ezek egyike, hogy az újborok általában ekkorra erjedtek ki, így már meg lehetett kóstolni a friss nedűket. Ez a szokás adta az ötletet a balatonkenesei eseményhez is. Győrfi Károly, a Kelet-Balatoni Borlovagrend elnök-nagymestere elmondta, Márton-napja alkalmából hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a programot. Az esemény délután az újborok megáldásával kezdődött a helyi református templomban – adta hírül a veol.hu.

 

A résztvevők – a borlovagrend mintegy húsz tagja a Balaton keleti medencéjéből – Sipos Csaba kántor orgonajátékára vonultak be a templomba, ahol Németh Péter lelkész mondott áldást a borokra és azokra, akik munkájukkal járultak hozzá a nedűk elkészítéséhez. A Márton-napi hagyományokról Takács Alexa borkirálynő beszélt a jelenlévőknek.

 

A program ezután a borlovagi pincében folytatódott libavacsorával és az újborok kóstolásával. A jó hangulatú, késő estébe nyúló borvacsorán mintegy húszféle, a tájegységre jellemző újbort kóstoltak a résztvevők, többek között olaszrizlinget, kékfrankost és többféle rozét.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva