Szijártó János | 2023.11.16. 08:00
Badacsonyban is csapra verték a Márton-napi hordót
Idén is megtartották az újbor kóstolásával, tökfaragással, tombola sorsolással egybekötött hagyományos Márton-napi vigasságot Badacsonytomajon a városháza előtti téren.

A tökfaragó versennyel egybekötött színes programokon Navracsics Tibor miniszter, országgyűlési képviselő köszöntötte a résztvevőket, Krisztin N. László polgármesterrel együtt. A vigasságot a szervező Badacsonyi Turisztikai és Borút Egyesület nevében Borbélyné Galambos Gabriella nyitotta meg, majd a már említett köszöntők mellett Bedy Imre plébános áldotta meg a Borbély Tamás hegyközségi elnök által csapra vert Márton-napi újbort. Az idei Márton-napi cuvée tizenkilenc gazda borából készült, amit a résztvevők a helyszínen meg is kóstolhattak, amihez a házigazdák tépett libahúsos-töpörtyűs zsíros kenyeret, pogácsát, édes és sós süteményeket, őszi finomságokat kínáltak.

Fotó: Szijártó János

Navracsics Tibor beszédében a helyi közösségépítés fontosságáról beszélt, illetve a badacsonyi hagyományok jelentőségéről. Majd a Badacsony Vinum Vulcanum Borlovagrend Márton-napi Újbor Ünnepén úgy fogalmazott, hogy Magyarország egyik legszebb történelmi borvidéke a badacsonyi, ahol már a kelták idején is termesztettek szőlőt és ez a hagyomány a mai napig fennmaradt. Hozzátette, a borrend a kulturált borfogyasztás méltó képviselője, céljuk a hagyományok ápolása, a fajta hírnevének védelme és az itteni borkultúra megismertetése.

A gyerekek a töklámpás készítésében jeleskedtek
Fotó: Szijártó János

Krisztin N- László polgármester arról szólt, hogy mit jelent a helyieknek és az idelátogatóknak a Badacsony, és egyben köszönetet mondott a Turisztikai és Borút Egyesületnek, amiért idén is megszervezték a hagyományos Márton-napi vigasságot, immár tizenhetedik alkalommal.

 

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Szijártó János

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva