likeBalaton.hu | 2022.02.20. 10:00
Egy napra a budapesti New Yorkba költözik Badacsony
A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület ismét felköltözteti a hegyet a fővárosba, hogy közelebb vigye a badacsonyi borokat, ízeket és vendégszeretetet a budapesti lakosokhoz.

Fontos, hogy ne csak borkereskedéseken keresztül kóstolhassák meg a fővárosiak a badacsonyi borokat, hanem egy ilyen alkalom során is, a gazdával, a termelővel beszélgetve. Akinek itt ízlik egy badacsonyi bor, az szívesebben kóstolja meg azt majd a Balatonnál, Badacsonyban is.

Idén ismét gazdag ízelítőt kaphatnak az érdeklődők Badacsony boraiból és turisztikai kínálatából, hiszen egy év kihagyás után, április 9-én újra megrendezik a rendkívül népszerű, és immár nagy hagyományokkal rendelkező Badacsony New Yorkban elnevezésű borvidéki seregszemlét a New York Palota Róma termében.

Fotó: Mihály Szilvia

– A Badacsony New Yorkban mindig kiemelkedik a borvidéki kóstolók közül. A kezdetektől fogva valódi összefogás jellemzi, és sajátos, barátságos hangulat, ami annak köszönhető, hogy a bemutatkozó borászatok és kiállítók maguk szervezik, az őket tömörítő Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület közreműködésével – méltatta az eseményt Váli Péter borász, a szervezőbizottság elnöke.

Életre hívunk

Badacsony tehát újult lendülettel, hatalmas várakozással és kicsattanó életkedvvel készülődik április 9-ére, amikor újra a közönség elé léphet mestermunkáival.
A kiállító borászatok végre ismét személyesen találkozhatnak fogyasztóikkal, mesélhetnek munkájukról és mindannyiunk közös szenvedélyéről, a borról. Ezt a hangulatot hivatott közvetíteni az esemény idei szlogenje is: „Életre hívunk”. Ez a két szó magában rejti a megújulást, a tavaszt, és mindazt, amit a korlátozások enyhülése az emberekben megszólít.

Hiszen az élet olyan, mint egy üveg mámorító bor.

Fotó: Mihály Szilvia

Ismerd meg Badacsonyt

Az eseményen csaknem 50 kiállító várja majd a Badacsonyt és borainak kedvelőit, köztük közel 40 borászat, akiknél több mint 160 féle, finomabbnál finomabb bort kóstolhatnak meg a látogatók. A kóstolóra kiválasztott borokban a térség legkiemelkedőbb nedűit ismerheti meg a borkedvelő közönség. Olyan különlegességeket, amelyek kizárólag a Badacsonyi Borvidéken születhetnek meg, köszönhetően a talaj egyedi ásványosságának, a bazalt, a homokkő és a klíma sajátos hatásainak.

Fotó: Mihály Szilvia

Az esemény további érdekessége, hogy a borászatokon túl szálláshelyek, vendéglátóhelyek, programhelyszínek is bemutatkoznak, és természetesen a mesterkurzusok sem maradnak el.

Badacsony most is kitesz magáért az eseményt kísérő szakmai programok terén. Ezúttal Dr. Csizmadia András, a BorSchola alapítója és vezetője, főiskolai docens (BGE), tanár, szakújságíró, borszakértő, a Magyar Bor Akadémia tagja a vakkóstoló során kiválasztott legjobb borok és a hozzájuk illő ételek mentén mutatja be a borvidék kiválóságát.

Dr. Mészáros Gabriella DipWSET nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium alapító oktatója pedig a badacsonyi borok érlelhetőségéről beszél 8-10 éves tételeket segítségül hívva.

Itt van a részletes program.

Ismerd meg jobban Badacsonyt, járd be velünk virtuálisan a hegyet.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva