veol.hu / Szijártó János | 2023.02.15. 14:00
A legszebb kocsonyákat keresték Badacsonytördemicen
A vírushelyzet miatt ugyan két év kihagyás után, de immár tizenhetedik alkalommal rendeztek Badacsonytördemicen kocsonya-szépségversenyt.

A szombati esemény alaposan felrázta a falut, sőt, még a környéket is, hiszen harminchét érdekes, különleges remekmű érkezett be, amely méltán váltotta ki az érdeklődők csodálatát, elismerő megnyilvánulásait.

A faluházban a rendező Badacsonylábdi Partszépítő és Fürdőegyesület nevében Szántai Attiláné köszöntötte a versenyzőket és a vendégeket, majd bemutatta a zsűri tagjait.

A kocsonya-szépségversenyre benevezett alkotásokat Vigánti Sándorné, a helyi Őszikék Nyugdíjas Klub vezetője, Nagy István, a rendezvényt szervező Badacsonylábdi Partszépítő és Fürdőegyesület elnöke és szakmai zsűritagként Horváth Ernő bírálta el.

Az első helyet Soós Csilla (Nemesgulács) érdemelte ki a magyar címert ábrázoló kocsonyájával.

Második lett a mesztegnyői önkormányzat, harmadik a Nemesgulács Jövőjéért Egyesület alkotása. A szervezők hirdettek gyermekkategóriát is, itt a helyi Rózsakő Óvoda gyümölcskompozíciója kapta a legjobb értékelést, a második helyen a nemesgulácsi Steer-fiúk kocsonyája, a harmadikon a Rózsakő Óvoda zöldséges kompozíciója végzett.

A különleges megmérettetést ezúttal is jelentős érdeklődés övezte, látszik, hogy a programnak nemcsak múltja, de jövője is van. A rendezvény nívóját a beérkezett remekművek mellett a a Batsányi Táncegyüttes és a Tördemic Néptáncegyüttes műsora is emelte, a közönség mindegyik produkciót elismerő tapssal jutalmazta.



Forrás: veol.hu
Fotók: Szijártó János

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva