Krausz Andrea | 2022.03.09. 08:00
25 éves rekord a balatoni kompokon és újdonságok a hajózási szezonban
Az idei szezonban már nem kell sorban állnunk a balatoni személyhajó kikötők pénztárainál. Úgy vásárolhatunk majd otthonról online jegyet a balatoni menetrendi, séta- vagy programhajókra mint például a MÁV esetében. Tihanyba pedig közvetlen hajójáratok is indulnak a főszezonban.

A hagyományoknak megfelelően idén is nagyszombaton (április 16-án), vagyis húsvétkor kezdi meg a személyhajózási szezont a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART). Ekkor fut ki az első hajó Siófokról, melyet a balatonfüredi kikötőben ünnepélyesen fogadnak. Húsvéttól előszezoni menetrend szerint közlekednek a járatok.

– Az idei szezonban a megújított honlapunk mellett elindul az online jegyvásárlás is. A hajók esetében egy konkrét járatra lehet majd jegyet venni, a kompok esetében pedig egyelőre személy és kerékpárjegyet lehet adott napra vásárolni

– mondta a likeBalaton.hu-nak Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója.

Online is tudunk majd hajójegyet vanni a BAHART járataira
Fotó: Krausz Andrea

Tihanyba hajózhatunk

Menetrendi változás várható a keleti medence települései között.

– A Siófok–Balatonfüred–Tihany háromszögben, valamint Balatonföldváron tervezzük újra a nyári menetrendet. Sűrűbb és direktebb indulások lesznek.

Az egyik legforgalmasabb kirándulási célpont Tihany, így ezt a települést közvetlenül is el lehet majd érni, nem csak Balatonfüreden keresztül.

Balatonföldvárról pedig nem Tihanyig lehet ezentúl eljutni, hanem egészen Balatonfüredig. A hagyományos Buli- és Varázshajó programjainkat továbbfejlesztjük, illetve számos kiemelt eseményt is szervezünk partnereinkkel. Lesznek olyan járatok, ahol igazi „húzónevek” szórakoztatják majd a közönséget. Az egyeztetések még most zajlanak – emelte ki a vezérigazgató.

Tihanyba közvetlenül is el tudunk majd jutni
Fotó: Krausz Andrea

 

Az elmúlt 25 év legnagyobb forgalma a kompokon

Ismét rekordot döntött a kompok forgalma. A 2022-es év eddig eltelt részében a szállított utasok száma közel 10 százalékkal felülmúlta a tavalyi év hasonló időszakát. Pedig a 2021-es év is nagyon erős volt, mert megdőlt az 1997-es csúcs. Így idén egy új rekord született a kompokon: az elmúlt 25 év legmagasabb forgalmát bonyolították a Szántód és Tihany között közlekedő kompokon.

– Még a februári hétvégéken is előfordult, hogy háromezres utasszámot regisztráltunk. Úgy tűnik, hogy megszerették az emberek a kompot, és sokan rendszeresen használják – tette hozzá Veigl Gábor.

Rekord született a kompok forgalmában
Fotó: Mészáros Annarózsa

A kompok március 11-től sűrűbben járnak, így nem óránként, hanem 40 percenként közlekednek majd. A forgalmasabb időszakokban a menetrend felfüggesztésével sűrítik a járatokat. Március 11. és április 7. között Szántódrévből 6.40 és 18.40 között, Tihanyrévből 7.00 és 19.00 között közlekednek.

 

Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva