2018.12.12. 12:00
A fiatalokat is megszégyeníti a 74 éves vízimentő
Somogy megye legidősebb aktív vízimentőjeként évről-évre bizonyít: 74 évesen is vízbe veti magát, ha bajba jutott fürdőzőt lát a Balatonban.

Tizenhatodik nyarára készül vízimentőként a kőröshegyi, 74 éves Halász Géza. Lánya biztatta, hogy jelentkezzen a Vízmentők Magyarországi Szakszolgálatánál.
– A lányom Zamárdi felsőn pincérkedett, s ott találkozott egy idős, 74 éves vízimentővel – mesélte Halász Géza. – Ő annyi idős volt akkor, mint én most. A lányom megkérdezte tőle, hogy én is lehetnék-e vízimentő, mert tudta, hogy jól úszom, mivel régebben vízilabdáztam.

Szó szót követett, és még abban az évben megmérette magát Halász Géza vízimentőként.
– Zánkán volt a vizsga a 18 fokos Balatonban – idézte fel az életmentő. – Megkérdezték, hol az unokám, mert azt hitték, őt vittem vizsgázni. De végül sikeresen teljesítettem a vizsgát, pedig kemény volt az erőpróba. Voltak nálam sokkal fiatalabbak is, de közülük többen kirostálódtak a megméretésen.

Halász Géza teljesítményét megirigyelhetik a fiatalok is, azt mondja, valahogy úgy van ő is, mint a jó bor. Az idő előrehaladtával egyre jobb lesz.
– A 35 év felettieknek 11 perc a szintidejük, így nekem is – magyarázta kérdésünkre. – Uszodában majdnem elérem a 9,5 percet, amely a fiatalok szintideje. Úsztam már 11 percet vizsgakörülmények között, 10,47-et tavaly, idén pedig javítottam 10 másodperccel. Az a baj, hogy amikor közeleg a vizsga, már aludni sem tudok. Elhatároztam, hogy jövőre lemegyek tíz alá.

A kőröshegyi vízimentő nem edzi túl magát, hetente egyszer jár csak a tabi uszodába. De úgy tűnik ez éppen elég folyamatosan javuló teljesítményéhez. Emellett roppant elfoglalt, bár nyugdíjas, egy percre sem hajlandó megállni. Azon túl, hogy nyáron a Balaton parton vigyázza a fürdőzők testi épségét, az év többi részében is aktív. Legalább négy kórusban énekel, hiszen néhány éve még ő volt az ország legmélyebb basszusa. Kvízműsorokban szerepelt sikeresen, hiszen nyugalmazott pedagógus lévén nem hagyja, hogy agytekervényei berozsdásodjanak.
– Azért kezdtem a vízimentésbe is, mert nem tudok csak itthon ülni karba tett kézzel – mondta. – Így azonban segíthetek is azoknak, akik bajba kerültek. Vagyis két legyet ütök egycsapásra.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva