2020.01.18. 17:00
A magyar kultúra napja - programok Zala megyében
Kiállításokkal, az irodalmat és a komolyzenét ötvöző gálaesttel ünneplik Zala megye városaiban a magyar kultúra napját. A több napon át tartó programsorozat keretében népzenei együttesek lépnek fel és a látogatók betekintést nyerhetnek a közgyűjtemények tudományos munkájába is.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.

A zalai megyeszékhelyen, a hangverseny- és kiállítóteremben VI. Zalaegerszegi Szalon címmel kedden a városhoz kötődő képzőművészek munkáiból nyílik tárlat. A kiállításra az alkotók festészet, szobrászat, grafika és elektrografika, digitális print, médiaművészet, valamint installáció műfajban nyújthatták be pályázataikat. A legjobb műalkotásért járó Szalon-díjat és a közönségdíjat a kiállításmegnyitón vehetik át a képzőművészek.
A Kultúra Mecénása Díjat, a Keresztury Dezső-díjat és a közművelődési elismeréseket a magyar kultúra napján, január 22-én, az Irodalom és zene címmel rendezett gálaesten adják át. Az ünnepi műsorban Zrínyi Miklós és Weöres Sándor versei hangzanak el Rátóti Zoltán színművész előadásában. Tóth László zongoraművész és a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar Sándor János vezényletével Liszt Ferenc műveket szólaltat meg, a gálaesten többek közt a Joseph Autran költeménye nyomán készült Les Préludes című zeneműve is felcsendül.

 

 

Zala megye mellett többek között Balatonfüreden is lesznek programok a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan.

A megyei levéltárban kedden értékelik a közgyűjtemény elmúlt évi tudományos és közművelődési tevékenységét. A program keretében Vajda László a levéltárnak adományozza édesapja, Vajda József zenepedagógus, népzenegyűjtő hagyatékát.

A veszprémi Pannon Várszínház is különlegességekkel készül az eseményre.

Csütörtökön a Göcseji Múzeum legújabb kutatási eredményeiről tartanak előadásokat a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. Nagykanizsán az ünnepi rendezvénysorozat szombaton a Szikra Táncegyüttes önálló estjével kezdődik, a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Hétfőn a Minden körbe ért címmel kiadott, Pék Pál válogatott verseit tartalmazó kötetet mutatják be a Honvéd Kaszinóban, kedden pedig az országos vasutas fotópályázat vándorkiállítását nyitják meg a Kodály Zoltán Művelődési Házban. A magyar kultúra napján a Halis István könyvtárban az intézmény szolgáltatásait bemutató kiállítással várják a látogatókat. A Magyar Plakátházban csütörtökön nyílik meg a Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesülete és a zalaegerszegi Vitrin Művészeti Egyesület közös kiállítása.

Balatonmáriafürdőn ezzel várnak a kultúra napján.

Keszthelyen, a Balaton Színházban a magyar kultúra napján adják át a Pro Cultura Keszthely díjat, a gálaesten a Festetics György Zeneiskola tanárai és diákjai, valamint a Balaton Kamarakórus közreműködik.
Csütörtökön a Balatoni Múzeum rendezvényén többek közt a régészeti kutatások eredményeit is bemutatják a látogatóknak.

Kortárs előadás lesz Veszprémben ezen a napon, Twins címmel.

Nyitókép: Pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva