Szaniszló Hajnalka | 2019.08.14. 06:00
Augusztus 20-i ünnepi programkavalkád a Balatonnál
Augusztus 20., államalapításunk ünnepe – az új kenyérrel, tűzijátékkal, zenével, gyerekprogramokkal, színes kavalkáddal jön – a Balatonnál is.

Uralkodása idején István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé: erre a napra hívta össze Székesfehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot, élete végén ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, majd 1038-ban ezen a napon halt meg. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus 20-ára, mert 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával ekkor emeltették oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.

Évről-évre, országszerte ünneplik az ország születésnapját, s ezen alkalomból színes programkavalkáddal készülnek, s emlékeznek erre a történelmileg kiemelkedő jelentőségű eseményre. Nincs ez másképp a Balatonnál sem. Mi most összegyűjtöttük, hogy hol és hogyan ünnepelheted augusztus 20-át a magyar tengernél: tűzijátékok, gyerekprogramok, kenyérszentelés, ének, tánc és felhőtlen szórakozás a négy napos hosszú hétvégén – ezt mind megtalálod a Balatonnál.

Először is egy nagyon egyszerű listában összesítettük, hogy hol lesz tűzijáték.

Ábrahámhegyen népzenei programokkal várnak. Alsóörsön elbúcsúztatják a nyarat és marasztalják a vendégeket az ünnepi rendezvénysorozattal, négy napon át. Fellép Hevesi Tamás, Csemer „Boggie” Boglárka és Kis Grofó is, de zenél Caramel és hazánk legnépszerűbb Beatles emlékzenekara, a The Bits is. Zenél a Ghymes és a Magashegyi Underground is.

Balatonszárszón operettgálára vigadhatunk, Zánkán Illés dalokat hallgathatunk az emlékzenekar jóvoltából, Zamárdiban pedig egy igazi zenei utazáson vehetnek részt az érdeklődők a Nemzedékek Fesztiválján, ahol a Dirty Slipperstől kezdve a New Level Empire zenekaron és a Korda György-Balázs Klári páros retró műsorán át David Bowie dalaig minden korosztály megtalálja a számára legmegfelelőbb szórakozást.

Hello Nagyszínpad! Mondhatni megérkeztünk. Azt hisszük, talán az ilyen pillanatokért érdemes ezt csinálni. ?Ne felejtsetek el szavazni! ? ⬇️Telefonon a 06 (20/30/70) 4422-999-es alapdíjas telefonszámon a zenekar kódjával (max 5 sms?), nagyszinpad.com-on vagy a #nsz #NLE hashtagekkel ellátott képekkel-videókkal Instagrammon.

Közzétette: New Level Empire – 2019. május 9., csütörtök

Itt megnézheted, hogy hogyan változik a vonatközlekedés rendje az ünnepi hétvégén.

Tihanyban nagyon izgalmas módon, táncjáték formájában nézhetjük meg az István, a királyt, de lesz rockabilly buli és koncertet ad Dánielfy Gergő is, aki a Dal egy korábbi szériájában varázsolt el mindenkit csodálatos, saját szerzeményével.

Fonyódon retróra veszik a figurát: Unisex és Madarak emlékzenekar koncert is lesz, számtalan retró dj közreműködésével.

Balatonvilágoson erős emberek versenye is lesz augusztus 20-án, ami már önmagában szokatlan az államalapítás ünnepén, de természetesen lesznek koncertek is bőven, így például Baby Gabi is fellép, de sakkverseny brazil show is szórakoztatja majd a látogatókat, ahogyan néptánc-bemutatóval is készülnek.

Közzétette: Fonyódi Betyárok Néptánc Egyesület – 2016. szeptember 3., szombat

Balatonszepezden nagyon kúl zsíros kenyér partit tartanak, színes kísérőprogramokkal és természetesen tűzijátékkal. Kirakodó vásár, arcfestés, kézműves foglalkozások, népi játékok, tűzijáték és táncos előadás gazdagítja a programot.

Balatonlellén nagyon izgalmas kísérőprogramokkal készülnek – amellett, hogy természetesen lesz tűzijáték és gyerekprogramok, valamint zenés fellépések is –, hiszen lovagrendi bemutatók és tűztánc is lesz.

Közzétette: Vörös Oroszlán Lovagrend – 2017. augusztus 17., csütörtök

Balatonkenesei programokat itt, balatonfűzfőieket itt, balatonfüredieket itt, balatonföldváriakat pedig itt találtok.

Ha Balatonfenyvesen ünnepelnétek, akkor itt tájékozódhattok a programokról, Balatonberényben Csézy és az Örökség zenekar ad koncertet, Balatonakarattyán pedig egy gigahosszú, háromnapos ünnepségsorozatot tartanak tortabemutató ceremóniával és Dj Ottó fellépésével.

Ábrahámhegyen, Balatongyörökön és Keszthelyen is ünnepelnek, Balatonszemesen pedig az államalapítás ünnepe mellett megrendezik ezen a hétvégén a Bujtor István filmfesztivált is, amely a független, amatőr filmes alkotók, alkotóközösségek számára nyújt kiváló lehetőséget a bemutatkozásra, immár tizedik alkalommal.

?Bujtor István – Ötvös Csöpi nemcsak tehetséges nyomozó volt, de kitűnő vitorlázó is. A színész annyira szeretett…

Közzétette: BUJTOR ISTVÁN FILMFESZTIVÁL – 2019. augusztus 10., szombat

Badacsonytomajban ezen a hétvégén rendezik a Rózsakő fesztivált, amely 12. alkalommal, a hegy, a víz, a bor és a szerelem jegyében várja a látogatókat. Elképesztően széles skálán mozog a programkínálat, hogy érdemes a részletes programnál böngészni, mert kizárt, hogy ne találnánk kedvünkre valót.

Minden nap élőzene, kirakodó vásár és borházak kínálata mellett augusztus 20-án természetesen ünnepi tűzijátékot rendeznek a zalai fürdővárosban, Zalakaroson.

Tűzijáték Veszprémben

Fotó: Penovác Károly/Veol.hu

Hévízen az elmaradhatatlan nemzeti ünnep és annak programsorozata mellett ezen a hétvégén rendezik a Borünnepet is, immár nyolcadik alkalommal. Itt tudod megnézni a részletes kínálatot. A ma már országos hírnévre szert tett rendezvénysorozat a térségben egyedülálló kulturális és gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat. A hazai nagy borvidékek képviselői mellett természetesen a hazai kisebb-nagyobb borászatok is bemutatkoznak a többnapos programsorozaton.

Tudod, hogy mik azok a Szent István tüzei? Kattints és kiderül.

Balatonakali is kínál bőségesen programokat az ünnepi hétvégére, Tagyonban vitorlázás és vacsora is jár a tűzijáték mellé.

A katasztrófavédelem abban is segít, hogy mire érdemes figyelni annak érdekében, hogy az ünnepi hosszú hétvégén is biztonságban legyünk.

Nem találtad meg a megfelelőt? Kattint és válassz másik települést!

Összeállította: Szaniszló Hajnalka

Nyitókép: Pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva