Szaniszló Hajnalka | 2021.08.26. 07:00
Augusztus utolsó hétvégéjén is színes programokkal vár a Balaton
Augusztus utolsó hétvégéjén is végtelenül színes programkínálat vár a Balatonnál. Mutatjuk a legjobbakat.

Augusztus 27., szombat

Balaton-átevezés, Fonyód

A fonyódiak úgy tartják: a Balaton nem szétválasztja, hanem pont összeköti Fonyódot és Badacsonyt. Erre építik a nyár sokszínű programjait is, mint a hagyományosnak mondható Fonyód-Badacsony közötti, X. Balaton Átevezést, amely a szünidő utolsó programjai között szerepel.

Aktív strand, Keszthely

Téged is várnak minden augusztusi szombaton a keszthelyi Városi Strand aktív programjai. Zsebeld be a győztesek jutalmát és szerezd meg az „AKTÍV STRAND” élménykuponokat, melyekkel kedvezményesen próbálhatod ki a Keszthelyi Viziparkot, a strandi nagycsúszdát, a kajakozást és a nyári hógolyózást.

Hagyományőrző nap a Szigligeti várban

Az izgalmakban is bővelkedő nap során a meghívott hagyományőrző egyesületek számos, látványos bemutatóval ajándékozzák meg a közönséget, de természetesen a középkori muzsika sem hiányozhat a repertoárból. Lesz apródavatás és solymászbemutató is.

BAHART REGATTA, Balatonboglár

2021-ben három helyszínen rendezik meg a Balaton legrégebbi vitorlás versenysorozatát.

Fotó: BAHART Regatta hivatalos

Hangzó Csipke programsorozat, Csopak

A műsorfolyam a csipke és a hímzés finomságát mutatja be fizikai valójában és szellemi értelemben egyaránt. Vajon mit ad a vert csipke és a hímzés a készítőjének? Mit ad annak, aki viseli? Milyen dallamok szűrődnek át a csipke leheletkönnyű membránján? Milyen hagyományok, szokások ölelik körbe a csipkézést és a hímzést? Milyen műveket ihlethetett a csipke a komolyzenében?

Fürdőtörténeti séta, Hévíz

Most megtudhatod, hogyan lett nemzetközi hírnevű fürdőhely a hévízsárként ismert mocsaras vidék, hogyan változtak és alakultak a tó fölé épített fürdőépületek, hogy ismerték meg a fürdő jótékony hatását elődeink és milyen csodálatos gyógyulásról mesélnek a legendák.

Simándy József emlékkoncert, Balatongyörök

Nem csak operabarátok figyelmébe ajánljuk ezt az estet. Aki a csillagos ég alatt szeretne belefeledkezni csodálatos dallamokba, annak itt a helye.

Éjszakai csobbanás Badacsonyban

Iskolakezdés előtt még szeretnél egyet éjszaka csobbanni, és bulizni a Balaton parton? Akkor gyere a badacsonyi strandra.

Beatles-slágerek a Balatonnál: The Bits koncert, Balatonakali

A Beatles legjobb dalaival búcsúztatja a nyarat Balatonakali.

 

Tihanyi Szabadtéri Játékok, Tihany

A 2004-ben elindított Tihanyi Szabadtéri Játékok idén július 2. és augusztus 26. között várja színvonalas előadásokkal a közönséget.

Richter Flórián cirkusz 2021, Zamárdi

Adrenalinnal dúsított cirkuszi show műsor nemzetközi díjnyertes produkciókkal, gyönyörű lovakkal, tevékkel, zebrákkal és Magyarország leghíresebb elefántjával, Szandrával.

Fotó: Richter Flórián cirkusz hivatalos

 

Augusztus 29., vasárnap

Kodzsugukila, a boszorkány – Kabóca Bábszínház, Balatonfenyves

Dzséli, a varázsló zenész repít bennünket Afrikába, annak is a legkülönlegesebb szegletébe: saját kunyhójába.

Megszállottak napja, Balatonalmádi

Maradj lendületben – A Megszállottak klubja különleges sportnapot tart augusztus 29-én a Balatonalmádi városi sporttelepen, illetve a pálya menti vízterületen és parton. Az esemény házigazdája Fenyő Iván színművész.

Családi nap koncertekkel, Veszprém

Valamennyi korosztályt megszólítja az Agóra rendezvénye.

Lemezbemutató orgonaest, Veszprém

Lendvai István Gábor orgonaművész ad koncertet vasárnap este a veszprémi Szent László templomban.

Zene a Zöldben: Vérpezsdítő latin est Horgas Eszterrel, Siófok

A nemzetközileg ismert és elismert Horgas Eszter fuvolaművészről rengeteg minősítő jelző ismert, közös jellemzőjük hogy mind pozitív kategóriájú. A lendületes, az érzelmes, a bátor, a virtuóz, a kedves a lágy a kemény, a hangulatos – ez csak néhány az olvashatóak közül – mind így együtt és mind egy estén, egy koncerten. A koncert ingyenesen látogatható.

 

Miénk itt a tér – Térzene, Balatongyörök

Komolyzene, jazz, blues, világzene, népzene csendül fel a Kossuth utca végén található Dísz téren, gyere és strandolás után ringatózz a zene dallamán is.

Fürdőélet a nagy háborúban, Keszthely

A Balatoni Múzeum vándorkiállítása visszarepít a múltba, a boldog békeidők hangulatos fürdőéletének változását mutatja be az első világháború alatt. Izgalmas, néha szinte sokkoló képek elevenítik fel dédszüleink életét.

Balatonfüredi Borhetek, Balatonfüred

Közel 300 féle borfajtát kóstolhatnak az érdeklődők a balatonfüredi Tagore sétányon feállított pavilonokban. Huszonöt borász kínálja majd harminc fajta szőlőből készült borait, a borospavilonok között az első helyet, a hagyományoknak megfelelően, az év füredi borásza kapja.

Ruhaszobor kiállítás a kastély parkjában, Hévíz

A nem mindennapi tárlat promenád karakterével elérhető közelségbe hozza a kortárs magyar iparművészet sokszínűségét, a szobrok meghökkentő méretükkel népszerűsítik az öltözéktervezők alkotásait.

Fotó: Festetics-kastély hivatalos

 

Egész hétvégén látogatható programok

Tábor Fesztivál, Alsóörs, augusztus 25-29.

Zenekari táborból fesztivál, országos népszerűségű rock rendezvény Alsóörsön a motor és a rockzene rajongóinak. Idén augusztus végén rázhatja a fejét az esti koncerteken mindenki, napközben pedig sportversenyek, csapatversenyek és egyéb programok gondoskodnak a szórakozásról.

Everness Fesztivál 2021, Siófok, augusztus 25-30.

Öt nap feltöltődés a pozitív gondolkodás és az egészséges életmód jegyében Siófok – Sóstón, a Siócampingben.

II. VonyArts Folkpart, Vonyarcvashegy, augusztus 25-29.

Népzene és néptánc oktatással, nép- és világzenei koncertekkel, táncházzal várnak bennünket a Balaton partján a nyár utolsó hétvégéjén.

Veszprémi Utcazene Fesztivál, Veszprém, augusztus 25-29.

Négy nap alatt a belváros tíz színpadán több mint 160 koncertet adnak hazai és külföldi bandák a Veszprémi Utcazene Fesztiválon szerdától szombatig.

 

A Fesztivál – off road, Gyenesdiás, augusztus 25-29.

Augusztus utolsó hétvégéjén a Faludi-síkon, az off-road pályán ismét nagyon sáros lehet bárki. A szervezők sok dagonyát, érdekes attrakciókat ígérnek. Jössz?

VW Bogaras Balatoni Nyárbúcsúztató, Gyenesdiás, augusztus 26-29.

Ezek a bogarasok nem bogarasok…. A gyenesi kirajzáson várják a VW Bogár autósokat és minden rajongót egy jó hangulatú nyárzáró közös dzsembori-re.

Kiállítás Stekly Zsuzsanna tűzzománc munkáiból, Balatonföldvár, augusztus 31-ig

Különleges kiállítás Bajor Gizi Közösségi Házban.

Garten Balaton, Lovas, augusztus 30-ig

Idén újra nyílik az északi part legnagyobb kortárs művészeti programsorozata. Három héten át kiállítások, tárlatvezetések, pódiumbeszélgetések, koncertek, vetítések és művészeti workshopok várják az érdeklődőket.

Nyár a bányában, augusztus 31-ig, Salföld

Irodalmi és gyermekprogramok, koncertek, kreatív-és művészeti foglalkozások, minden kedden Kocsmakvíz- színes programokkal vár a salföldi Bánya köztér.

Színe és fonákja kiállítás, Veszprém, szeptember 4-ig

Babinszky Csilla alkotásaiból nyílik kiállítás Színe és fonákja címmel. A kiállítás válogatást ad az alkotó életművéből. A tárlaton installációk, csendéletek, ceruzarajok és festmények is láthatók.

Klara and the Sun – kiállítás, Szentbékálla, szeptember 5-ig

A tárgy- és a képalkotás hagyományos művészeti médiumain túl a tudomány és a technológia aktuális eszközköszleteit felvonultató tárlat aktív részvételre invitálja a látogatókat.

Illatmúzeum Pannonhalmán, szeptember 5-ig

Magyarország első illatmúzeumában a látogatók elmerülhetnek a kozmetikai és gyógyhatású készítmények pannonhalmi fortélyaiban.

The Frame – digitális fotóművészeti kiállítás, Tihany, szeptember 12-ig

2021. augusztus 2. és szeptember 12. között a tihanyi Rege Galériában lesz megtekinthető a hazánkban egyedülálló The Frame digitális fotóművészeti kiállítás.

„Balatonfüred borcímkék tükrében” – kiállítás megnyitó, Balatonfüred, szeptember 29-ig

Fazekas Gergő (The Majordesign) és Varga András (Lídia Borház) előadással egybekötött bemutatója a XXI. század számítógépes applikációkat tartalmazó borcímkéiről.

Legó kiállítás Tihanyban, december 31-ig

Vasúti közlekedés, űrjelenet, tengerparti nyaralás és a Mikulás birodalma. Ez csak néhány érdekesség, amelyet a tihanyi legókiállításon csodálhatsz meg.

Balatonfüred 50 – Kiállítás, Balatonfüred, 2021. június 5.-2022. január 9.

Képes történetek Balatonfüred várossá válásának első évtizedeiből. A kiállítás 2022. január 9-ig látogatható a Vaszary Galériában.

 

 

Nyitókép: Shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva