likeBalaton.hu | 2023.03.13. 18:45
Bajba jutott szörföst mentettek Keszthelynél
A keszthelyi Helikon strandról indult el Balatonberény felé két szörfös hétfőn kora délután. A vízimentők mindkettőjüket egy deszkán ülve találták meg a tó hullámain.

13 óra 45-kor érkezett telefonos bejelentés, miszerint bajba került egy windszörfös a Balaton nyugati medencéjében. Ekkor viszonylag friss déli, délnyugati fél fújt ezen a területen.
„Kiderült, hogy nem egy, hanem két szörfösről van szó, de csak egyikük került bajba” – írta közösségi oldalán a VMSZ – Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata.

„A keszthelyi Helikon strandról indultak el, majd Balatonberény felé vették az irányt.

Egyikük azonban valamilyen technikai probléma folytán elhagyta a deszkáját, így nem tudott tovább haladni.

Ezt követően közvetve érkezett a telefonos segélyhívás. Központunk többszöri telefonos próbálkozást után egyeztetni tudott a bajbajutottal, aki pontosította a helyszínt, és részletezte problémáját is.

A társa végig vele maradt

A téli készenléti ügyeleti formában működő vízirendőrség (BVRK) és a vízimentők (VMSZ)

a mentés gyors megszervezését követően azonnal megkezdték a bajbajutott felkutatását.

A VMSZ „Kenese Lomac” nevű mentőhajója 2 fő vízirendészeti járőrrel és 1 fő vízimentővel a fedélzetén rövid időn belül sikeresen célba ért.

A mentőhajó megérkezésekor ketten ültek egy deszkán. Ugyanis szerencsére a bajbajutott társa végig vele maradt, amíg megérkezett a segítség. A segítőtárs a saját eszközén, a széllel elindult vissza a strandra, a bajbajutottat pedig vitorlájával együtt a VMSZ mentőhajó vitte partra.” – számolt be a VMSZ.

Ha van alkalmazásod, akkor pont odatalálnak a vízimentők

A vízimentők felhívták a figyelmet, hogy a jó idő közeledtével fokozottan ügyelni kell a biztonságra, és felkészülten kell a vízre szállni. Mint írták, legyen rajtunk megfelelő ruházat és mentőmellény is, valamint ne feledjük, hogy szeretett tavunk még csak 7 fokos.

Ezek mellett fontos, hogy rendelkezzünk segítséghívásra alkalmas eszközzel is:

lehetőleg okostelefonnal, amelyen megtalálható a frissített BalatonHelp applikáció, amely a pontos GPS koordinátánkat adja meg a vízimentő központnak,

így még hamarabb megérkezik a segítség.

Nyitókép: Illusztráció/MTI/Varga György

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva