Mihály Szilvia | 2018.07.06. 12:00
Balatoni Kör
A Balatoni KÖR a tóhoz tartozó 3 megyét és 6 borvidéket összefoglaló egyesület. Tagjai között van helyi étterem, cukrászda, borbár és több borászat is, melyek egész évben várják a Balatonra érkező vendégeket.

A Balatoni Kört alapító borászatok és vendéglátóhelyek célja, hogy a minőségi gasztronómiát, borkultúrát ismertessék meg a Balatonra látogató vendégekkel. Éttermeik, borászataik egész évben nyitva tartanak, közös összefogásuk eredményeként színes, az egész Balatont átívelő programokat indítanak.

Ételeik, boraik eddig is ikonikus darabjai voltak a balatoni vendéglátásnak, de összefogásukkal, egymás ajánlásával már biztosak lehetünk abban, hogy a déli és északi parton is megtaláljuk a legjobb helyeket.

Nevükhöz fűződik a Kóstold körbe a Balatont kezdeményezés, ahol az egész évben nyitva tartó vendéglátóhelyeket ismerhetjük meg.

A Balatoni Kör kezdeményezésére jött létre a Balaton Bor márka, mely az első termelői összefogásra épülő régiós bormárka Magyarországon. Az olaszrizlingből készült bort kizárólag a szigorú borbírálaton megfelelő pincék készíthetik el. A közös arculattal ellátott BalatonBor palackjain, címkéin csak a termelő neve különbözteti meg a borokat.

A Balatoni Kör elnöke Laposa Bence.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva