Márványkövi Ferenc / csupasport.hu | 2020.08.13. 18:54
Bringaréna - óriási magyar hegyikerékpáros siker Eplényben!
A hétvégén Eplényben rendezték meg az MTB országos bajnokságot, amelyen külföldi versenyzők is indultak, de a már megszokott döntött kanyarokat Ferenczi Marcell vette be leggyorsabban.

Hegyikerékpáros országos bajnokság Eplényben

Az idén is Eplény adott otthont a hegyikerépárosok downhill országos bajnokságának, amely a honi szakág csúcseseménye. A Bringaréna 2019 nyarán jól vizsgázott, így érthető, hogy ezúttal is itt tartották az eseményt. A szervezők új pályanyomokkal és elemekkel, továbbá a már megszokott döntött kanyarokkal, ugratókkal és számos technikás szakasszal várták az indulókat. Az eplényi pályáról köztudomású, hogy a külföldiekhez képest rövid, mindössze 1.5 kilométer, és a szintkülönbség is csupán 185 méter.

– A versenyhelyszín kiválasztása mindig is kényes kérdés, mert nagyon sok mindennek stimmelnie kell. Megfelelő infrastruktúrával kell rendelkeznie, megfelelő méretűnek kell lennie, és a pályahasználathoz engedély is szükséges. Eplényben mindez régóta megvan, nem is beszélve a sífelvonóról, amelynek segítségével a résztvevők könnyen feljuthatnak a hegy tetejére. A számok azt igazolják, ez a fajta rendezés és lebonyolítás a sportágban rendkívül kedveltté vált. Tavaly 233-an, az idén csaknem háromszázan álltak rajthoz, de az érdeklődés növekedésében közrejátszott, hogy a járvány miatt sokan nem mentek külföldi pályákra és eseményekre, ezért szinte mindenki ki volt éhezve az országos bajnokságra – árulta el a csupasport.hu-nak Gács Péter, az esemény főszervezője.

Tudod, hogy Eplényben mi mindent lehet még csinálni? Megmutatjuk!

Pénteken és szombaton a versenyzők nagyrészt pályabejárással és edzéssel töltötték idejüket, amelyek közül az egyik legérdekesebb a szombat esti Pro Run volt, amelyen kizárólag a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) által kibocsátott licenccel rendelkezők indulhattak el.

– A Pro Run olyan edzőkör, amely segítségével az indulók időmérős rajtidőhöz juthatnak. Azért érdekes, mert nagyon sokan edzésnek fogják fel, mások viszont – formájukat kicsit eltitkolva – visszafogják magukat, és taktikáznak. Utóbbiak a másnapi döntőre tartogatják erejüket – folytatta.

A döntőket – a 11 órás időmérőt követően – vasárnap rendezték meg négy kategóriában (elite férfi, női, junior és masters), amelyeken kizárólag licenccel rendelkező versenyzők indulhattak.

Fotó: Facebook/Limit Racing Team/Huszár Márk

– A férfiak elitkategóriájában ezúttal is elképesztő tempót és látványos küzdelmeket láthattunk – mondta a főszervező. – Jelen volt az utóbbi két év abszolút kategóriájának győztese, a szlovák Rastislav Baránek, továbbá a tavalyi szlovák bajnok, Denis Kohút is, vagyis rendkívül erős mezőny állt össze. Ezért is nagy öröm, hogy az abszolút kategóriában egy magyar kerekes, Ferenczi Marcell lett első, aki világkupafutamokon edződött, rutinos mountisokat előzött meg. Más okból ugyan, de azt is ki kell emelnem, hogy a nők és a juniorok között is jóval többen indultak, mint a tavalyi ob-n – mondta.

A szervezők nagy örömére az open, azaz nyílt kategóriában kétszáztízen álltak rajthoz, ami a tavalyi százötvenes létszámhoz képest jelentős emelkedés.

Rad Company Downhill Országos Bajnokság 2020

Az ország leggyorsabb downhilleseivel, legmenőbb DH bringáival, lélegzetelállító tempóval és talán a szokásosnál is fokozottabb hangulattal érkezik a Downhill OB!Rad Company Downhill Országos Bajnokság 2020Eplény, 2020. augusztus 7-9.www.dhracing.hu

Közzétette: LiMiT Racing Team – 2020. július 21., kedd

 

– Ebben a kategóriában versenyengedéllyel nem rendelkező, leginkább szabadidőbringások indulnak, akiknek van kerékpárjuk, továbbá megfelelő ruházatuk és védőfelszerelésük – tájékoztatott a főszervező. – Mivel ők egyetlen alkalom miatt nem váltanak ki engedélyt, nekik minden évben tartunk egy megméretést az országos bajnokság keretein belül. Öröm volt látni, hogy az elmúlt évhez képest csaknem másfélszer annyian ültek nyeregbe, sőt ők tették ki az indulók összlétszámának hetven százalékát – zárta gondolatait.

Fotó: Facebook/Limit Racing Team/Huszár Márk

 

Nyitókép: Facebook/Limit Racing Team/Huszár Márk

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva