likeBalaton.hu | 2020.05.23. 06:00
#nyaraljitthon, a Balatonon minden van #6 - Kalandok gyerekeknek
Gyerekekkel nyaralni mindig sok kreativitást igényel. De egy hosszú bakancslistával a zsebben változatos programokban lehet része a családnak, így mindenki izgalmas, feltöltődésben gazdag, mégis nyugodtan töltheti el a vakációt. Összeszedtünk minél több ötletet és helyet a Balaton körül, ahová a kisebb-nagyobb utódokkal mindenképpen érdemes ellátogatni.

A Balaton északi és déli partján számos olyan kirándulóhely és tanösvény van, amit akár ovis korú gyerkőccel is végig lehet járni, ráadásul a mozgás mellett érdekességeket is megtudhatunk a környezetünkről.
Vulkán-rajongó gyerekekkel jó választás a Mencshelyi Vulkán tanösvény és a Kossuth kilátó a Halom-hegyen. Könnyű, 2 km-es túra amit még a legkisebbek is bírnak. A közel 400 méteres magaslaton álló kilátó kiemelkedik a környékből, ahonnan a Déli-Bakonyra nyíló pompás panorámát csodálhatjuk meg.

Balatonfüreden a Tamás-hegyen lévő Aranyember útja tanösvény Jókai Mór regénye után kapta a nevét, és a Jókai kilátóhoz vezet. Ez már egy kicsit meredekebb, sziklás út, és 6 állomáson keresztül mutatja be a környék növény- és állatvilágát, a tó színeváltozásait és a hegyet felépító dolomit és mészkő történetét.

A felsőörsi tanösvény varázslatos erdőn visz át, az egykori kőnyerő hely nemzetközi jelentőségű földtani, őslénytani, és rétegtani érdekességeket vonultat fel. A rövid séta során várhatjuk az erdei manók és faunok felbukkanását, akiket akár a völgyben csörgedező patak partján is megtalálhatunk.

A badacsonyörsi Folly Arborétumban a százéves cédrusok megcsodálása mellett megismerhetjük a Folly család történetét, amelynek immár negyedik generációja gondozza a parkot. A gyerekek játszóteret találnak itt, a szülők pedig megkóstolhatják az arborétum saját borait, miközben a Balaton, az Ábrahám-hegy és az Örsi-hegy látványában gyönyörködnek.

Folly Arborétum (Fotó: Mihály Szilvia)

Ha várakat szeretnénk látogatni, akkor kis hegymászással elkirándulhatunk a Pécsely melletti Zádorvárhoz, ahonnan mesés kilátás nyílik a Balaton-felvidékre, és egy jó pikniket költhetünk el a fűben pihegve.

Sümeg vára egész napos programot kínál, és bár kissé messzebb kell mennünk a tótól, megéri egy kiadós kirándulás, hiszen a sümegi várban mindennap érdekes programokkal találkozhatunk. Lehet szó solymász vagy lovasíjász bemutatóról, megnézhetjük a kovács- vagy bognárműhelyt, a börtönkiállítást, és a várudvarban gyermekjátékok is találhatók.

A nagyvázsonyi Kinizsi vár szintén remek választás, de idén felújítási munkálatok miatt kevesebb izgalmat nyújthat. Onnan viszont csak egy ugrás Veszprém vára, aminek megtekintését egy városnéző sétával is egybeköthetjük. Ha azonban elég volt a régi falakból, és inkább állatnéző körútra vágynak a gyermekek, akkor irány az Állatkert!

A Veszprémi Állatkert egész napos programnak is beválik. Egy állatkerti séta bármely korosztály részére kellemes kikapcsolódás, amelyen mindenki megtalálhatja kedvenceit. Egzotikus nagymacskák, fekete medvék, vízimadarak, majmok és zsiráfok mellett külön medencéje van a fókáknak és pingvineknek, saját kifutója az afrikai állatoknak és az elefántoknak. Kisállatok, nagyállatok, víziállatok és repülő állatok – minden megtalálható.

Fotó: Veszprémi Állatkert

A Koloska-völgyi Vadaspark egész évben ingyenesen látogatható Balatonfüred határában. A parkban természetes környezetükben figyelhetjük meg hazánk vadjait: a gímszarvasnak, dámszarvasnak, muflonnak, őznek, fürjnek, fogolynak, fácánnak és tőkésrécének otthont adó domboldal gazdag rovar- és növényvilága is említésre méltó.

A Salföldi állatsimogatóban kisállatokkal találkozhatnak a gyerkőcök, a majorban pedig őshonos állatok, rackajuh, bilvaly, mangalica, puli, komondor és szárnyasok laknak, az érdeklődőket pedig puszta ötössel, lovaglási és lovaskocsizási lehetőségekkel, csikós bemutatóval várják.

Salföldi major (Fotó: Sági Ági)

 

Balatonfüreden, a Tagore sétányon található a Balaton legnagyobb akváriuma, a Bodorka Vízivilág Látogatóközpont. 15 édesvízi és 2 tengeri akvárium, 2 terrárium, és egy kerti tó várja a kicsiket és nagyokat. Megismerkedhetünk a balatoni halakkal, teknősökkel, és Füred testvérvárosának köszönhetően néhány adriai halfajtával is. A központ jelenleg zárva tart, újranyitásáról később döntenek.

Siófok központjától mindössze 5 km-re, a város keleti részén, Bella-pusztán található a hatalmas területen fekvő Bella Állatpark, ahol rengeteg élmény várja a látogatókat. A gyerekek és felnőttek számára egyaránt lehetőség nyílik lovaglásra, tevegelésre és különböző játékokra. A legfelkapottabb program az állatsimogató, itt ugyanis olyan szelídek az állatok, hogy valóban meg lehet őket érinteni. Rengeteg állat van: kétpúpú tevék, lovak, zebuk, dámszarvasok, alpakák, lámák, kenguruk, szurikáták, mini-pónik, szamarak, ormányos medvék, macskafélék, törpe kecskék és birkák, pávák, struccok, emuk, díszmadarak, papagájok, nyulak és sok más háziállat várja a vendégeket. Ráadásul az év minden napján, így hétvégéken és ünnepnapokon is nyitva tartanak.

Bella Állatpark

Rádpusztai Élménybirtok

A Balatonlelle-Rádpuszta Gasztro Élménybirtok lovardájában játékos formában ismerkedhetnek meg a gyermekek és a fiatalok lovakkal, pónikkal, a lótartás feladataival és szabályaival, a ló körüli munkálatokkal. Az állatsimogatóban nyuszik, csacsik, tehenek, szárnyasok, birkák és kutyák várják a lurkókat. A városi gyerekek természetes környezetükben láthatják a falusi élet jószágait.

Balatoni Madárkert

Papagájok, fácánok, pávák, díszbaromfik, fürjek, gyöngytyúkok, emuk, galambok mellett Bennett kenguru, japán mókus, csincsilla, töpenyúl és még afrikai fehérhasú törpesün is látható a Balaton-parttól 6 km-re, erdős dombok között fekvő, Kereki községben. A kisgyermekeket játszósarokkal, az érdeklődőket szakvezetéssel várják.

Vannak gyerkőcök, akiknek nem elég egy állatsimogató, nem nyugszanak meg egy kiadós túrától sem, hanem sokkal több izgalomra vágynak ennél. Nekik lehetnek tökéletes programok a kalandparkok, amelyeknek nagy része a Balcsinál is gyerekbarát.

Fotó: Facebook/Balatoni Élménypark Csopak

 

Csopakon a Balaton Élményparkban extrém és szórakoztató játékokkal várnak mindenkit, aki egy kis adrenalin turbózásra vágyik. Van itt biciklis drótkötélpálya, vízi gömböc, extrém csúszópálya, kötélpálya, lövészet, quad, slackline és szabadesés a nagyobbaknak. Az aprónépnek van minigolf, kisvasút, óriás sakk, de lehet pingpongozni és tollaslabdázni is. Itt gyakorlatilag minden van, ami egy kis izgalomhoz és tartalmas időtöltéshez kell.

Balatonfüreden az Extrém Kalandpark egyben bringapark is! A 18 méteres mászótorony, és az összesen 144 akadályból álló, 68 állomásos pálya mellett trambulin, egy 340 méteres csúszó pálya és egy bringapark is rendelkezésre áll, hogy kicsik és nagyok kiszórakozhassák magukat. Az erdei ügyességi pályát bárki kipróbálhatja, ha nincs nálatok bringa, akkor tudtok kölcsönözni, a saját biciklikhez pedig a kerékpár szervíz is igénybe vehető.

Fotó: Extrém Kalandpark Balatonfüred

 

Ha inkább boboznátok a gyerekekkel, a Balatonnál arra is van lehetőség. Balatonfűzfőn egy egész parkban vár a Balatoni Bob pálya. A park fő elemei kétségtelenül a bobpályák, de az élménykínálat ennél jóval tágabb: a BalatoniBob Szabadidőparkban minden korosztály számára kínálunk valami izgalmasat, így a kikapcsolódás a család valamennyi tagja számára emlékezetes lesz.

A Zalaszabarban lévő kalandparkban, a Zobori Élményparkban van az ország egyetlen hullámvasútja, amely az egész családnak felejthetetlen élményt nyújt. Szuri és Kengu két kenguru, akik a park kabalafigurái és állandó utasai a hullámvasútnak. Így mindenki megnyugodhat, hiszen ha két kenguru is van velünk, akkor nem lehet semmi gond száguldás közben.

Fotó: Mihály Szilvia

Csak egy kicsit kell eltávolodni a Balatontól észak felé, hogy elérjük az Eplényi Kalandhegyet és rajta a Libegőt. Egy jó libegőzés mindig felfrissülést jelent, kicsit más jellegű vidámságot adva a fülledt tóparthoz képest.
A Zamárdi Kalandpark egy olyan élménypark Zamárdiban a vasútállomással szemben, ahol egy 35 ezer négyzetméteres ligetben rengeteg lehetőség nyílik a szabadidő aktív eltöltésére. Csúszó- és akadálypályák, élménygőzös és kincsmosás várja a kicsiket és nagyokat.

De itt van a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont Kiállítás és Kilátó. A hajót formáló hatalmas komplexum nem csak kilátóként működik. Megnézheted a maketteket és szimulátorokat, amelyek 400 négyzetméteren mutatják be a balatoni hajózást a kezdetektől napjainkig, ráadásul egy játszószobát is kialakítottak a 3-10 éves korú gyerekeknek. Az épület mellett kültéri játszótér is megtalálható.

Látogatóközpont és kilátó játszótérrel (Fotó: Krausz Andrea)

Kalandpark és bobpálya, Balatonboglár

A Gömbkilátó szomszédságában terül el a kalandpark, amit az egész családnak ajánlunk. 10 méteres falmászó torony, 6 pályás trambulin, minden korosztály számára kötélpálya és 580 méter hosszú és zajtalan bobpálya.

Bobpálya a Gömbkilátónál (Fotó: Krausz Andrea)

A Holiday Parkban, Balatonlellén rengeteg izgalmas játék és önfeledt szórakozást található 2-12 éves korig. Kalandpark, vízi csopper, roller racer, motorozás, vízi csúszda, ugrálóvár és még sok minden más, a nyári időszakban.

Ha pedig csak egy jó játszótérre vágynak a lurkók, akkor minden városban megtalálják a kedvenceket, de van néhány különlegesebb is. Például a Révfülöpi Családi Játszókert, ahol van minden: a kisebbeknek a klasszikus játszótéri játékok mellett mezítlábas pálya, a nagyobbakat pedig két petanque pálya és rengeteg társasjáték várja. A szülőknek sem kell unatkozniuk, a kávézó teraszán figyelhetik csimotáikat, vagy ki is próbálhatják magukat az örök gyermekeknek való játékokban.

Rézsűs játszótér (Fotó: Szücs Ildikó)

Veszprémben a Rézsűs játszótér nagyon ötletesen használja ki a terepadottságokat, hiszen több párhuzamosan futó csúszdát alakítottak ki a terület lejtős részén. A legkisebbek napvitorlák alatt homokozhatnak, vannak hinták és más játékok is. A játszótér maga is a patakparton, madárcsicsergős, védett környezetben van, körülbelül ötperces sétával az ingyenes parkolóból is elérhető.
Veszprémben ezen kívül az afrikai szavannát idézik meg az Állatkertben található Afrika Szavanna játszótéren.

Fotó: Veszprémi Állatkert honlapja

Balatonfüreden a Helka és Kelén játszótér nyújt felhőtlen időtöltést az aprónépnek, Balatonkenesén pedig igazi Mesetérrel találkozhatunk.
Itt olvashattok arról, amikor átadták ezt a játszótet.

Keszthelyen van Vízi játszótér is és a Balaton-part játszótér, Siófokon az Ezüstparton a Süllyedő Hajó játszóteret ajánljuk, Balatonfenyvesen pedig az új Tobozjátszóteret.

Tobozjátszótér Balatonfenyvesen (Fotó: Ilona-malom Műhely hivatalos)

 

Bármerre is járjunk a Balaton környékén, a kirándulóhelyeken kívül különböző aktív kalandokat is találhatunk, ami megfelel kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hogy izgalmas és tartalmas legyen a pihenésünk.
+Extra játék:

Segíts a tapolcai Kiskirálylánynak elűzni a gonosz manó varázslatát!

Kiterjesztett valóságalapú játékra várják a családokat a tapolcai Malom-tó körül! Elvarázsolt lények között ismerhetitek meg a város nevezetességeit az alternatív városnéző sétán! A Nyomozz velünk applikációs játék a szabadulószobák feladatait és a Pokémon vadászatból ismert GPS alapú játékot ötvözve nyújt felejthetetlen élményt!

Fotó: Mihály Szilvia

Végül egy jó fagyira pedig minden gyerek mindig kapható, itt olvashatjátok nagy fagyi összeállításunkat, amit most kiegészítenénk néhány sütis hellyel is. Balatonalmádiban található a Veganeeta Home, amely vegán étteremként isteni vegán desszerteket kínál, plusz játéksarkot is találunk itt. Balatonfüreden az Arácsi Cukrászda csakis házi alapanyagokból kreál olyan finomságokat, ami után megnyaljuk mind a tíz ujjunkat, a Tihanyi piacon pedig szintén érdemes még a lurkókkal is körülnézni, hiszen különleges ínyencségekből itt sincs hiány, és a Balaton part csupán egy karnyújtásnyira van.

Összeállította: Krausz Andrea, Mihály Szilvia, Szücs Ildikó

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva