Horváth Virág | 2020.08.30. 18:05
Közel félmilliós büntetést kapott az ellopott, megtalált, visszavitt pontyért
Az ellopott kapitális méretű csodapontyot Tolna megyében találták meg, és szállították vissza a Balatonhoz, Siófokon engedték vissza megmentői. A feljelentés megtörtént, a NÉBIH V. Gy. siófoki lakos ellen elsőfokú halgazdálkodási hatósági jogkörben eljárva, jogosulatlan horgászat tárgyában meghozta a határozatot.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, június 17-én a közösségi médiában lettek figyelmesek arra, hogy a Tolna megyében található Mókus horgásztavon tórekord fogás történt. Az eddigiek alapján a tóban közel sem élt ekkora ponty és horgászfogásban sem volt erre példa. Az említett tavon készült fotók alapján egyértelműen beazonosítható volt a hal, amit illegálisan loptak a Mókus tóba. A halgazdálkodási társaság a feljelentést megtette a Nébih felé, az intézkedés haladéktalanul meg is kezdődött.

Ahhoz hogy valaki ekkora halat áttelepítsen, ahhoz felkészültnek kell lennie. Járművel kell rendelkeznie, fel kell készülni víztartó edényzettel, tárolóval, akár lélegeztetővel, hogy az utat túlélhesse a hal. Óriási stressz egy ilyen nagy hal számára. Ezekben a helyzetekben akár országos körözést is kiadhatnak egy-egy példányra, ahogyan ezt meg is tették korábban >>

Még nincs vége

A hal visszaszállítása után a halgazdálkodás nem hagyta annyiban az esetet és sikerült felgöngyölíteniük a szálakat. Olyannyira, hogy a pontyot szállító személy elismerte a tettét, ezután a feljelentést megtették a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felé. A NÉBIH V. Gy. siófoki lakos ellen elsőfokú halgazdálkodási hatósági jogkörben eljárva, jogosulatlan horgászat tárgyában meghozta a határozatot. Az említett személyt 480.000 Ft. halvédelmi bíráság megfizetésére kötelezte, valamint az állami horgászjegy és turista állami horgászjegy megváltásától 2 évre eltiltotta – áll a balatonihal.hu közleményében.

Az eljárás során kiderült, hogy a tógazda a 28 kg-os ponty mellett egy 17 kg-os egyedet is átvett a kifogótól, aki egyben a szállító is volt. A tógazda azt állította, hogy számára ismeretlenektől vette át a pontyokat, megőrzésre… V.Gy a két hal ellenértékeként 354 000 Ft-ot határozott meg, amit a tulajdonos ki is fizetett számára. Június 24-én a NÉBIH illetékes munkatársai ellenőrzést végeztek a horgásztavon. A tóban lévő kapitális ponty zár alá került, és felhívták a tó tulajdonosának figyelmét, hogy amennyiben a halat újra kifogják, akkor értesítenie kell a Hatóságot, valamint gondoskodnia a hal eredeti élőhelyére való visszaszállításáról. Június 26-án újabb bejelentés érkezett, hogy megfogták a halat, ekkor 27,2 kg volt és 120 cm hosszúságú. A társaság munkatársai azonnal elindultak és visszaszállították ép és egészséges állapotban a Balatonba. A visszaengedésre a siófoki Cinege-patak torkolatnál került sor.

Ezzel azonban még nincs vége, hiszen büntetőeljárás zajlik a halat ellopó és egyben szállító ellen, valamint a horgásztó tulajdonosa ellen is.

Nyitókép illusztráció – shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva