2020.02.24. 13:25
Elhunyt Csukás István meseíró, aki a második otthonának tekintette a Balatont
A Kossuth-díjas, Nemzet Művésze címmel kitüntetett Csukás István 83 éves volt. Gyermekműveit, alkotásait számos elismerésben részesítették. A neves meseíró és költő a Balatonhoz ezer szállal kötődött.

– A fél életemet Balatonszárszón töltöttem – mondta Csukás István 2017-ben, a sonline.hu-nak adott interjújában. Mesefigurái, mint Süsü, Pom-Pom, vagy Mirr-Murr megelevenedtek a róla elnevezett Balaton-parti színházban, ahová személyesen is gyakran ellátogatott a közönség legnagyobb örömére.

– Mindig is a nemzet művészének gondoltam magam – mondta annak kapcsán, hogy 3 évvel ezelőtt megkapta a Nemzet Művésze elismerést. – A díj nem csak rám hívta fel a figyelmet, hanem a műfajra is, vagyis a gyerekirodalomra, ami eddig alig került reflektorfénybe – összegzett a díjátadó után a művész. 80 év fölött is állandóan dolgozott és boldog embernek vallotta magát, aki abból élt, és azzal foglalkozott, amit szeretett. Fővárosi és vidéki színházaktól is rendszeresen kapott megrendeléseket, amelyeket boldogan teljesített.

– A műhely a fejemben van, ami azt jelenti, hogy bármit csinálok, bárhol járok-kelek, még álmomban is, a műhelyben állandóan folyik a munka. A folyamatnak van komolyabb része is, amikor az embernek le kell ülni az asztalhoz, a papír elé és meg kell írni, amit fejben megálmodott. Hála Istennek a fejemben is működik a műhely, és működik az íróasztalnál is – magyarázta a művész.

A költészetet sosem hagyta el, költőként indult annak idején és három összegyűjtött verses könyve jelent meg.

– Két szárnyam van. Az egyik a költészet, a másik a mese. És szépen repülök. A versírás számomra a lélek fényűzése, tehát nem lehet határidőre írni, de most is összejön egy kötetre való – számolt be akkor a neves költő, író.

Csukás István azt vallotta, hogy Somogy a tágabb második hazája, Balatonszárszó pedig a szűkebb. 2015-ben lett Somogyban az év embere, aminek nagyon örült, mert úgy tűnt, hogy befogadták. Szárszót pedig a sors ajándékának tekinti.

– A fél életemet Pesten töltöm, a másik felét Szárszón, de nem fél szívvel, hanem teljes szívvel. Nagyon összenőttünk. Talán hencegés nélkül el lehet mondani, hiszen köztudott, hogy öt éve (2010 óta – szerk.) működik itt a Csukás Színház. Azért adtam a nevemet, mert arra gondoltam, hogy becsábítja a gyerekeket a színházba. Ez meg is történt, telt házzal megy, nagy siker lett a déli parton és az egész Balaton környékén. Balatonszárszót azért is szeretem, mert kétezer embert még be tud fogadni az ember a szívébe. Ezért is van, hogy mindenkinek köszönök, és mindenki fogadja a köszönésemet, otthon érzem magam – mondta Csukás István, akit egy egész ország zárt a szívébe.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva