Szaniszló Hajnalka | 2019.08.31. 14:00
Erre az évre elbúcsúzott tőlünk a Balatoni Nyár
Erre az évre éget ér a Duna Televízió egyik legnépszerűbb szünidei műsora, a Balatoni Nyár. 69 adás, több, mint 900 téma, 400 videós bejátszó, 600 beszélgetés, közel 1500 vendég – ez az idei Balatoni Nyár mérlege.

A magazinműsor idén közel 1500 vendéget fogadott, a műsorvezetők hatszáz beszélgetést vezényeltek le, érintve majdnem ezer témát. Rátonyi Kriszta elárulta, nem csak a műsort, a kollégákat is hiányolni fogja most, hogy véget érnek a balatoni munkanapok.

69 adás, több, mint 900 téma, 400 videós bejátszó, 600 beszélgetés, közel 1500 vendég – ez az idei Balatoni Nyár mérlege, ahol a műsorvezetők és a meghívottak együtt nagyjából 90 órát töltöttek a sminkesek székében és naponta több kilométert gyalogoltak a nyitott, kültéri díszletben. A Duna Televízió egyik legnépszerűbb nyári műsora a hétvégén ér véget, a műsorvezetők – Rátonyi Kriszta, Szabó Erika, Forró Bence és Vida Péter – pedig már most szomorúak, olyan számukra ez a néhány hét a magyar tenger partján, mint egy hosszúra nyúlt nyaralás.

Fotó: Lokál

– Eddig talán ez volt a legjobb Balatoni Nyaram – mesélte Rátonyi Kriszta, aki az utolsó adáshét egyik házigazdája. – A műsorvezetőtársammal, Forró Bencével nagyon egy hullámhosszon voltunk, könnyű, gördülékeny és a vártnál is jobb volt közös munka, és a nézői visszajelzések alapján úgy tűnik, ők is szerettek minket és azt, amit csinálunk. A forgatásokon túl is sok időt töltöttem lenn a Balatonnál, így nálam ezen a nyáron a pihenés és a munka kiegészítette egymást.

Rátonyi Kriszta most minden szempontból bombaformában van, erről itt írtunk.

A műsorvezető már sokadjára dolgozik a Balatoni Nyárban, így a műsorkészítők jó részét ismeri, elárulta, idén civilben is sok időt töltött együtt a kollégáival.

– A stábbal nagyon összekovácsolódtunk, összetartó csapat lettünk, sok közös programon vettünk részt a környéken, igazi barátságok szövődtek – mondta, hozzátéve, nagyon fog hiányozni mindenkinek az itt töltött jó néhány hét és a balatoni munka.

Rátonyi Kriszta és Vida Péter / Fotó: Koscticsák Szilárd / MTI

Idén minden műsorvezetőnek volt saját rovata, Vida Péter a lovaglást és a lovas turizmust mutatta be a nézőknek.

– Nemcsak azt kaptam tőle, amit vártam, hanem sokkal többet: az öt műsorvezetői héten öt különböző helyet látogattam meg – úgy az északi, mint a déli parton -, lovagoltam karámban és terepen, hajtottam fogatot és még szőrén is ültem. Biztos vagyok benne, hogy ezeket a helyeket egyedül vagy családosan újra felkeresem majd! – árulta el élményeiről a Lokálnak.

Érdekességek a Balatoni Nyár tíz hetes forgatásáról:

69 adás került képernyőre
900 témát dolgoztak fel
több, mint 400 bejátszóval készületek a szerkesztők
600 beszélgetést láthattak-hallhattak a nézők
közel 1500 vendég járt a révfülöpi szabadtéri stúdióban
közel 60 Balaton környéki borászat bemutatása
kétszer ennyi étterem, gasztrokocsma és strandbüfé bemutatása

Összeállította: Szaniszló Hajnalka

Nyitókép: Rátonyi Kriszta és Vida Péter / Fotó: Koscticsák Szilárd / MTI

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva