2020.02.14. 06:00
Fonyódi mentősök mentették meg a sérült baglyot
Szerencsés véget ért a fonyódi mentősök és egy gyöngybagoly találkozása kedd éjszaka. Az esetről Tóth József, a Fonyódi Mentőállomás vezetője számolt be közösségi oldalán.

A mentőautó a régi 7-es számú főúton haladt Balatonfenyvesről Fonyód irányába, amikor csattanást éreztek a szakemberek az autó oldalán. A mentősök nem tudták ezt mire vélni, ezért visszatolattak és kiszálltak megnézni, mi történt.

– Már a gépjárműből láttuk, hogy egy sérült bagoly fekszik az út szélén zavarodott állapotban – olvasható a beszámoló bejegyzésben. – Irányító csoport felé jeleztük a történteket, akik szintén nagyon segítőkészek voltak, s rögtön a szakma szabályai szerint intézkedtek. A mentőegységünk kiszállt a mentőből és a bajbajutott madár segítségére sietett.

Mivel a madár élt, újraéleszteni nem kellett, s a mentőszolgálat munkatársai láb- és szárnysérülést véltek felfedezni az állaton.
Óvatosan egy műanyagdobozba helyezték és a mentőállomásra vitték Fülest. Ezután somogyi mentésirányító csoport értesítette a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságát, akik a kora reggel elszállították a sérült éjszakai vadászt a Fenékpusztai Madárgyűrűző és Madármentő Állomásra, ahol szakszerű ellátást kapott.

A fonyódi mentőállomás történetében egy rendhagyó mentési feladatellátás történt, melynek beszámolóját a résztvevők…

Közzétette: Tóth József – 2020. február 12., szerda

 

Mi is kívánunk jobbulást Fülesnek, de őt inkább nevezhetnénk Göngyinek! A bal oldali, kicsit homályos képen látható ugyanis a kis mentett állat, aki – szakértők szerint – egy gyöngybagoly. Persze ettől még lehet Füles a neve. Viszont a jobb oldali egy észak-amerikai faj. Ő csak azért került a bejegyzésbe, mert az életmentők szerettek volna egy hasonló bagolyfotót megosztani a közösségi oldalon, ami jobb minőségű, és ezt sikerült találni. Erre rákérdeztünk Tóth Józsefnél, aki mosolyogva elismerte, hogy tényleg így történt, nem ért a bagolyfajtákhoz. Viszont az életmentéshez nagyon ért, és ez a lényeg! Örülünk, hogy megmenekült a gyöngybagoly, a bejegyzés pedig rendkívül népszerű, hiszen a szimpatikus mentősöket már rengetegen lájkolták.

És még egy poén a végére: a gyöngybagoly – a szakértő elmondása szerint – ritka jelenség Balatonfenyves környékén, úgyhogy dupla köszönet!

A balatonfenyvesi erdei fülesbaglyokat megfigyelő téli túráról itt lehet olvasni!

Forrás: Sonline.hu

Nyitókép: Pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva