Krausz Andrea | 2020.05.15. 21:40
Hétfőtől a Balatonnál mindenütt kinyílhatnak a templomajtók
Varga László, a Kaposvári Egyházmegye megyéspüspöke pénteken döntött arról, hogy az egyházmegyében május 18-tól megnyílhat a lehetőség a nyilvános liturgiák újbóli végzése előtt, természetesen a szigorú szabályok betartása mellett.

A balatoni régió északi és nyugati partvidéke a Veszprémi Főegyházmegye egyházkormányzati egységéhez tartozik, ahol Udvardy György veszprémi érsek döntése szerint már május 4. óta lehet nyilvánosan misézni.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia korábban kiadott tájékoztatása szerint a nyilvános szertartások engedélyezéséről a megyés püspökök döntöttek. A korábban „kiváró” déli part, és az egész Kaposvári Egyházmegye két héttel később, május 18-tól csatlakozhat.
– Szigorú előírások mellett lehet nyilvános liturgiát tartani – tájékoztatott Szűcs Imre, balatonlellei plébános, aki még húsvétkor egy egészen meglepő ötlettel segítette a híveket. Egy kabrióból autózva, menet közben tartott ételszentelést, aminek óriási sikere volt.

Szűcs Imre plébános nyitott autóból tartott ételszentelés húsvétkor (Fotó: Németh Levente/Sonline.hu)

 

– Varga László, a Kaposvári Egyházmegye megyéspüspöke úgy rendelkezik, hogy a hívek tartsanak egymástól másfél-kétméteres távolságot, viseljenek maszkot, csak kézbe áldozzanak és kerüljék a közvetlen érintkezés minden formáját. Csak azok a templomok tarthatnak nyitva, ahol gondoskodni tudunk az emberek által gyakran érintett felületek, kilincsek, ajtók, padok, korlátok tisztán tartásáról és fertőtlenítéséről, minél rövidebb időközökkel, s ahol a belépőknek kézfertőtlenítési lehetőség áll rendelkezésére – mondta Szűcs Imre, aki elárulta, hogy az idősebb hívekkel telefonon tartották a kapcsolatot a koronavírus-járvány miatti korlátozások idején.

Balatonlellei Szentháromság Templom (Fotó: Krausz Andrea)

 

– Nagy telefonforgalmat bonyolítottam. Én is felhívtam az idősebb híveket, de engem is hívott egy idős néni, hogy megkérdezze, van-e mit ennem. Ez olyan emberi gesztus volt, hogy, megmondom őszintén, kijöttek a könnyeim – mesélte „karanténos” emlékeit a balatonlellei plébános.

A nyilvános misék megtartását már nagyon várták a hívek, főként a pünkösdre való készülés miatt, de a megyéspüspök rendelkezései leszögezik: ünnepélyes elsőáldozás és bérmálás egyelőre nem tartható.

Fonyódi református-evangélikus templom (Fotó: Krausz Andrea)

 

A Magyarországi Református Egyház (MRE) is azt javasolja, hogy most már nyissanak ki a templomok! Azt írták: az elnökségi tanács hétfői állásfoglalása szerint „ha a közösségi kapcsolattartás biztonságát az illetékes hatóságok nem szigorítják, akkor az egyházközségek elnökségének felelős döntése szerint, az előírt higiéniai és biztonsági szabályok betartásával, tartsanak istentiszteleteket”. Azt is kérték, hogy ahol az istentiszteleteken „zsúfoltság várható”, ott szervezzenek külön istentiszteletet a 65 éven felülieknek.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa által május 12-én kiadott nyilatkozatban az áll, hogy a május 4-i nyitástól számított kritikus két hét lejárta után, „a jövő hét elején, amennyiben a fertőzések száma tovább csökken, a püspöki tanács tájékoztatást ad arról, hogy mikortól és milyen higiéniai feltételek biztosításával tanácsolják a nyilvános alkalmak újraindítását.”

Nyitókép: Krausz Andrea

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva