Korábban több, Balatonhoz kötődő női életpályát bemutattunk már: az első Balaton-átúszó nőét, Belházy Bimbiét vagy Blaha Lujza füredi nyaralóéveit vagy Simon Böskét, az első Miss Europát, aki Keszthelyről indult. Jelen írásunkban olyan érdekes, de kissé elfeledett női sorsokat vázolunk fel, akik életük során – születésükkel, tevékenységükkel, munkájukkal, látogatásukkal, nyaralásukkal – kapcsolódtak a Balatonhoz. Életútjuk már önmagában is igen színes és elgondolkodtató lehet, de a vidékhez való kötődésük teszi igazán kiemelkedővé történetüket.
A gyűjteményalapító grófnő és Keszthely
2006 óta egy fehérmárvány emlékkő hirdeti a keszthelyi Festetics kastély parkjában gróf Festetics Julianna (1753-1824) kiemelkedő, ásvány- és növénygyűjtő tevékenységét. A grófnő nevéből már lehet következtetni, hogy a keszthelyi Festetics család sarjáról, a települést és vidékét felvirágoztató Festetics György nővéréről van szó, aki nem mellesleg a legnagyobb magyar, Széchenyi István édesanyja volt.
A grófnő rangos taníttatásban részesült, majd Széchényi József felesége lett – esküvőjüket Keszthelyen tartották –, aki azonban egy lovasbalesetben fiatalon elhunyt. Ezt követően vette el feleségül Széchényi Ferenc. Házasságukból hét gyermek született, öt fiú és két lány.
1781-ben Balatonfüreden késő barokk stílusú kastélyt építtettek, sokat tartoztattok itt is. Festetics Julianna rendkívül művelt asszony hírében állt: sokat olvasott, németül, olaszul, franciául és angolul beszélt, írt. Érdekelték a tudományok, testvére, Festetics György keszthelyi nagyformátumú könyvtára és a Georgikon tudós tanárai ösztönözték arra, hogy érdeklődése leginkább a geológia, az ásvány- és növénytan felé forduljon.
Mivel férjével számos, külföldi utat tett – Ausztria, Morva-, Cseh- és Stájerországban, Hollandiában, Angliában, Itáliában –, megismerte a külhoni magán- és közgyűjteményeket. A külföldi tapasztalatok eredményeként kapott kedvet az ásvány- és növénygyűjtéshez. Férje 1802-ben alapította meg az Országos Széchényi Könyvtárat, Julianna pedig 1803-ban adományával megalapozta a Nemzeti Múzeum egykori Természettudományi Tárát, azaz a mai Magyar Természettudományi Múzeumot.
Gyűjteménye a történelem viharaiban sokszor károsodott, elveszett, de néhány darabja ma is megtekinthető.
Festetics Julianna gyűjteményadományozó tette dicsérendő és értékteremtő, de érdemei közé tartozik az is, hogy Széchenyi István édesanyjaként fia nevelését és taníttatását is nagy figyelemmel kísérte. Fia, az egyik leghíresebb magyar történelmi személyiség 1817-ben saját versében állított emléket édesanyjának:
„Ime tűz és fegyver között imádsággal tartottál,
Beteg ágyaimban gyorsan te magad ápolgattál.
Te oktattál,
Tanácsoltál,
Te plántáltad szívembe a jót, melyben vagyok s leszek,
S ami csekélyt Isten, Uram, s Hazámért utóbb teszek,
A te munkád!”
A költőfeleség és Keszthely
Bár több memento (emléktábla, emlékház, iskola) is hirdeti Keszthelyen Szendrey Júlia (1828-1868), Petőfi Sándor egykori hitvesének, vagy ahogy a költő nevezte, a „feleségek felesége” nevét. Mégis kevesek előtt ismert, hogy Szendrey Júlia Keszthelyen – Újmajor pusztán – született, 1828. december 29-én.
Édesapja, Szendrey Ignác ugyanis Festetics László gazdatisztjeként szolgált a keszthelyi uradalomban. A kis Júliát 1829. január 1-én keresztelték meg a keszthelyi római katolikus plébániatemplomban. Alig múlt Júlia egy esztendős, amikor édesapja a családdal a Károlyi grófok birtokára, a szatmári Erdődre költözött, birtokfelügyelőnek. Innentől már ismert Júlia sorsa: szerelme a költőóriással, Petőfi Sándorral, majd a férj tragikus elvesztése, újbóli férjhezmenetele Horváth Árpád történész-egyetemi tanárhoz.
Petőfi múzsája, Júlia később maga is író, költő lett. Naplóját már fiatalon elkezdte és szinte haláláig vezette. Elbeszélései, versei mellett kiemelkedőek Andersen fordításai is. 2018-ban Koppenhágában is szobrot állítottak műfordítói munkássága előtt tisztelegve.
Keszthelyi szülőházán 1923-ban avattak emléktáblát, majd 2009-ben megnyílt a Szendrey Júlia emlékszoba. A fiatalon elhunyt Júlia utolsó éveiben Balatonfüreden is pihent, gyógyulást keresve. 1856-os füredi útja során egykori szülővárosát is meglátogatta.
Nemrégiben megjelent – érzékeny hangvételű – versei közt találhatunk tavi vonatkozásút is, Balaton táján című alkotását idézzük most:
„Szülőföldem tündérországába
Ide jöttem meggyógyulni én,
Gyógybalzsamként szívni levegőjét
Vagy meghalni szülőkebelén.
Oh gyógyíts meg, jó szülő örökre.
Fogadj engem, nyugonni, öledbe!”
