Krausz Andrea | 2022.04.24. 12:00
Indul az IBCC! GPS-szel figyelik a horgászcsónakokat
Vasárnaptól jövő hét szombatig tart a VIII. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC), melyen 26 ország 240 csapata 140 órán át éjjel-nappal horgászik a Balatonon. Idén minden csónak nyomkövetőt kap.

Több 30 kg fölötti pontyra is számítanak a világ egyik legnagyobb pontyfogó versenyén, melyre a magyarok mellett, a többi között cseh, szlovák, román, osztrák, német, lett, litván, francia, bolgár, török, lengyel, szerb, belga és görög versenyzők is érkeztek.

140 órán át horgásznak

A megmérettetés a megnyitóval és a csapatok horgászhelyeinek sorsolásával kezdődött el a Hotel Club Tihanyban. A Balaton teljes területén, összesen 38 településen horgásznak majd a neves pecások.

– Újdonság, hogy GPS-es jeladóval szereltük fel a csapatok csónakjait,

így mindenki azonos területű szektort horgászhat a tavon. Nem húznak majd el a szélsők jobbra-balra, így még kiegyenlítettebb lesz a verseny

– mondta a likeBalaton.hu-nak Csörgő Tamás, a verseny főszervezője.

GPS-t kapnak a horgászcsónakok
Fotó: IBCC – hivatalos

Az abszolút győztes 30 ezer eurót nyer

– Az 5 kg fölötti pontyok számítanak a versenyben. Díjazzuk a legjobb csapatokat a kifogott 5 kg fölötti pontyok összsúlya, valamint az öt legnagyobb hal összsúlya alapján is. Ezen felül a 9 kijelölt szektoron belül is kiosztjuk a dobogós helyeket, és külön díjazzuk a verseny legnagyobb tő- és tükörpontyát – sorolta a szervező.

Tavaly egyébként első alkalommal nyert magyar csapat az abszolút versenyben. A Sírius Team tagjai összesen 454,51 kg halat emeltek ki a tóból, egészen pontosan a balatonfenyvesi Központi strand előtti vízből. Az IBCC történetének legnagyobb halát is tavaly fogták ki. A román Cereal boilies 1 csapata Tihanyban, a hajóállomás melletti sétányon fényképezkedhetett a csodálatos színekben pompázó, és különleges pikkelymintával rendelkező, 30,15 kg-os tükörponttyal. Erről itt olvashatsz.

Az IBCC rekord halát 2021 októberében fogták: 30,15 kg.
Fotó: IBCC – hivatalos

Minden rekordot megdöntenének

– Én nagyot álmodtam. Szerintem az 51,5 tonnás eddigi összfogásunkat biztosan megdöntjük.

Ha az időjárás is engedi, összejöhet a 60 tonna összfogás.

A legnagyobb halat illetően pedig tavaly egy darab 30 kg fölötti pontyot sikerült kiemelni, de szerintem idén két, vagy három 30 pluszos fog kijönni. Tudjuk, hogy a Balaton 60 ezer hektáros területén 5-6 ilyen nagy, 30 kg fölötti ponty úszkál. A szerencsén múlik, hogy kinek sikerül kifogni ezeket – latolgatta Csörgő Tamás, aki hozzátette: tavaly Tihanyban, tavalyelőtt Alsóőrsön fogták a legnagyobb halat, de

teljesen kiszámíthatatlan, hogy az északi vagy a déli parton fogják-e megnyerni a versenyt.

 

Nyitókép: IBCC – hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva