metropol.hu | 2022.06.19. 18:00
Indulnak a nyári táborok: jól járnak, akik korábban foglaltak
Legtöbben július hónapban táboroznak, a többség sport- és kalandtáborokban tölti a vakációt.

Már közel 1000 táborturnus közül választhatnak a tábort még nem foglaló szülők gyermekeiknek, de a többség már lefoglalta vagy kiválasztotta a megfelelő programokat gyermekének a nyárra.

– A vakáció több mint 11 hetes lesz idén, amit nem könnyű feladat a szülők által programokkal, gyermekfelügyelettel teljes egészében lefedni. Hatalmas segítség a családoknak, hogy a táborok nagy számban rendelkezésre állnak, ráadásul már teljesen szabadon szervezhetőek, ugyanis minden koronavírus-szabályt kivezettek a szervezési előírások közül – mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.

Jól járnak, akik korábban foglaltak

Az áremelkedések miatt már májusban sok táborszervező újrakalkulálta árait, ám az a jó hír, hogy akik korábban foglaltak vagy foglalnak, azok esetében mindig az eredeti összegek maradnak. Ez azért lehetséges, mert a foglalással együtt előleget vagy foglalót fizetünk, ezzel pedig a szülő és a szervező között létrejön a megállapodás.

Teljesen megújult a fonyódligeti tábor, az új fáknak azonban még körbe kell nőni a jurtákat Fotó: Mészáros Annarózsa

Napközis kontra ottalvós

Már február hónap végén, az előfoglalási szezon eltelt másfél hónapja után is látszott, hogy a jelentkezési adatok jóval meghaladják a tavalyi évben tapasztalt foglalásokat, de valamelyest még a 2019-es eddigi csúcsévet is. Akkor 215 ezer gyermek töltött legalább egy hetet a nyáron, míg idén ez a szám 225 ezer főre nőtt. A koronavírus megjelenése óta látszott egy átrendeződés a tábortípusoknál a napközis programok irányába, a szülők egy része ugyanis járványügyi szempontból kevésbé kockázatosnak érezte ezeket, mint az ottalvósokat. Idén már érezhető, hogy az arányok fele-fele arányban egyenlítődnek ki. Az előző évekhez hasonlóan a nyár első, teljes hónapja a legnépszerűbb táborozási időszak, de arányait tekintve sokan vakációznak a tanévet követő első hetekben is. Idén a legtöbb gyermek a sporttáborokat és a kalandtáborokat választja, de sokan vesznek részt vidám és beszédközpontú angoltáborokon, valamint közel ugyanennyien ismerkednek a katonai élettel és a honvédelemmel. A hagyományos témák mellett kiugróan magas a különleges vagy akár extrém táborok kínálata is.

Idén többet kell fizetnünk

A tábordíjak, nagyrészt a táboroztatók költségeinek (gyerekek étkeztetése, szállása) növekedése miatt, emelkedtek, nagyságrendileg 10–12 százalékkal kell többet fizetni egy táborért, mint tavaly. Ez a napközis táborok esetében 38 500 Ft-os díjtételt jelent, míg az ottalvós táborokban 60 ezer forint átlagosan egy turnus. Emellett fontos tudni, hogy az árak emelkedése közel sem biztos, hogy megállt, érdemes minél előbb lefoglalni a vakációs programot a gyermeknek. Az árak emelkedése miatti tehernövekedést valamelyest csökkentheti, hogy a táborok már több mint harmada elfogadja a SZÉP- kártyát fizetőeszközként, és a lehetőség, hogy év végéig minden alszámláról fizethetnek a szülők, még könnyebb felhasználást tesz lehetővé.

A jurták sikere elsöprő Fotó: Mészáros Annarózsa

 

Évről évre növekszik a minőséggel kapcsolatos elvárás a szülőkben a táborokat tekintve, így látható, hogy egyre több tábor igyekszik külső, független szakértő által értékelés alá venni táborát. A Táborminősítő által végzett vizsgálat komplexitását és megbízhatóságát alátámasztja, hogy a szülők nagyobb arányban választanak minősített tábort gyermekük részére. Nem árt, ha tudjuk a táborok minősítése egyetlen évre szól csupán.

Táborozás számokban

  • A vakáció több mint 11 hetes lesz idén, első napja június 16-a.
  • 2022-ben várhatóan 225 000 gyerek tölt legalább egy hetet valamilyen táborban.
  • A gyerekek 51 százaléka napközis táborba, 49 százalék ottalvós táborba megy.
  • A táborozók 26 százaléka júniusban, 39 százaléka júliusban, 35 százaléka augusztusban vesz részt a programon.
  • A gyerekek 17 százaléka sport, 14 százaléka kaland-, 10 százalék angol nyelvi, 9,5 százalék katonai, 8 százalék fejlesztő táborban vesz részt. Sokan választanak valamilyen különleges, extrém tematikájú táborozást.
  • A napközis táborok átlagos ára 38 500 Ft.
  • Az ottalvós táborokban egy turnus ára átlagosan 60 000 Ft.
  • A legolcsóbb tábor egy hétre 28 000 forint, a legdrágább 330 000 forint.

 

Forrás: metropol. hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 

Tovább olvasnál? Nézd meg ezeket is!

Jurták váltották a sátrak és faházak világát Fonyódligeten

 

A tábori ebéd árán is múlik, mennyiért vakációzik a gyerek

 

Mint a mókus fenn a fán – így nyaraltunk a zánkai úttörővárosban

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva