Szücs Ildikó | 2020.07.26. 14:00
Jógázz kalandosan a Balaton körül!
A Balatoni Jógakaland térkép kalandozni és jógázni hívja a családokat kedvenc hazai tavunk mindkét partjára. Huszonkét gyerekbarát helyszínt és programlehetőséget lehet találni rajta, amik között biztosan mindenki fedez fel újdonságokat.

És hogyan kapcsolódik ide a jóga?
Bánhidi Dóra, a térkép ötletgazdája, több mint három éve alapította a Jógakalandot, amivel a mai napig az a célja, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban találkozzanak a jógával és a mindfulnessel, vagyis a tudatos jelenlétet már egészen pici korban sajátítsák el. (Ami nekik még könnyebben megy, hiszen sokkal befogadóbbak a világ pozitív dolgaira.)

Dóri évek óta rendszeresen jógázik, és amikor várandós lett, akkor találkozott a gyerekjóga fogalmával. Párjával, Salinger Richárd íróval együtt találtak ki egy olyan jógás mesekönyvet, amely játékos formában, egy történeten keresztül kalauzolja el a gyermekeket a jóga világába, a helyes jógapózokat pedig gyermekjóga oktató segítségével alkotta meg. Az Erdei jógakaland mesekönyvet már 3 éves kortól olvashatjuk a gyerkőcnek kipróbálva közben a pózokat.
Most egy ingyen letölthető térképpel egészítette ki a repertoárt, amely a Balaton körüli kedvenc helyeiket mutatja be, mindegyikhez társítva egy-egy jógapózt.

Dóri a Balatonnál is jógázik a kisfiával (Fotó: jogakaland.hu)

 

Már az ovis korosztály is nagyon nyitott a játékos jógás gyakorlatokra, ezért mesekönyvekbe, társasjátékokba és kártyákba építettük bele a fejlesztő mozdulatokat, amik azonnal magukkal ragadják a kicsik és a nagyobbak figyelmét is — meséli Dóri. — Így különleges módon tapasztalhatják meg a jóga örömteli, fejlesztő és stresszoldó hatásait, miközben igazán minőségi időt tölthetnek a szüleikkel. Ez a különleges térkép azért született meg, mert a jógán kívül a Balatonért és a családi kalandokért is rajongok! A kisfiammal és apukájával az év minden hónapjában találunk egy-egy új felfedezni valót a Balcsi környékén, és tudom, hogy sok más család is imád ide utazni. Most egy térképre rajzoltuk rá a kedvenc helyeinket, amik között még számunkra is vannak újdonságok, és persze mindegyikhez tartozik egy-egy jógás feladat is.

Balatoni Jógakaland térkép

 

Aki tehát nagy kalandokra vágyik, és még a jógázni is szeret, vagy játékos formában kipróbálná, annak érdemes megnéznie, milyen játékos jógapózokat talált ki Dóri az egyes helyszínekhez. A kedvenc helyek listáján tényleg minden van, és minden helyhez kapcsolódik egy mókás jógapóz is. Ha például épp Salföldön járunk, kipróbálhatjuk a gólyapózt, Hegyestűn játszhatunk szélkakast, a balatonboglári Gömbkilátónál pedig hógolyókká is válhatunk. Fonyódhoz a nyuszi jógapóz dukál, a Folly Arborétumban a gyermekek kipróbáhatják milyen pillangónak lenni, ha Keszthelyen a Vízi Játékparban járunk, akkor békaként ugrándozhatnak csimotáink.

 

Nyitókép: jogakaland

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva