2019.06.14. 12:50
Kékszalag 2019 - visszaszámlálás indul: már csak 34 nap!
Várhatóan hatszáznál több hajó áll majd rajthoz a július közepén rajtoló 51. Kékszalag Nagydíjon a szervező Magyar Vitorlás Szövetség várakozása szerint. Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye nemcsak a vitorlázás, hanem a Balaton ünnepe is, így hozzájárul a helyi turizmus fejlődéséhez, a sport, és ezen belül a vitorlázás népszerűsítéséhez.

Már hetekkel a rajt előtt komoly érdeklődés kíséri az idei Kékszalag Nagydíjat, Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét, amely 2019. július 18-án reggel 9 órakor indul Balatonfüredről. Az idén sorra kerülő 51. Kékszalag több szempontból is különleges. Egyrészt a rendező Magyar Vitorlás Szövetség 2019-ben ünnepli fennállásának 90. évfordulóját, másrészt 85 évvel ezelőtt – 1934-ben – rendezték meg az első Kékszalagot.

Dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) elnöke az 51. Kékszalag Nagydíj budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Kékszalag több évtizedes múltja és fokozott népszerűsége annak is köszönhető, hogy a vitorlázás és a természethez való közeledés egyre népszerűbb a magyar emberek körében. Ezt mutatja, hogy ma már több mint 40 ezren vitorláznak rendszeresen és az érdeklődők, szurkolók száma is folyamatosan növekszik.

Litkey Farkasék keményen készülnek a Kékszalag megnyerésére!

Hagyomány és innováció

– A Kékszalag ötvözi a hagyományokat és az innovációt, hiszen minden évben a korszerű, high-tech hajók mellett felvonulnak az akár 50 évnél régebben épített klasszikus vitorlások is. Egyúttal a kitartásról is szól a Kékszalag, mivel a légvonalban több mint 150 kilométeres távon még kedvezőtlen időjárási viszonyok esetén, például gyenge szélben is nagyon sokan mennek végig. A Kékszalag azért is nagyszerű, mert több dolgot egyesít. Egyszerre szól az összes vitorlázóról és a szurkolókról, valamint minden egyes hajósról, külön-külön. Egyszerre szól a természetről, sportról és a magáról a turizmus szépségeiről – emelte ki dr. Kollár Lajos. A Kékszalag szerinte nemcsak a vitorlázás, hanem a Balaton ünnepe is, és ma már egyértelműen látszik, hogy a verseny jelentősen hozzájárul a balatoni turizmus fejlődéséhez.

Tavaly az összetett 45. helyen (ne feledjük, hogy abból 17 katamarán volt!) futott be a Balaton legrégebbi hajója, a Kishamis a mezőny egyik legidősebb kormányosával, a 80 éves Hrehuss Györggyel.

A Kékszalag Nagydíj az idén is a megszokott útvonalon halad, azaz a Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred távot kell teljesítenie a versenyzőknek.

 

A tavalyi győztes svájci Safram közeledik a célvonalhoz
Kép forrása: Cserta Gábor (Magyar Vitorlás Szövetség)

A Kékszalag idén sem jöhetne létre a támogatók nélkül: új pénzügyi főtámogatóként csatlakozott a Raiffeisen Bank.

– Azért döntöttünk a verseny támogatása mellett, mert a Kékszalag szellemisége, valamint célcsoportja összhangban van a Raiffeisen alapértékeivel és ügyfélkörével, ráadásul a banknak hosszú évekre visszanyúló kapcsolata van a vitorlázással. Nagyon jó versenyre számítunk – mondta Zolnai György, a Raiffeisen vezérigazgatója.

Évek óta támogatja a versenyt az Audi, idén pedig főtámogatóként, Audi Race Cup néven teljesen megújítja a leggyorsabb hajók versenyét. Az Audi a Kékszalag ideje alatt számos parti programmal is készül: legújabb modelljeit tesztvezetés keretében próbálhatják ki az érdeklődők, az Audi e-tronokkal pedig a cég shuttle élményt nyújt a versenyzőnek. A vitorlázás és Audi szerelmesei 2019. július 20-án délután találkozhatnak Berecz Zsomborral, finn dinghy-világbajnokkal az Audi standjánál a Vitorlás téren.

– Évek óta mellettünk van és idén is segíti munkánkat az Ilcsi Szépítő Füvek, a Generali és a Seiko. Köszönettel tartozunk Balatonfüred városának, a GeneralComnak, a Taittingernek, a Béflexnek, a Herendi Porcelánmanufaktúrának, a Hugo Bossnak, a Szerelvényboltnak – tette hozzá Holczhauser András, az MVSz főtitkára.

Tudtad, hogy Koós János is részt vett minden Kékszalagon?

 

Egész napos élő közvetítés

A verseny első napja az MTVA jóvoltából egész napos élő televíziós közvetítés formájában követhető lesz az M4 Sporton. A verseny honlapjának idén is a Reblog ad otthont, így az közvetlenül is elérhető lesz a legnézettebb hírportál, az Origo címlapjáról. Balatonfüreden a helyi közönség LED-falakon kísérheti figyelemmel a verseny alakulását. Fontos újdonság az idén, hogy a nyomkövetést a Kwindoo mobiltelefonos applikációja biztosítja, így a weboldalon és mobileszközökön is követhető lesz a verseny.

A főtitkár bízik abban, hogy ezekkel a szolgáltatásokkal még érdekesebb, innovatívabb és élvezhetőbb lesz a Kékszalag a nézők és a versenyzők számára egyaránt.

– Tavaly 681 hajó indult és 545 futott be, mindkettő rekordot jelent a verseny történetében. Bízunk abban, hogy az idén is legalább ennyi résztvevővel számolhatunk – fejezte be Holczhauser András, az MVSz főtitkára.

Tovább olvasnál a Kékszalagról? Itt mindent megtalálsz!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva