Kun Zoltán/ csupasport.hu | 2020.03.29. 19:00
Kinti sportolás: mit és hogyan szabad?
A pénteki kormányrendelet világosan meghatározza, milyen körülmények között engedélyezett a kinti szabadidős sportolás – és így már azt is tudjuk, mit nem kell szégyellni.

Az egyik sportoló megdöbbent, a jó időben milyen sokan vannak csoportosan a Budai-hegységben, de mivel ő is ott szokott egyedül edzeni, úgy döntött, inkább nem beszél arról, amit tapasztalt.

A másik sportoló annyi helyről hallotta, hogy nem szabad most kimenni, miközben ő nem tudott lemondani napi rendszeres futásairól, hogy megsúgta nekünk, nagyon szégyelli magát.

A harmadik sportoló annyira rossz passzba került – hiszen ebben a nehéz helyzetben is edzeni szeretne –, hogy inkább befelé fordult, elbújt a világ elől.

Ezer és ezer társuk nem tudott mit kezdeni magával az elmúlt hetekben. Kimehet egyedül futni vagy bringázni? A családi túra egy kevésbé látogatott helyen még beleférhet? A street workout teljesen tiltott a korlát összefogdosása miatt, vagy van arra is valami vészmegoldás?

Röviden: mit is jelent pontosan a #maradjotthon?

Hiszen amikor az utca egyik fele megtapsolja a futót, mert kimegy a nulla fokban is edzeni, a másik fele pedig mindennek lehordja, hogy szándékosan terjeszti a vírust, az nem jó helyzet. Amikor lassan szégyellni kell, hogy tennénk az egészségünkért, ott valami nem stimmel. Amikor embereket támadnak azért, mert a kellemes időben kimentek negyedórát biciklizni a kisgyerekkel, akkor valami talán nem olyan egyértelmű.

A csupasport.hu szerkesztősége küldött néhány kérdést az Operatív Törzsnek, hogy a négymillió szabadidő-sportoló is tudja mihez tartani magát. Nyilván nem ez a legfontosabb témakör egy veszélyhelyzetben, de mivel rengeteg embert érint, talán nem is sokadlagos kérdés. Megkérdezték, mi a javaslat az egyedi sportolás tekintetében; kimehetnek-e sportolni az idősebbek; mit szabad és mit nem szabad a népszerűbb sportolási helyszíneken; mi a helyzet azokkal a honfitársainkkal, akiknek éppen egészségük megőrzése érdekében javasolta az orvos a sétát vagy a futást.

Aztán úgy érezték, megkapták a választ – a kormányrendelet 5. paragrafusában.

„Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1.5 méter távolságot kell tartani.”

A mondat első fele talán nem mindenki számára egyértelmű, a „gyalogos” kitétel zavaró lehet, de értelmezésünk (és az általunk megkérdezett jogászok) szerint ez nemcsak a túrázókra, futókra, hanem a bringásokra is érvényes, hiszen ők is egyéni szabadidős sporttevékenységet folytatnak, amely másik „halmazt” jelent a szabadidős célú gyalogos közlekedőkhöz képest.

Itt a jó idő, biztos, hogy sokan mennek ki a szabadba sportolni. Ne hanyagoljuk az otthoni mozgást, de legalább már tudjuk, hogy nem kell szégyellni a futást, bringázást, túrázást sem.

Forrás: csupasport.hu
Nyitókép: shutterstock

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva