Krausz Andrea | 2019.07.08. 14:00
Kipakol a Balaton Sound, bepakol a Red Bull Air Race
Véget ért Zamárdiban az 5 napos Balaton Sound, a területet pedig átveszi egy másik, több 10 ezer embert vonzó látványosság. A Red Bull Air Race először lesz látható a Balatonnál július 13-14-én, ahol a 2 kilométeres partszakasz nagyobb részén ingyen lehet majd nézni a repülőversenyt.

„Kicsit szoros lesz a két rendezvény” – mondta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere a likeBalatonnak azzal kapcsolatban, hogy vasárnap befejeződött az évek óta több mint 150 ezer embert vonzó elektronikus zenei fesztivál, és máris elkezdik kiépíteni a világ legjobb műrepülő versenyének helyszínét. Ott állítanak fel egy lelátót a szervezők a jeggyel rendelkezők számára, ahol eddig a Balaton Sound VIP mólója és medencéje várta a vendégeket.

Mint tudjuk, februárban a főváros nem adott engedélyt a verseny budapesti lebonyolítására. A télen Keszthely, Hévíz, Zamárdi és Fonyód is jelentkezett a Red Bull Air Race megrendezésére, majd az osztrák szervezők Zamárdi mellett döntöttek, amiről a likeBalaton is beszámolt. Itt olvashatsz róla.

Aztán jött a hidegzuhany: a Red Bull 2019. május 29-én bejelentette, hogy jövőre nem folytatja a műrepülős vb-t, melynek a 2003-as megalapítása óta több mint 90 versenye volt. Idén a Balaton után már csak Japánban lesz futam, bár több fordulót terveztek az idei évre is.

Csákovics Gyula szerint a város közel másfél évtizedes tapasztalattal bír a nagyszabású rendezvények koordinálása terén, de nem volt egyszerű az előkészítés. Budapest után egy teljesen új helyszínre kellett a logisztikát szabni, de bebizonyosodott, hogy a csodálatos Balaton-part valóban alkalmas a repülős atrakcióra.

– Sajnáljuk, hogy megszűnik a verseny, hiszen jövőre már sokkal könnyebb lett volna végigjárni ezt az utat, az előkészítés is egyszerűbb lett volna. Az első tárgyalásokon azt terveztük, hogy a folytatásban egy szezon eleji rendezvény lehetne itt a Balatonon. Idén a Red Bull Air Race-t illetően nem volt választása Zamárdinak, hiszen a versenynaptár szerinti július 13-14-ét kellet átvennünk – emelte ki a polgármester.

Hajóról, strandolás közben és a szárazföldről is nézhető lesz a verseny (Fotó: facebook/Red Bull Air Race)

– A szervezői stáb is azt mondta, hogy ez az igazi helyszíne ennek a rendezvénynek. Bárki jöhet, lecuccolhat majd a partra és fürdőzhet. Már az első tárgyaláson ragaszkodtam ahhoz, hogy a vízből is élvezhető legyen a látványosság. Ez azt jelenti, hogy 50 méterre lesz egy bójasor a vízben, amit a vízirendészet biztosít a szervezőkkel közösen. A bóják után következik egy 150 méteres biztonsági szakasz, amely mögött lesz a pálya kijelölve. Tehát a parttól 200 méterre terül majd el a pálya, ahol a pilonok, vagyis a felfújt elemek között versenyeznek a pilóták. A vízből és a szárazföldről is élvezhető lesz a látványosság, de azt is hallottam, hogy rengetegen jönnek hajóval, mivel onnan szeretnék végignézni a versenyt – mondta Csákovics Gyula.

– A vendéglátókat kértem, hogy töltsék fel a készleteiket, mivel extra forgalommal és bevétellel kell számolni. Bízom benne, hogy élnek a lehetőséggel és remélem, hogy azok a vendéglátó egységek, amelyek nincsenek lenn a parton, azok is teltházasak lesznek – magyarázta a város vezetője, aki hozzátette, hogy a kiemelt védelem miatt továbbra is lezárások, forgalmirend változások várhatók, amiről szorólapokon, a helyi újságban és a honlapon is tájékoztatják a lakosságot.

– A biztonsági zónán kívül bárhol meg lehet majd gépkocsival állni. A területet zárnunk kell a biztonság miatt, gépjárművel csak a szervezők, valamint azon nyaralótulajdonosok, ingatlantulajdonosok jöhetnek be, akiknek behajtási engedélyük van. Ezt leszámítva itt nem lesz gépjárműforgalom, hogy ha valami történik kiüríthető legyen a terület.

Ingyenesen biztosít a város az ide érkezők számára egy nagy parkolót a Szent István út déli oldalán, ahol le lehet rakni a gépjárművet és pár perces séta alatt akár a szárazföldről, akár fürdőzés közben élvezhető lesz a verseny – tájékoztatott Csákovics Gyula.

Összeállította: Krausz Andrea

Borítófotó és fotók: facebook/Besenyei Péter(Official Fan Page); facebook/ Red Bull Air Race 2019

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva