2019.10.15. 10:00
Lebegő wellness a tó közepén
Autentikus finn szaunával, magas színvonalú szolgáltatásaival kényezteti majd a látogatókat a zalacsányi Zala Springs Golf Resort egyedülálló wellness létesítménye. Az épületet egy tó veszi majd körül, így azt a látszatot fogja kelteni, hogy a föld fölött lebeg.

Folyamatosan zajlanak a fejlesztések Közép-Európa első luxus resortjában. A Zalacsányban található Zala Springs Golf Resort területén már most várja a látogatókat a térség legszínvonalasabb golfpályája, a hozzá tartozó bisztró, klubház és három aparmanház.

Fotó: Mihály Szilvia

Olvastad már, hogyan golfoztunk?

A resort a tervek szerint több mint ezer főt is ki tud majd szolgálni, akik nagyságrendileg ötszáz lakás és villa irigyelt lakói lesznek, és hamarosan birtokba vehetik az újonnan épülő wellness és fürdő épületet is.

Kép: Zala Springs Golf Resort

A fürdőrészleget az Archikon építésziroda tervezte, Nagy Csaba Ybl-díjas építész és Pólus Károly vezetésével. A cég korábban aktív szerepet vállalt többek közt a Párisi udvar felújításában és szakértelmüknek köszönhetően újra eredeti formájában, Millennium Háza néven nemrégiben nyílt meg a fővárosi Olof Palme Ház is.

Zala Springs Wellness 2020

Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy elindult a Wellness építése a fejlesztési folyamat következő ütemeként. Nyitás 2020-ban!We are happy to announce that the construction of the Wellness is in progress as the next schedule of the development plan. Wellness opening in 2020!

Közzétette: Zala Springs Golf Resort – 2019. október 4., péntek

Sütő András fejlesztési igazgató arról beszélt, a zalacsányi komplexum pagodaként áll majd a tájban, és egy tavirózsás tó veszi körül, ami azt a látszatot kelti, hogy lebeg a föld felszíne felett.

– A koncepció lényege, hogy a mennyiség helyett sokkal inkább az exkluzivitásra törekedtünk. A wellness részleg nagyban eltér majd a hazai szállodákban található fürdőktől, hiszen olyan kiváló szakemberek bevonásával zajlott a tervezés, akik a hangsúlyt a golfhoz kapcsolódó feltöltődésre és egészségmegőrzésre fektették – magyarázta.
Példaként említette: a medencében úgy lesznek kialakítva fúvókák, hogy azok valóban az izmok regenerálódását szolgálják, ne csak élményt nyújtsanak. Emellett a szauna is autentikus lesz, hiszen egy finn szakember volt segítségükre a megálmodásánál, és nemcsak a tipikus északi szaunák hangulatát adja át, de a használata is ennek megfelelően történik majd.

Kattints ide, ha szeretnél mindent megtudni a szaunashowkról!

– A tervezés során sokat foglalkoztunk balneológiai kérdésekkel, amely a gyógyvizeknek a gyógyfürdői alkalmazásával és hatásaival foglalkozó tudomány, azaz gyógyfürdőtan. Odafigyeltünk, hogy a víz fizikai tényezői, így a hőmérséklete, nyomása, áramlása, felhajtó ereje miként hat majd a fürdőzők szervezetére – fogalmazott.
Hozzátette azt is, a látogatók külső és belső medencében is fürödhetnek majd az időjárás függvényében, és egyaránt kiváló lehetőséget biztosít majd az aktív és passzív pihenést kedvelőknek.

A vendégek a könnyű ételeket és egészséges italokat árusító bárban tudnak majd kedvük szerint fogyasztani, amely szintén része a komplexum átfogó egészségtudatos filozófiájának.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva