Krausz Andrea | 2019.09.15. 08:00
Majthényiék esélyesek a balatonföldvári Repülőhollandi Eb-n
Hétfőn kezdődik Balatonföldváron a 2019-es vitorlázó Repülőhollandi Európa-bajnokság, melyen 16 ország 68 egysége áll rajthoz. A legesélyesebbek között van a 13-szoros világbajnok Majthényi Szabolcs, Domokos András páros, a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet versenyzői.

Majthényi Szabolcsnak a Balaton-parti sportegyesület vezetőjeként is helyt kell állnia, ugyanis szervezőként koordinálja az Európa-bajnokság lebonyolítását. Emellett nagy nyomás nehezedik rájuk, hogy végre hazai vizeken is sikerüljön a dobogó legfelsőbb fokára felállni. Az eddigi három balatoni világbajnokságon nem tudtak nyerni a vb-rekorderek, mindannyiszor másodikok lettek.
Elképesztő sportpályafutás áll a hátuk mögött: 1994 óta 13 világbajnoki aranyat és 5 Európa-bajnoki elsőséget szereztek. Teljesítményüket 2015-ben Fair Play Életműdíjjal jutalmazták, 2018-ban Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést is kaptak ezért.

Majthényi Szabolcs és Domokos András tizenharmadik világbajnoki aranyérmét idén februárban Új-Zélandon nyerte, ez volt sportpályafutásuk újabb eredményes állomása.

Itt egy videó a vb-ről:

A Spartacus Vitorlás Egylet kettőse bemelegítésként megnyerte a héten rendezett nyílt országos bajnokságot, melyen minden futamon elsőként értek célba. Majthényi Szabolcs a likeBalatonnak elmondta, hogy a nemzetközi előversenyen nagyon jók voltak a szélviszonyok, ezért reménykeltő, hogy az Eb-n is hasonló lesz a helyzet. A főszervezőt a versenyről kérdeztük.

Domokos András trapézol, Majthényi Szabolcs a kormányos (Fotó: facebook/Spartacus Vitorlás Egylet/Gémesi Jóka)

– Milyen gyakran rendeznek Európa-bajnokságot ebben a hajóosztályban?
– Minden évben megrendezik a világbajnokságot, de Európa-bajnokság csak akkor van, amikor a vb-t a tengeren túlra szervezi a nemzetközi szövetség. Így ritkábbak az Európa-bajnokságok, 3-4 évente kerül csak sor rájuk. Azért rendezzük szeptemberben ezt a versenyt, mert ilyenkor a legjobbak a szélviszonyok a Balatonon.

Gondolom, hogy az önök nem mindennapi eredményeinek is köszönhető, hogy Balatonföldvárra, a Spartacus Vitorlás Egylethez került a rendezés joga…
– Igen, de nem csak a vitorlásteljesítményünknek köszönhető mindez, hanem annak is, hogy már háromszor rendeztünk repülőhollandi világbajnokságot ebben a klubban, és a nemzetközi szövetség nagyon elégedett volt a szervezéssel. Általában megkapjuk a jogot, ha pályázunk.

Majthényi Szabolcs előkészül csapatával a balatonföldvári versenyre (Fotó: facebook/Spartacus Vitorlás Egylet)

– Mit kell tudni a repülőhollandi hajóosztályról?
– A barcelonai ötkarikás játékokig olimpiai hajóosztály volt. Ez egy nagyon versenyképes, gyors és látványos hajó, amit a legénység tart egyensúlyban egy trapézon úgy, hogy kint áll a hajó oldalán. Egy látványos jolléról beszélünk, ami elég nagy vitorlafelülettel rendelkezik a hajó súlyához képest. A bő szélben harmadikként még a hátszélvitorlát is felhúzzák a versenyzők, így a hajó elég nagy sebességre képes: 20 csomóval, tehát 36 km/órával is tud haladni. Bizonyos szélerő fölött viszont fel is borulhat, tehát nagyon ügyesnek kell lenni, hogy az ember talpon tartsa a hajót.

– Milyen mezőny jött össze?
– A mezőny jó képességű versenyzőkből áll, nagy küzdelem várható a dobogós helyekért. Szerencsére mi is esélyesek vagyunk, de eljött a dán Jørgen Bojsen-Møller vezette egység is, akik olimpiai arany- és bronzérmesek. Aztán itt van egy többszörös világbajnok holland páros, mellettük pedig még két nagyon jó német és egy olasz egység. Közel 6 hajó pályázhat az első helyre.

Fotó: Spartacus Vitorlás Egylet

– Nők is indulnak?
– Ez egy nehezen megvitorlázható hajó, inkább férfiak indulnak, de mindig akad egy-két hölgy is, akik felveszi versenyt a fiúkkal, talán most is lesz női egység. Különdíjjal szokták jutalmazni a legjobb női kormányost.

– Milyen pályán versenyeznek?
– A háromszög alakú pályán különböző szakaszokat kell menni. Van, hogy 6-8 órát is kint vagyunk a vízen. Egy futam kb. másfél órán át tart, futamokból pedig kettőt, esetleg hármat is rendeznek egy nap.

– Ezek szerint nagyon jó fizikum kell a versenyzéshez
– Igen. Ebben a hajóosztályban az tud jobb teljesítményt elérni, akinek nagyobb fizikuma van. Persze vannak bizonyos szélviszonyok, amikor ez nem annyira jellemző, de 12 csomó fölött már nagyon jó erő kell hozzá. Mindketten 47 évesek vagyunk. Nem számítunk fiatalnak a mezőnyben, de öregnek sem, mert vannak 60 év feletti versenyzők is.

A futamok hétfőtől minden nap 10 órakor kezdődnek Balatonföldváron. A programban kilenc futam szerepel, de négy részverseny alapján már lehet végeredményt hirdetni.

A versenyről itt lehet olvasni.

Készítette: Krausz Andrea

Nyitókép: Bruce Kerridge

Megosztom

Hozzászólások

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva