Krausz Andrea | 2019.10.12. 17:00
Településbemutató – Balatonföldvár
A századforduló idején kiépült Balatonföldvár a déli part egyik legszebb települése. Gyönyörű kikötőjének, XIX. századi villáinak, platánosainak, sétányainak, valamint vitorlás eseményeinek és az egész évben nyitva lévő Hajózástörténeti Látogatóközpontjának és Kilátójának köszönhetően egyre kedveltebb a vendégek körében.

A város elérhető az M7-es autópályán, illetve a Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonalon. 2012-ben teljes hosszában megépült a Szántód és Balatonföldvár területén futó új kerékpárút korszerű tárolókkal, pihenőhelyekkel.

A sekély víznek köszönhetően a kisgyermekes családok számára ideális nyaralóhely. Nemrég korszerűsítették a fizetős Keleti strandot, legutóbb pedig az ugyancsak belépődíjas, többfunkciós Nyugati strandot újították fel. A város partszakaszának közepén viszont ingyenes a Központi szabadstrand és Balatonföldváron található egy Kutyastrand is, ahol együtt fürdőzhetnek a gazdik kis kedvenceikkel.

A balatonföldvári hajóállomás és parti sétány az 1900-as évek elején létesült. A kikötő bejárati épülete századfordulós hangulatot idéz. Az 1200 méter hosszú parti sétányon haladva átkelhetünk azon a 102 méteres hídon, amely az ország egyetlen többtámaszú, vasbeton-szerkezetű gyaloghídja és műemléki védettség alatt áll.

A déli part legnagyobb 360 férőhelyes vitorláskikötője is itt található.

A déli part legnagyobb vitorláskikötője (Fotó: Krausz Andrea)

Látnivalók:

Hajózástörténeti Látogatóközpont, Kiállítás és Kilátó:

A tó vízszintje fölé 70 méterre magasodó látogatóközpont vendégek tízezreit vonzza a város nyugati kapujába. A különleges hajó alakú építmény egész évben nyitva van. A balatoni hajózást és vitorlázást terepasztalokkal, filmvetítésekkel, szimulátorokkal mutatják be egy interaktív kiállításon, a torony tetejéről pedig csodás panoráma nyílik a Balaton mindkét medencéjére és Somogy megye dombjaira.

Kvassay-sétány:

Tájvédelmi terület, nevét Kvassay Jenőről, a kikötő tervezőjéről kapta. Az ő elgondolása volt a tó mellett végig húzódó 1200 m hosszú platánsoros sétány. A sétányon található villák a XIX. sz. végén és a XX. század elején épültek, a Balaton-partot szabadon hagyták, amelynek teljes hosszában végig lehet sétálni a parton.

Kvassay sétány platánokkal (Fotó: Krausz Andrea)

Kulipintyó:
Balatonföldvár első utcájában, a Petőfi utcában (régen Imre utca) található villa, ahol Széchényi Zsigmond híres író, afrika-vadász töltötte gyermekkorát. Jelenleg 2 állandó kiállítás tekinthető meg az épületben.

Kármelhegyi Boldogasszony-kápolna:

Az 1896-ban alapított Balatonföldvár fürdőtelep első, egyúttal a déli part legrégebbi kápolnája, amely az egykori kelta földvár magasabban fekvő részén, a sáncon belül található egy tölgyfaligetben. Kellemes úti cél lehet azok számára is, akik egy romantikus sétára vágynak. A festői környezetben épült kápolna előtt Szent Antal szobra áll, az udvarán 2018-ban felszenetelt stációk a Zsolnay Porcelánmanufaktúrában készültek magánszemélyek kezdeményezésére.

Római katolikus templom:

A római katolikus templom a vasútállomás előtti szép parkban áll. A második világháború alatt épült vörös homokkőből, neoromán stílusban. Alapkőletételére 1941-ben került sor. A gyorsított építkezés következtében már 1943-ban, az üres falak között tábori misét tartottak. Szentélyének ablakait Szappanyos Béla zamárdi születésű szobrászművész tervei alapján Kondor Béla készítette, és az ő alkotása az oltár feletti feszület is. Kovácsolt vas oltára Farkas Ferenc remeke.

Római katolikus templom Balatonföldváron (Fotó: Krausz Andrea)

Keltatúra:

A Keltatúra Balatonföldvár helytörténetének, növény- és állatvilágának bemutatására kijelölt 6,5 km hosszú túraútvonal tíz állomással. Gyalogosan körülbelül 3 óra alatt járható be.
Útvonal: Széchenyi Imre Általános Iskola – Halastó – Templompark – Keleti strand – Galambsziget – Kvassay sétány – Magaspart – Petőfi Sándor utca

Országos hírnevet szerzett a Kultkikötő, ami az egyik leghosszabb nyári programsorozat Magyarországon. Az összművészeti fesztivál legrégebbi helyszíne a Balatonföldvár központjában lévő szabadtéri színpad, ahol komoly és könnyed színdarabok, koncertek és gyeremkeprogramok sorjáznak a nyár folyamán.

Egész évben kínál programokat a Bajor Gizi Közösségi Ház és Könyvtár.

Balatonföldváron az aktív kikapcsolódást, sportolást kedvelők is számos lehetőség közül választhatnak. A nyári turisztikai szezon kínálatát számos színes kulturális és sportrendezvény, fesztiválok, színházi előadások, hangversenyek, térzenék, kiállítások, hazai és nemzetközi vitorlásversenyek egészítik ki.

Ezt a videót érdemes megnézni a 2018-as Laser Ifjúsági Európa-bajnokságról:

Balatonföldvár történelméről:

A tóparti magaslaton lévő földvárat a kelták emelték a 4. században. Mint lakott hely és birtokrész első írásos említése a 11. századból ismert. 1358-ban Feuduar formában szerepel oklevelekben, amelyek szerint Kőröshegy falu tóparti határrésze volt.

Balatonföldvár népessége az első népszámláláskor (1870) még alig haladta meg a száz főt. A fürdőhely kalakítását gróf Széchényi Dénes határozta el 1872-ben, s ő kezdte meg a fásítást a magaspart alján.
A fürdőtelep kialakítására Dr. Korányi Frigyes egyetemi tanár tett javaslatot, melynek alapján gróf Széchényi Imre (Széchényi Zsigmond apja) 1894-ben felparcelláztatta a korábbi pusztát. 1894-re készült el Széchényi Imre költségén a gyógyüdülésre szánt, mintegy 70 holdas parkkal körülvett fürdőtelep, amelynek hivatalos megnyitására 1896-ban került sor. Ebben az időben már negyvennél is több, remek építészeti megoldásokat mutató villa gyönyörködtette a vendégeket.

Balatonföldvár, villák és üdülők a nyugati partszakaszon a Kvassay sétány mentén. Leltári jelzet: MMKM.TFGY.2017-11-08

A XIX-XX. század fordulóján már több jó hírű vendéglő, vízparti kávéház, strand, hajókikötő várta a vendégeket. A XX. század elejére a Balaton egyik legszebb és legelőkelőbb fürdő- és nyaralótelepe lett, az arisztokrácia kedvelt és felkapott üdülőhelyévé vált főként hivatali és katonai körökben.

A település a világháborúk között jelentősen fejlődött, 1948 után pedig önálló község lett, végül pedig 1992-ben megkapta a városi rangot is.

Összeállította: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva