likeBalaton.hu | 2020.11.28. 14:00
Már igényelhetik a szálláshely-szolgáltatók az elmaradt foglalásaik utáni támogatást
Mostantól visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével kérhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) még ebben az évben folyósít - közölte az MTÜ.

Az MTÜ közleményében felidézi: a kormány ismét azonnali lépéseket tett a turisztikai szektor megsegítésére, és néhány nappal a miniszterelnöki bejelentés után, már éjjel megjelentek a részletszabályok a támogatás igénybevételére vonatkozóan. A kompenzációt minden, az NTAK-ba regisztrált szálláshely megkapja, amennyiben november 8-ig legalább egy foglalása érkezett a november 11. és december 10. közötti időszakra a rendszerbe.

A visszaigényelhető összeg mértéke a rögzített foglalások nettó bevételének a 80 százaléka.

A támogatás feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra.

Tihany télen
Fotó: Krausz Andrea

 

Az elektronikus űrlap kitöltése egyszerű, csak néhány kattintást igényel az NTAK felületén, az igénylésre 30 nap áll rendelkezésre, a folyósítás pedig legkésőbb december 31-ig megtörténik. A minél gyorsabb kifizetés érdekében javasolt december 20-ig az igényléseket beküldeni – írták.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a közleményben elmondta:

A mostani intézkedések nyomán több ezer turisztikai vállalkozás részesül több milliárd forint támogatásban.

Hozzátette: ez segíti a munkahelyek megőrzését, az ott dolgozó szakemberek pályán tartását. A kormány turizmust érintő támogatása eddig összességében megközelíti a 700 milliárd forintot, meghaladja a 2 milliárd eurót, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít – közölte.

Bővebb információ a támogatás igényléséről, felhasználásáról és az elszámolásról az info.ntak.hu oldalon olvasható.

Nyitókép: Alexander Kaunas Unsplash

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva