Szaniszló Hajnalka | 2021.08.17. 07:00
Mintegy 100 programot kínálunk a 20-i, ünnepi hosszú hétvégére a Balatonnál
Egymást érik a Szent István-napi ünnepségek Balaton-szerte, de elmaradhatatlanok a partik, fesztiválok és gasztroesemények is. Szuper idő lesz, merítkezzetek meg a hétvégi balatoni programáradatban.

Augusztus 20., péntek

Diási históriás napok – Szent István ünnepe, augusztus 19-20., Gyenesdiás

Hagyományőrző játszóház, színpadi programok, kemencés kenyérsütés, ünnepi szent mise vár rátok a Diási Emlékparkban.

Szent István nap, Zamárdi

Augusztus 20-án városi megemlékezéssel, zenés műsorral és tűzijátékkal tisztelegnek az augusztus 20-i ünnep előtt, valamint jó időben a Balaton vizében a fürdőzők kézen fogva megalkotják a Balaton szívét.

Augusztus 20. Balatonberényben

Szent István nap, az Államalapítás ünnepe Balatonberényben.

Államalapító Szent István Ünnepe, Balatonfüred

Balatonfüreden egész napos ünnepet tartanak augusztus 20-án, különböző helyszíneken lesz kiállításmegnyitó, ünnepi beszéd, városi ünnepség fúvós koncerttel, este pedig tűzijáték a Tagore sétányon.

Augusztus 20-i ünnepi megemlékezés, Balatongyörök

Szentmisével és az új kenyér megáldásával ünneplik augusztus 20-át Balatongyörökön.

Szent István nap, Balatonfűzfő

2021. augusztus 20-án Szent István és az államalapítás napját Balatonfűzfő is változatos programokkal ünnepli.

Augusztus 20. Balatonfenyvesen

Ökumenikus istentisztelet, az új kenyér megáldása, a Lármafa megszólítása és István-napi utcabál is vár a Csalogány strandon.

Szent István Napja Balatonföldváron

Kenyérszentelés, térzene és tűzijáték. Balatonföldváron így ünneplik augusztus 20-át a Jubileumi téren, a Bajor Gizi Közösségi Házban, valamint a kikötőnél.

Szent István nap, Balatonkenese

Szent István király és az új kenyér ünnepe Balatonkenesén 2021. augusztus 20-án. A városi ünnepséget este lézer show zárja.

Ünnepi programok Veszprémben

Délelőttől késő estig számos programot szerveznek Veszprémben az államalapítás ünnepe alkalmából augusztus 20-án pénteken.

Új Kenyér ünnepe, Balatonakarattya

Az Államalapítás és az Új Kenyér ünnepét Balatonakarattyán a Rákóczi parkban lesz.

Családi délután a Laczkó Dezső Múzeumban, Veszprém

A gyermekeket kézműves és alkotó foglalkozások, a felnőtteket tartalmas előadás és izgalmas kiállítások várják a Laczkó Dezső Múzeumban és a Bakonyi Házban az államalapítás ünnepén.

Fáklyás esti séta Veszprémben

A veszprémi óváros és vár nevezetességeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők vezetett sétán pénteken este.

Balatoni borok, sokszínű zenei kínálat, Veszprém

A nemzeti ünnepen is kellemes koncertek és jó borok biztosítják a hangulatot a veszprémi óvárosban. Énekes és gitáros duója, az egészségügyi területen dolgozók által létrehozott, a melodikus jazztól a bluesig, a latinos dallamoktól a rock&rollig sokféle zenét játszó Medicolor, valamint a Django Reinhardt örökségéből kiindulva a swing és jazz elemeit összefésülő Valami swing lép színpadra ma este a Rozé, rizling és jazz napokon.

Államalapításunk és az új kenyér ünnepe Szántódon

Együtt süthetünk kalácsot és kenyeret augusztus 20-án Szántódon, a Közösségi Ház udvarán. 17 órakor pedig sor kerül az új kenyér megáldására.

Augusztus 20. – Balatonvilágos

Augusztus 20-án újkenyér- és újbor-szentelés, zenés programok, diszkó és tűzijáték várja az ünneplő közönséget a balatonvilágosi rendezvényparkban.

Bor és Kenyér Ünnepe – Siófok – augusztus 20.

Siófok ünnepi programjai a hajóállomáson zajlanak. Megválasztják a város borát, és megszentelik az újkenyeret. Fellép a Balaton Táncegyüttes, lesz gyermekműsor és tűzijáték is. Este pedig Oláh Gergő koncertje szórakoztatja a közönséget.

Szent István nap, Révfülöp

Révfülöpön a Szabadtéri Színpadnál tartanak városi ünnepséget augusztus 20-án, a napot Old Boys Retró bulival zárják.

Ünnepi programok Zánkán

Búcsú a NYÁRTÓL. Augusztus 20-án Zánkán Szent István napi ünnepi koncert Malek Andreával, Jáger Andrással, és zenekarukkal a Strandi Színpadon, majd 21:30 órától tűzijáték.

Régmúlt idők lovas fesztiválja, Keszthely

Izgalmas lovasműsor, fogatbemutató, huszárfelvonulás, népi játékok, játszóház vár a Festetics-kastély parkjában.

Fotó: Mihály Szilvia

 

Tűzijáték Szigligeten

A strandról nézheted az augusztus-20-i tűzijátékot Szigligeten, ezt kár lenne kihagyni.

Városi ünnepség, Balatonalmádi

Balatonalmádi Város Önkormányzata mindenkit szeretettel vár a Szent István napi városi ünnepségre a Wesselényi strand előtti téren augusztus 19. és 21. között. Koncertek, színházi előadások, fényjáték tarkítják a programot.

WeLove Balaton 2021 – Plázs Siófok

Végre elérkezik a nap, mikor újra fiatalok ezrei özönlik el a PLÁZS fehér homokos partját!

Bëlga // Szigliget Várudvar

A hazai hiphop szcéna tékozló, magát igazán rappernek sem tartó fiai, azaz a Bëlga vadiúj lemezzel jelentkezett, Karnevál címen! Bulizz az új számokra és a régi nagy kedvencekre a Szigliget Várudvarban.

 

 

Miénk itt a tér – Térzene Balatongyörökön

Komolyzene, jazz, blues, világzene, népzene csendül fel a Kossuth utca végén található Dísz téren, gyere és strandolás után ringatózz a zene dallamán is.

Piroska és a farkas – Majoros Ági Bábszínháza, Balatonfenyves

Ezúttal egy igazi vidám bábelőadás formájában elevenedik meg a jól ismert mese.

Régi villák nyomában – körséta, Balatonalmádi

2021 július 2-tól augusztus végéig minden pénteken 18 órától nyári városnéző körséták indulnak Balatonalmádiban a város régi villáinak múltját kutatva. A séták az Almádi Tourinform Iroda elől indulnak és másfél óra hosszúak. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

E-bike túra Hévízen és Keszthelyen piknikkel

Ezen a piknikkel egybekötött kerékpártúrán olyan helyekre is könnyen eljuthatsz, amit autóból biztosan nem ismerhetsz meg. Ha elfáradsz, akkor pedig a bicaj elektromos rásegítője teker helyetted.

Csopak Napok

Kártyatrükk bemutató, táncház és táncbemutató, utcabál és koncert – minden nap más csemgével várja vendégeit a Csopak Napok augusztus 19. és 21. között a csopaki strand előtt, a Fürdő utcai parkolóban.

Nyári programsorozat a zánkai strandon, Zánka

Hétvégi zenés programokkal, koncertekkel, strandmozival, élő adással várja Zánka az érdeklődőket.

PRAELUDIUM – MOdern MŰár kiállításmegnyitó, Balatonfüred

A tárlat egy nagyobb lélegzetű kezdeményezés és kiállítás-sorozat előjátéka, a 2022-ben nyíló balatonfüredi új MOdern MŰtár (MOMŰ) beharangozó eseménye.

Fedák Sári – Szűcs Nelli önálló estje, Balatonföldvár

Szűcs Nelli önálló estje a Kultkikötő – Kulipintyó Villa szabadtéri színpadán. Ismernünk kell színjátszásunk nagyjait. És Fedák egyike volt a legnagyobbaknak.

Vaszary Kertmozi, Balatonfüred

A Vaszary Kertmozi-sorozat keretein belül augusztusban is nagyszerű filmeket nézhet a közönség péntek esténként a füredi Vaszary villa kertjében.

Augusztus 21., szombat

Aktív strand, Keszthely

Téged is várnak minden augusztusi szombaton a keszthelyi Városi Strand aktív programjai. Zsebeld be a győztesek jutalmát és szerezd meg az „AKTÍV STRAND” élménykuponokat, melyekkel kedvezményesen próbálhatod ki a Keszthelyi Viziparkot, a strandi nagycsúszdát, a kajakozást és a nyári hógolyózást.

Majorbéli gépbemutató és újkenyér ünnep, Keszthely

Nézd meg, hogyan működnek a gőzgépek, őröld meg a búzát és süsd meg a kenyeredet. Családi élményprogramokkal várnak a Majormúzeumban.

Országos Lecsófesztivál, Balatonkenese

Idén augusztus 21-én a balatonkenesei Széchenyi parkban rendezik meg az Országos Lecsófesztivált egész napos családi programokkal fűszerezve.

Mese Mítosz História – kiállításmegnyitó, Balatonfüred

Mese Mítosz História – Archaizálás és mágikus realizmus az 1960-70-es évek magyar művészetében. Augusztus 21-én kiállítás nyílik a Vaszary Galériában, amely a Kádár-kor magyar művészetének egy eddig kevéssé feltárt és méltányolt szeletét mutatja be. A kiállítást megnyitja Petrányi Zsolt művészettörténész.

Csak hölgyeket érdekelhet! – városi séta, Keszthely

Milyen volt a boldog békeidőkben élni nőként Keszthelyen? Hol vásároltak, mit főztek, milyen ruhákat hordtak dédanyáink? Jártak strandra vagy cukrászdákba? Mindent megtudhatsz a sétán, ami nem is biztos, hogy csak hölgyeket érdekelhet.

Túra Veszprémben az egykori óvóhely bejárásával

Városi séta keretében lehet megismerni a veszprémi Vár- és Benedek-hegy környékét.

Bor és Kenyér Ünnepe – Siófok – augusztus 21.

A siófoki hajóállomásnál megrendezett egyik legnagyobb nyári fesztiválon minden estére jutnak sztárok és élvezetes programok. A Bor és Kenyér Ünnepe a családosok számára is tartogat meglepetést.

Három koncert és gasztronómia, Veszprém

Blues, jazz és minőségi gasztronómiai kínálat várja a látogatókat a Rozé, rizling és jazz napok utolsó előtti estjén szombaton.

Holdfénytúra a Badacsonyon

Ismét egy holdfénytúra, friss színek, illatok, fantasztikus élmények fogadnak az alkonyi, esti hegyen. Nincsen felemelőbb érzés, mint egy csillagfényes estét a Badacsony tetején tölteni.

Fenyő Miklós, vendég: Mystery Gang – Plázs Siófok

A magyar rock and roll legendája, Fenyő Miklós fergeteges koncertjén vehetsz részt 2021. augusztus 21-én a siófoki Plázson, ahol slágerlistás dalok csendülnek fel. Vendég a a Mystery Gang.

 

Rofusz Ferenc animációs filmrendező kiállítása

A RévArt Galéria nyári tárlatsorozatát Rofusz Ferenc animációs filmrendező kiállítása zárja.

V. Korosajt Fesztivál, Nemesbük

Tudtad, hogy Hévíz közelében békésen legelésző tehenek tejéből készítenek különleges sajtokat? Látogasd meg a Korofarmot az ingyenes fesztiválon.

Augusztus 20. Balatonszemesen

Színes programokkal várják az érdeklődőket augusztus 21.-én, szombaton.

Zanzibár koncert, Balatonkenese

Buli a kenesei Szécheny parkban, ahol augusztus 21-én a Zanzibár ad koncertet.

Wellhello // Szigliget Várudvar

Fluor és Diaz újabb felejthetetlen koncertélménnyel készül a Szigligeti vár tövében, a Balaton felett.

Lords of the Organ a Festetics-kastélyban, Keszthely

Csatlakozz egy kastélyparki piknikre, koccints egy finom pohár borral, hozd magaddal kedvenc pléded, heveredj el a fűben, és hagyd, hogy Bach, Sosztakovics, Beethoven vagy Vivaldi magával ragadjon. Rákász Gergely varázslatos dallamai megkoronázzák a nyarat.

Bakonyi filmvetítés, Eplény

A Mamma mia! című vígjátékot vetítik augusztus 21-én, szombaton este a Síaréna kertmozijában.

 

Augusztus 22., vasárnap

Vezetett e-bike túra Hévízen és Egregyen

A kerékpártúra során helyi idegenvezető mutatja be a város ikonikus épületeit, nézd meg két kerékről, milyen a Tófürdő, a zsilip a Hévízi- patakon, a Római kori romkert és az Árpád kori templom.

Séta Veszprémben

Művészek, rabbik, kereskedők és mártírok címmel szerveznek sétát Veszprémben vasárnap.

Festetics vágta, Gyenesdiás

12. alkalommal ad otthont Gyenesdiás a Festetics Vágtának, a Nemzeti Vágta regionális előfutamának. A fő futamokon kívül kocsitoló verseny, izgalmas és színes lovasprogramok, bemutatók várják a vendégeket.

Rémusz bácsi – Holdvilág Kamaraszínház, Balatonfenyves

Bábos kalandozás egy részben – A Holdvilág Kamaraszínház és a Batyu Színház koprodukciója 4-104 éveseknek, és azon is túl.

Bor és Kenyér Ünnepe, Siófok

A Bor és Kenyér Ünnepe vasárnap délelőtt a családosoknak kínál programot.

Zene a Zöldben: Fehér Adrienn és Neumann Balázs Cserháti emlékműsora, Siófok

A Jókai park szép pázsitján vagy padjain üldögélve átadhatjuk magunkat a zene és a dal varázsának.

Romkoncert Veszprémben

Beck Zoltán (30Y) zenész és Vecsei H. Miklós színész adnak szerzői estet.

 

Egész hétvégén látogatható programok

10 NAP STRAND – Balatonvilágos – augusztus 18-22.

Két hétvégén, 10 NAP STRAND elnevezéssel zajlik a Strand Fesztivál Balatonvilágoson.

Földvári Bográcsfeszt, augusztus 18-22., Balatonföldvár

Második alkalommal rendezik meg Balatonföldvár Fesztivál terén és a Kvassay sétányon a Földvári Bográcsfesztet.

44. Boglári Szüreti Fesztivál, augusztus 18-22., Balatonboglár

A déli Balaton-part egyik legjelentősebb nyári eseménye a Platán Strandon megrendezett Boglári Szüreti Fesztivál. Idén első alkalommal belépőjegyet kell váltani az eseményre, ahol számos nagyhírű zenekar és énekes fellépése mellett kiváló borok és remek ételek várják a vendégeket.

Nyárbúcsúztató – Vendégmarasztaló Napok, augusztus 18-22., Alsóörs

2021. augusztus 18-22. között rendezik meg Alsóörsön, a Sirály parkban a Nyárbúcsúztató – Vendégmarasztaló Napokat különféle színes programokkal. Lesznek koncertek és gasztronómiai finomságok.

44. Boglári Szüreti Fesztivál, augusztus 18-22., Balatonboglár

A Boglári Szüreti Fesztivál az ország egyik legrégebbi rendezvénye, amely 2021-ben 44. alkalommal kerül megrendezésre. Strand, zene, koncertek, élmények, hazai borok, szórakozás! Ez vár ránk töményen az idei Boglári Szüreti Fesztiválon, az ország kedvelt családi és zenei, kulturális fesztiválján! Kiváló programokkal, koncertekkel, kézműves-, és kirakodó-vásárral, az ország gasztronómiai nagyágyúival, valamint Magyarország 22 borvidékéről érkező pincészeteinek legkiválóbb boraival várja a Boglári Szüreti Fesztivál csapata a látogatókat. A jelszó: Bor – Buli – Balaton!

Zalakaros Város Napjai, augusztus 19-22., Zalakaros

Ünnepeld meg te is a város napját a fürdőjéről híres zalai településen! Gasztronómiai és kulturális ínyencségek várnak.

VeszprémFest 2021, augusztus 17-21.

Az idei VeszprémFest színes programmal várja a fesztiválozókat augusztus 17. és 21. között. A korábban már meghirdetett Tom Jones, Jazz+Az és VeszprémFest Classic koncertek mellett jön az LGT sztárjaival színpadra lépő Zenevonat, és a 25 éves jubileumát ünneplő Cotton Club Singers. Sajnos az eredetileg meghirdetett Concerto Budapest Keller András, Snétberger Ferenc és Roby Lakatos közreműködésével nem kerül megrendezésre.

Rozé, Rizling és Jazz Napok, Veszprém, augusztus 22-ig

A Rozé, Rizling és Jazz Napok augusztus 13. és 22. között várja vendégeit Veszprémben az Óváros téren. Idén 11 éves a gasztro-kulturális rendezvény, amely idén is 10 napon keresztül, 30 borász boraival és 30 koncerttel fogadja a látogatókat. A színpadon esténként három zenekar mutatkozik be, melyek ingyenesen látogathatóak.

 

Hévízi BOR és GASZTROkorzó, augusztus 19-22., Hévíz

Az idei évben családiasabb hangulatban, kisszínpadi produkciókkal, több térrel vár ránk augusztusban Hévíz és a borkorzó.

Tapolcai Ünnepi Napok és Borhét, augusztus 19-22.

Bor- és gasztroutca, kézműves vásár, gyerekprogramok, koncertek és tűzijáték vár rátok a Balaton közeli városban.

Bujtor István Filmfesztivál, augusztus 19-22., Balatonszemes

A Magyar Versmondók Egyesülete kezdeményezéséhez Balatonszemes Önkormányzata, a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeum és a Latinovits Emlékmű Alapítvány is csatlakozott 2009-ben, amikor a színész-producer halála után közvetlenül útjára indította a Bujtor István Filmfesztivált, előbb független/amatőr filmes alkotók és alkotóközösségek, majd professzionális stúdiók számára is.

 

Bor- és Csemegeszőlő fesztivál, augusztus 19-22., Vonyarcvashegy

Szőlővel, borokkal, ízletes falatokkal, színes kézműves vásárral várják a vendégeket az évek óta népszerű fesztiválon.

Államalapítás és Új Kenyér Ünnepe, augusztus 20-22., Fonyód

Az Államalapítás és az Új Kenyér Ünnepén kulturális és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket Fonyódon.

Balatonakarattyai Bormustra, augusztus 20-22.

Augusztus 20. és 22. között Balatonakarattyán összegyűlnek az ország kedvenc borászai, és egy kis boogie, rockabilly és ethnopunk zene mellett kínálják nedűiket. Az államalapítás napját pedig nagyszabású tűzijátékkal ünnepelheti mindenki a Rákóczi parkban.

Szent István ünnepe, augusztus 20-22. Keszthely

Háromnapos programsorozattal és ünnepi tűzijátékkal várnak benneteket a Balaton-parton.

Szent István napi rendezvények, augusztus 20-22., Balatonlelle

Vidám, szórakoztató, családi programok várják a látogatókat Balatonlellén a Rendezvényparkban.

Szent István Ünnepe, augusztus 20-22., Tihany

Három napos programsorozattal köszöntik Tihanyban Szent István ünnepét 2021. augusztus 20-22. között. Lesz bábelőadás a Tihanyi Tájházaknál, mesetáncház és koncert a Borsos Miklós téren, a 20-i ünnepi köszöntőt és a tüzijátékot pedig a Hajóállomáson tartják.

Levendulaszüret Kőröshegyen, Kőröshegy, augusztus 22-ig

Nem kell Franciaországig utaznod, hogy végtelen levendulamezőket láss! Kőröshegyen fantasztikusan hosszú időn keresztül és elképesztően nagy területen terem az illatos levendula.

Kőröshegyi levendulás Fotó: Krausz Andrea

Tér Zene Zsongás Hévízen, augusztus 25-ig

Ingyenes szabadtéri koncertekkel várnak Hévízen, fürdőzés után merülj el a zene dallamaiban is.

Komolyzenei estek Balatonszemesen, augusztus 26-ig

Nem csak a bulizenéé a Balaton, a romantikához komolyzene kell, vallják a klasszikus komolyzene rajongót, akik a balatonszemesi templomban csütörtök esténként hallhatnak koncerteket a nyár folyamán.

Gyerekelőadások Tihanyban, augusztus 26-ig

Süsü, Maugli, Frakk, Ágacska és Hagymácska, Keménykalap és krumpliorr, Micimackó és Ludas Matyi is Tihanyban vendégeskedik idén nyáron. Pontosabban fellép a gyerekszínházi előadássorozatban.

Tihanyi Szabadtéri Játékok, Tihany, augusztus 28-ig

A 2004-ben elindított Tihanyi Szabadtéri Játékok idén július 2. és augusztus 26. között várja színvonalas előadásokkal a közönséget.

Richter Flórián cirkusz 2021, Zamárdi, augusztus 28-ig

Adrenalinnal dúsított cirkuszi show műsor nemzetközi díjnyertes produkciókkal, gyönyörű lovakkal, tevékkel, zebrákkal és Magyarország leghíresebb elefántjával, Szandrával.

Fotó: Richter Flórián cirkusz hivatalos

 

Fürdőélet a nagy háborúban, Keszthely, augusztus 29-ig

A Balatoni Múzeum vándorkiállítása visszarepít a múltba, a boldog békeidők hangulatos fürdőéletének változását mutatja be az első világháború alatt. Izgalmas, néha szinte sokkoló képek elevenítik fel dédszüleink életét.

Ruhaszobor kiállítás a kastély parkjában, Hévíz, augusztus 29-ig

A nem mindennapi tárlat promenád karakterével elérhető közelségbe hozza a kortárs magyar iparművészet sokszínűségét, a szobrok meghökkentő méretükkel népszerűsítik az öltözéktervezők alkotásait.

Fotó: Festetics-kastély hivatalos

 

Balatonfüredi Borhetek, Balatonfüred, augusztus 29-ig

Közel 300 féle borfajtát kóstolhatnak az érdeklődők a balatonfüredi Tagore sétányon feállított pavilonokban. Huszonöt borász kínálja majd harminc fajta szőlőből készült borait, a borospavilonok között az első helyet, a hagyományoknak megfelelően, az év füredi borásza kapja.

Kiállítás Stekly Zsuzsanna tűzzománc munkáiból, Balatonföldvár, augusztus 31-ig

Különleges kiállítás Bajor Gizi Közösségi Házban.

Garten Balaton, Lovas, augusztus 30-ig

Idén újra nyílik az északi part legnagyobb kortárs művészeti programsorozata. Három héten át kiállítások, tárlatvezetések, pódiumbeszélgetések, koncertek, vetítések és művészeti workshopok várják az érdeklődőket.

Nyár a bányában, augusztus 31-ig, Salföld

Irodalmi és gyermekprogramok, koncertek, kreatív-és művészeti foglalkozások, minden kedden Kocsmakvíz- színes programokkal vár a salföldi Bánya köztér.

Színe és fonákja kiállítás, Veszprém, szeptember 4-ig

Babinszky Csilla alkotásaiból nyílik kiállítás Színe és fonákja címmel. A kiállítás válogatást ad az alkotó életművéből. A tárlaton installációk, csendéletek, ceruzarajok és festmények is láthatók.

Klara and the Sun – kiállítás, Szentbékálla, szeptember 5-ig

A tárgy- és a képalkotás hagyományos művészeti médiumain túl a tudomány és a technológia aktuális eszközköszleteit felvonultató tárlat aktív részvételre invitálja a látogatókat. A kiállítás ingyenesen látogatható a mindenkori higiéniai előírásoknak megfelelően, csütörtökönként és péntekenként 11:00-23:00 óráig, szombatonként és vasárnaponként 8:00- 23:00 óráig.

Illatmúzeum Pannonhalmán, szeptember 5-ig

Magyarország első illatmúzeumában a látogatók elmerülhetnek a kozmetikai és gyógyhatású készítmények pannonhalmi fortélyaiban. A gyógynövényeket egészen a feldolgozási és csomagolási folyamatokig elkísérhetjük, miközben kezünkkel tapinthatjuk azokat különböző fázisaikban, a különleges illattölcséreknek köszönhetően pedig mindig friss aromákat köthetünk a megismert alapanyagokhoz. Ha érdekel a parfüméria és az illatok világa, vár a Pannonhalmi Főapátság Illatmúzeuma a történelem és a modernkor illataival.

The Frame – digitális fotóművészeti kiállítás, Tihany, szeptember 12-ig

2021. augusztus 2. és szeptember 12. között a tihanyi Rege Galériában lesz megtekinthető a hazánkban egyedülálló The Frame digitális fotóművészeti kiállítás. A tárlat egy állandóan változó világ leképezése: a kihelyezett digitális képkereteken random időintervallumonként cserélődnek majd a felvételek, így minden látogatónak más és más vizuális élményben lehet része.

„Balatonfüred borcímkék tükrében” – kiállítás megnyitó, Balatonfüred, szeptember 29-ig

Augsuztus 5-én este 17 órakor Fülöp Júlia és Csizmazia Darab József ünnepélyes keretek között átadják a Balatonfüredi Helytörténeti Gyűjtemény részére az összegyűjtött címkék másodpéldányait. Fazekas Gergő (The Majordesign) és Varga András (Lídia Borház) előadással egybekötött bemutatója a XXI. század számítógépes applikációkat tartalmazó borcímkéiről. A kiállítást megnyitja: Molnár Judit képviselő.

Legó kiállítás Tihanyban, december 31-ig

Vasúti közlekedés, űrjelenet, tengerparti nyaralás és a Mikulás birodalma. Ez csak néhány érdekesség, amelyet a tihanyi legókiállításon csodálhatsz meg.

Balatonfüred 50 – Kiállítás, Balatonfüred, 2021. június 5.-2022. január 9.

Képes történetek Balatonfüred várossá válásának első évtizedeiből. A kiállítás 2022. január 9-ig látogatható a Vaszary Galériában.

 

Nyitókép: Shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva