Koszorus Rita/Sonline.hu | 2020.04.23. 22:00
Nem engedné ki a szelet a vitorlából a BAHART
Elkészítette a vészforgatókönyvet a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART), hiszen a koronavírus járvány miatt a legtöbb turizmusból élő vállalkozáshoz hasonlóan a társaság is nehéz helyzetbe került.

Egy koronavírus előtti tavaszon április végén már a habokat szelik a balatoni személyhajók. Most azonban el sem tudta indítani a hajózási társaság a szezont, és egyelőre még az sem látszik tisztán mikor ér véget a kényszerű kikötés.

– Egyelőre személyhajóink nem üzemelnek – mondta Kollár József, a BAHART vezérigazgatója. – Most úgy látjuk, hogy valószínűleg májusban sem tud elindulni a személyhajózás a Balatonon, de nagyon reméljük, hogy júniusban már járhatnak majd a hajóink. Ezért tehát május elsején sem érdemes várni a hajót a fonyódi kikötőben, hiszen nem lesz vízijármű amellyel a túlpartra utazhatnának a turisták.

Veszteglő hajók a siófoki kikötőben koronavírus idején (Fotó: Krausz Andrea)

 

A komp ugyan közlekedik most is, de a rév forgalma harmadára esett vissza az ilyenkor szokásoshoz képest.

– A társaságnak komoly veszteségekkel kell ezért szembenéznie, még a legoptimistább előrejelzések szerint is – fogalmazott a társaság vezérigazgatója. – Készült egy reorganizációs terv, amely áttekintette a társaság működését, az esetleges tartalékokat, lehetőségeket. Ennek alapján igyekszünk reagálni a válságra.

A terv több olyan intézkedést is tartalmaz, amelyek szükségesek a működőképesség megőrzéséhez, és a talpon maradáshoz, azaz, hogy tovább tudjon működni a társaság. Kollár József hozzátette: ennek érdekében a gazdaságtalan járatok megszüntetésén, a forgalom felülvizsgálatán át egy sor olyan intézkedésre kényszerülhetnek, amelyekkel csökkentik a költségeket és megőrizhetik a munkahelyek nagy részét a vállalatnál. A jövő nyilván nagyban függ a járvány alakulásától. Ha nem súlyosbodik a helyzet, és júniusban már meg tudunk kezdeni egy bizonyos szintű hajózást, akkor reményeink szerint a veszteségek ellenére megőrizhetjük a működőképességünket.

Balatonlellei vitorláskikötő (Fotó: Krausz Andrea)

 

A reorganizációs terv szerint lesznek megszűnő hajójáratok, de átvizsgálták a kikötők forgalmát is, és a kevésbé látogatottak lekerülhetnek a hajózás balatoni térképéről. A szakmai anyag akkor élesedik, ha a tulajdonosok rábólintanak.

A személyhajózás optimalizálásaként megszűnne hat menetrendi és négy sétahajójárat, három pedig módosul, négy pénztárat bezárnának, öt hajót pedig kivonnának a forgalomból, és ezek közül hármat értékesítenének. A kompközlekedést fejleszteni akarja a cég, s az ipari flottára is szükség lesz a balatoni műszaki feladatok ellátásához. A 22 közforgalmú kikötő közül négyet zárnának be. Ingatlanokat adnának el, vagy adnának bérbe.

Forrás: Koszorus Rita/Sonline.hu

Nyitókép: Krausz Andrea

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva