Keszey Ágnes | 2021.08.27. 12:00
Nem kell csendben szenvedni - lehet némán segítséget kérni
Szerte a világon, így sajnos a Balaton környékén is élnek olyanok, akik családon belüli erőszak áldozatai. A bántalmazottak a legtöbb esetben nem mernek segítséget kérnii, félve a megtorlástól, az újabb fenyegetéstől, pszichikai vagy fizikai erőszaktól. Nemzetközi példát követve azonban a magyar rendőrség is szorgalmazza a "néma segélykiáltás" bevezetését és elterjesztesét. A cél az, hogy minél többen ismerjék meg a kézmozdulatot, hogy az áldozatok mutatni tudják, a körülöttük lévők pedig felismerjék és közvetett módon a segítségükre legyenek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság adta hírül a napokban, hogy egy világszerte elterjedt segítségkérő jelzést vezetnek be a magyar köztudatba, amellyel a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek akár némán is jelezni tudják, hogy veszélyben vannak. Ez a Kanadából indult mozgalom a Signal for help.

Kép: Canadian Women’s Foundation- a Signal for Help programot létrehozó szervezet közösségi oldala

Videóhívás közben egyetlen kézmozdulat – mely már az utcákra is kiterjedt

Ezt a segélykérő módot egy nőkért tevékenykedő kanadai alapítvány, a Canadian Women’s Foundation hozta létre a Covid-járvány idején. Az eredeti cél az volt, hogy a járványügyi intézkedések miatti karanténidőszakban akár egy videóhívás közben is észrevétlenül tudjanak segítséget kérni mindazok, akiket bántalmaznak otthonukban. A Signal for Help kanadai oldalán arról is írnak, hogy ez a mozdulatsor nem hasonlít egyetlen nemzet siket jelnyelvi mozdulatára sem. A családon belüli bántalmazást átélő személy egyetlenegy kézmozdulattal, csendben tudja közölni, hogy segítségre, támogatásra van szüksége.
A programról szóló leírásban az alapítvány kiemeli, hogy bizonyítékok vannak arra, hogy a katasztrófahelyzetekben megemelkedik a nemi erőszakok száma, s az otthoni elszigeteltségben lévő bántalmazottak még nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint amikor egyébként élhetik mindennapi életüket. Amikor a párok, családok össze vannak zárva, lehetőség sincs arra, hogy valaki bárkinek elmondhassa, hogy erőszakos cselekmény áldozata.
A módszer azóta világszerte sok országba, s így már hazánkba is eljutott. S bár a Signal for Help-et videóhívásra találták ki, már közterekre is kiterjedt.

 

A háttérben ténykedő férfi csak annyit hall, hogy párja és barátnője egy banános kenyér receptjéről cseveg. A bántalmazott nő azonban a videóhívás közben mutatja a segélykérő mozdulatot – feltűnés nélkül kér segítséget

 

Néma segélykiáltás – Signal for Help Fotó: police.hu

Figyeljünk egymásra, segítsük a bajban lévőket

A segélykérő kézmozdulatot bárki használhatja arra, hogy figyelmeztessen másokat: azonnali segítségre van szüksége, de körülményei – például fenyegetettség – miatt telefonon vagy egyéb módon nincs lehetősége rendőri segítséget kérni. Ha a bántalmazott rendőr előtt mutatja a kézmozdulatot, az bármilyen más bejelentéssel egyenértékű – hangzott el a Néma segélykiáltás módot bemutató sajtótájékoztatón, melyen az alábbi videó készült.

A Néma segélykiáltást azonban nem csak rendőr közelében mutathatja az, aki veszélyben érzi magát. Éppen ezért fontos, hogy figyeljünk embertársainkra, s tegyük meg a tőlünk telhető segítséget. A rendőrség szándéka szerint ez nem csak egy új segítségkérő módszer. Bevezetése és elterjesztése a célok szerint megtanítja embertársainkat arra, hogyan figyeljünk egymásra, hogyan vegyük észre a bajbajutottakat magunk körül a rohanó világban, és hogyan nyújtsunk segítséget csendben a megfélemlítettek biztonságát védve.

Mit tegyünk, ha észleljük a jelzést?

Ha valaki észreveszi, hogy közelében bárki a kézmozdulatot alkalmazza, hívja 112-es számot.
Az ORFK Kommunikációs Szolgálata tájékoztatása szerint a sikeres intézkedés érdekében ilyenkor ezekről várják az információkat:

– a bejelentő neve, telefonszáma;
– hol tapasztalta a segélykérést (helyszín);
– hogyan tapasztalta a segélykérést (mi történt, kinek van szüksége segítségre, kivel volt egy társaságban a segélykérő);
– felmerül-e közvetlen életveszély;
–látja-e még a segélykérőt (ha nem, akkor merre távozott);
– személyleírás a segélykérőről és a vele tartózkodó további személy(ek)ről.

Sajnos tény, hogy a legtöbb bántalmazott személy nem mer segítséget kérni, nem meri jelezni, hogy bajban van, mert fél attól, hogy ez kiderül és további bántalmazáshoz vezet. Ezért kell segítő szándékkal, de körültekintően betartani, amiket a rendőrség tanácsol: azaz ne mi menjünk oda kérdezősködni, hanem hívjuk a segélykérő számot, s mondjunk el minél több információt.

Forrás: Canadian Women’s Foundation- a Signal for Help programot létrehozó szervezet honlapja, police.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva