Krausz Andrea | 2023.03.02. 13:06
Pénteken húszan átússzák a jéghideg Balatont
Március 3-án, pénteken rendezik a 3. Téli Balaton-átúszást, melynek főszervezője idén először a Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület. Mintegy 20 sportoló vállalkozik arra, hogy Tihanyból indulva átússza a mindössze 5 fokos Balatont.

Az Országos Meteorológiai Szolgálattal történt egyeztetés után úgy döntöttek a szervezők, hogy pénteken tartják meg a 3. Téli Balaton-átúszást.

– Az úszók biztonsága érdekében a lehető legszélmentesebb napot választottuk.

Szombaton is szép idő lesz, de nagyobb szél várható, ami zavaró hullámokat generálhat a Balatonon. Ezért döntöttünk a péntek mellett

– mondta a likeBalaton.hu-nak Pesti Balázs, a Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület elnöke.

Borzongató erőpróba átúszni az 5 fokos Balatont
Fotó: Czettele Győző/Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület – hivatalos

Sokan lesznek egyszerre a vízben

Egy rövid megnyitó után 11 órakor nagyjából 15 úszó vág neki a megmérettetés első „felvonásának”. (A létszám változhat.)

Lesz, aki átússza a teljes távot, vagyis az 1250 métert, mások a fél vagy a harmad táv teljesítésére vállalkoznak.

Első körben a sportolók átmennek komppal a Tihanyi Révhez, ahol az első fél távot teljesítő úszók vízbe is mennek a teljes távot úszókkal együtt. A váltóban úszók elúsznak a zászlóval jelzett, fél távot jelző úszó mólóig. A második fél távot teljesítő úszókat a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) hajója viszi el váltópontokig, ahol a váltótársa megérkezése után vízbe is mennek, és leússzák a második részét a fél távnak. A vízből kijövő úszókat hajó viszi vissza a Szántódi Révnél található kikötőbe.

Mindeközben a teljes távot úszók a Szántódi Révnél érnek a szárazföldre.

A harmad távot úszó indulókat fűtött busz átviszi komppal a Tihanyi Révhez, ahol az első harmad távot teljesítő úszók vízbe is mennek, és elúsznak a zászlóval jelzett úszó mólóig, az első harmad távig. A második és harmadik harmad távot teljesítő úszókat a VMSZ hajója viszi el váltópontokig, ahol a váltótársa megérkezése után vízbe is mennek és leússzák a harmad távjukat. A vízből kijövő úszókat hajó viszi vissza a Szántódi Révnél található kikötőbe.

Érkezés Tihany felől 2022-ben
Fotó: Krausz Andrea

Idén várható a legtöbb résztvevő

Ahogy azt a likeBalaton.hu megírta, Zimányi András 2019-ben elsőként vállalkozott arra, hogy a 7 fokos vízben megtegye a Szántód-Tihany közti távot. 2020-ban pedig már egy 15 fős társaság vágott neki a megmérettetésnek. 2021-ben a pandémia miatt elmaradt a balatoni erőpróba. 2022-ben pedig újabb 14 téli úszó lépett az 5,5 fokos vízbe. Egy sportoló egyedül, a többiek pedig váltóban álltak rajthoz.

– Indén indulnak a legtöbben, és abban bízunk, hogy ez a következő években is nőni fog a létszám.

Mivel extrém sportról van szó, ezért ide kvalifikációra is szükség volt – mondta Pesti Balázs.

Mondanunk sem kell, hogy nem a táv jelenti a legnagyobb problémát, hanem vízhőfok, ami március 3-án várhatóan eléri az 5 fokot.

Bárki csobbanhat egyet

Mint megtudtuk, az egyesület mindenkit sok szeretettel vár a rendezvényen, ahol a résztvevőknek való szurkolás mellett

az érdeklődök megismerkedhetnek a hidegvizes merülés alapjaival és lehetőség lesz annak a kontrollált, biztonságos keretek közötti kipróbálására.

Hiszen, ahogy az egyesület szlogenje is mondja: “Ebben benne kell lenned, hogy átéld!”

Nyitókép: Krausz Andrea

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva