Krausz Andrea | 2022.03.20. 14:17
Elképesztő! Jéghidegben úszták át a Balatont
14 téli úszó vállalkozott arra, hogy átússza a 5,5 fokos Balatont. Egy sportoló egyedül, a többiek pedig váltóban álltak rajthoz a Tihany és Szántód közti 1250 méter teljesítésére.

Reggel 9 óra körül olyan kellemetlen hideg volt, hogy a bámészkodók is sapkában dideregtek a parton. Éjszaka még repkedtek a mínuszok, reggel sem volt rózsás a helyzet. Fújt az északkeleti szél, a víz mindössze 5,5 fokos volt. Általában senki sem gondol arra egy ilyen márciusi napon, hogy „de jó lenne átúszni a Balatont!”

Pedig vasárnap, a második Téli Balaton-átúszáson 14 vállalkozó szellemű sportember mégis így kelt fel: igenis átúszom a Balatont!

Egy kétfős, egy három fős és két négy fős váltó indult el a próbatételen. Cettele Győző pedig egyedül teljesítette az 1250 méteres távot.

Czettele Győző a szántódi célba úszik
Fotó: Krausz Andrea

Figyelték az áramlást

– Most döntöttük el, hogy Tihanyból indulunk. A mély Tihanyi-ároknál (ez a legmélyebb pontja a tónak) egy áramlás oldal irányba sodorhatja az úszókat, ezért úgy gondoltuk, hogy a táv lelején, amikor még van energiájuk az úszóknak, jobb túllenni rajta. Ráadásul most hátulról érkeznek a hullámok is – mondta Zimányi András főszervező, aki 2019-ben elsőként vállalkozott arra, hogy a 7 fokos vízben megtegye a Szántód-Tihany közti távot. 2020-ban már egy 15 fős társaság vágott neki a megmérettetésnek. Tavaly pedig a pandémia miatt elmaradt a balatoni erőpróba, az idei évre újra összejött egy csapat.

Visszamelegítés

Czettel Győző elsőként csapott a habokba. 44 perc, és 30 sec. alatt úszta le az 1250 métert. Szépen tempózva, szinte mosolyogva érkezett meg a szántódi kompátkelő melletti területre, ahol a hatalmas ovációval fogadták. Egészen elképesztő, hogy valaki ennyi ideig bírja ezt a hideg vizet.

Egy átlagember pár perc alatt elveszíti az eszméletét. Életveszélyes bárkinek is kipróbálni, aki nem szoktatta magát a téli úszáshoz, vagy nem edzett rá.

Győző a partra érés után szinte azonnal tornagyakorlatokba és lassú kocogásba kezdett, hogy visszamelegítse magát. Vagyis hogy a lehűlt végtagok felől újra felmelegedjen az egész teste. Mint a likeBalaton.hu-nak ebben a videóban elmondta, úgy úszott, hogy nem tette az arcát a vízbe, ezzel is védekezve a kihűléstől.

 

Nők is voltak az úszók között

Nyékládházán, egy bányatóban rendszeres úszásokkal készült a próbatételre Kunfalvi Mariann, aki most csapatával váltóban 300 méter leúszására vállalkozott.
– Mióta hideg vízben úszom, nem voltam beteg. A fűtést lejjebb vettem otthon, és a tájfutó versenyeimen is jobban tolerálom a hideget. Az is motivál, hogy kicsit csodabogárnak tartanak, hiszen a hidegvizes csobbanás, vagy úszás még nem annyira elterjedt az országban. Büszke vagyok, hogy teljesítem az úszást és nagyon jó, hogy ilyen csapathoz tartozom– mesélte Mariann a rajt előtt.

A váltócsapatok az elindulás előtt
Fotó: Krausz Andrea

 

Ez nem verseny

Ahogy a likeBalaton.hu korábban már beszámolt róla, a Téli Balaton-átúszás nem egy verseny. A részvételhez több próbatételt is teljesíteni kellett.

December 19-én például a Velencei-tóban, február 6-án pedig Budapest határában, a Lupa Beachen lehetett kvalifikálni.

A biztosítást a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata adta, minden egyéni úszót és minden váltócsapatot egyenként kísértek át a mentőhajóval. Fűtött helyiséget és természetesen egy készenlétben álló mentőautót is biztosítottak.

Zimányi Andrást, a Téli Balaton-átúszás hagyományának megteremtője szerint egyre több “hidegcsoport” alakul az országban. Mint mondja, az emberek már „képben vannak”. Tudják, hogy mi az a jeges fürdőzés. Ez nagyon nagy eredmény.

Nézd meg a további fotókat, katt a képbe!

 

 

Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva