Góz Lilla/ sonline.hu | 2022.10.26. 16:00
Rövidebb nyitvatartással, téli leállással takarékoskodnak a gyógyfürdők
Minden létező módon próbálnak takarékoskodni a dél-balatoni fürdők fenntartói. Van, ahol több hétre bezárnak a téli időszakban, máshol félnapos nyitvatartásra készülnek.

Igal

Igalban nem terveznek bezárást és a jegyárak is változatlanok maradnak idén.

Gellért Attila, az igali fürdő marketingvezetője elmondta: hét medence és a szaunavilág továbbra is nyitva lesz. – Próbáljuk az elektromos fogyasztást csökkenteni, bízunk benne, hogy a felszerelt napelemeket a szolgáltató a közeljövőben beüzemeli, így mérsékelni tudjuk az áramszámlánk egy részét – emelte ki Gellért Attila.

Igalban minden változatlan marad
Fotó: Facebook/Igali Gyógyfürdő

Csisztapuszta

– Csisztapusztán a következő hónapban változatlan lesz a nyitvatartás,

decemberben, januárban és februárban azonban csupán fél napokra leszünk nyitva

– mondta Kara Barbara, a csisztapusztai gyógyfürdőt működtető gazdasági társaság ügyvezetője. Hozzátette: a nyár elején emeltek 20 százalékot a jegyárakon, azokhoz most nem nyúlnak.

– A kazánunk fatüzelésű, ezzel tudunk spórolni, a szivattyú viszont egész nap megy, és sokat fogyaszt. Decemberben 31-éig van a szolgáltatóval szerződésünk, bízunk benne, hogy jövő évben is ki tudjuk majd gazdálkodni a költéseket – mondta el a fürdő vezetője.

Marcali

Zárva lesz november elsején a marcali fürdő, decemberben pedig háromhetes szünetről döntöttek.

December 19 és január 7 között zárva lesznek.

– A fürdők nagyfogyasztók és van, ahol a korábbi ár tízszereséért jutnak az energiahordozókhoz. Ezeket a költségeket már nem tudják a lakosságra hárítani – mondta Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára. Hozzátette: az elmúlt két évben is a túlélésért küzdöttek a koronavírus-járvány miatt, hiszen törvény tiltotta az áremelést. – Júniustól volt lehetőség a belépőjegyek árán változtatni, átlagosan 20–30 százalékkal emeltek a fürdők – jegyezte meg a főtitkár.

Kiemelte: a fürdők jelenleg rövidítik a nyitvatartást, korlátozzák szolgáltatásaikat, például az élményelemek egy részét kikapcsolják. – Sok településen a gyógy- és termálfürdők a legnagyobb foglalkoztatók, számos speciális munkakörű kolléga dolgozik ott, és ha egy bezárást követően elbocsájtják őket, szinte lehetetlen pótolni vagy visszaszerezni a dolgozókat – mondta el a főtitkár.

Gyors eljárás

Balogh Zoltán szerint folyamatban vannak ugyan energiahatékonysági pályázatok, de évekbe telik, mire a kivitelezés megvalósulhat. Megjegyezte: a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a geotermikus energia felhasználásáról gyorsabb engedélyezési eljárást dolgoznak ki, ami segíthet a fürdőknek a jelenlegi nehéz helyzetben.

Forrás: sonline.hu

Nyitókép: Lang/sonline.hu

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva