Mihály Szilvia | 2020.01.31. 19:00
Rózsaszín fénybe borult a Balaton
100 nappal azelőtt, hogy a Giro d'Italia verseny kerékpárosai végigtekernek a Balaton-felvidéken, rózsaszín fénybe borultak az útvonal városainak középületei. Mutatjuk a legrózsaszínebb képeket, amit valaha láttál!

Május 9-én Budapestről indul az olasz kerékpáros verseny, melynek keretében május 11-én a Balaton körül száguldanak el a bringások. A verseny harmadik napján Székesfehérvárról teker a 176 versenyző Zalakarosig, útba ejtve többek között az alábbi balatoni településeket is: Balatonfüred, Tihany, Veszprém, Tapolca, Hévíz, Keszthely és Zalakaros.

100 nappal a nagy rajt, a Grande Partenza előtt nem csak az olasz városok és Budapest borult rózsaszínbe, hanem a Balaton körüli települések is. A rózsaszín szín úgy kapcsolódik a versenyhez, hogy a Giro d’Italia első szponzora az olasz Gazetta dello Sport volt. Az újság érdekessége, hogy lapjainak színe nem fehér, hanem rózsaszín, így ez lett a verseny hivatalos színe már 1909-ben.

Nézd meg az ikonikus épületeket úgy, ahogy még nem láttad! Mutatjuk a Rózsaszín fények éjszakájának legszebb képeit!

Balatonalmádiban az Erődített templom pompázott rózsaszínben:

Te készítettél képet tegnap a Giro d'Italia színében ponpázó Erődített Templomról? Kommentelt be, hadd lássa Mindenki! :)Fotó: Fényes Lóránd – fotográfia

Közzétette: Balatonalmádi Város – 2020. január 31., péntek

Veszprémben a korcsolyapálya és a városközpont is rózsaszín fényt kapott:

Fotó: Horváth László/veol.hu

A tapolcai ypszilon házak rózsaszín fény nélkül is különlegesek, ez a színárnyalat most igazán extra látványt nyújtott:

#giroditalia #tapolca #rozsaszinfenyekejszakaja #szaznapagiroig #kulcsaratiponthu #pappattilaponthu

Közzétette: Kulcsár Attila – 2020. január 30., csütörtök

Hegymagason a Szent György-hegyen a Lengyel-kápolna már január 28-án rózsaszínben pompázott:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Közzétette: Hegymagas Község – 2020. január 31., péntek

A szigligeti Csonka-torony sem volt mindennapi látvány rózsaszínben:

Közzétette: Péter Szentiványi – 2020. január 30., csütörtök

Keszthelyen a Fő téren a gimnázium fala is rózsaszínben pompázott:

Fotó: Mihály Szilvia

A zalakarosiak videót is vetítettek a fürdőre és a tavuk is rózsaszín lett:

100 NAP ÉS ITT A GIRO!

Közzétette: Zalakarosi Fürdő – 2020. január 30., csütörtök

Közzétette: Zalakaros Hivatalos Oldala – 2020. január 31., péntek

Neked melyik a kedvenced?

Kattints ide, és tudj meg mindent a Giro d’ Italiáról!

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva