Krausz Andrea | 2019.03.18. 08:00
Siófokon indul a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny
Nemzetközi figyelem irányul Magyarországra a június 11-16. között megrendezendő 40. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen. A mezőny 6 versenynap alatt 11 megyét érintve, összesen 890 kilométert tesz meg Siófoktól egészen a székesfehérvári befutóig.

Bár tavaly Siófok mellett az tó északi partján is rendeztek futamot, melynek befutója Keszthelyen volt, az idei évben egyedül a nyár fővárosa képviseli a versenyprogramban a Balatont.

Június 11-én, kedden prológgal keződik a magyar körverseny. A prológ helyszíne, akárcsak 2018-ban Siófok lesz, ezúttal azonban egy új pályát jelölnek ki a nemzetközi mezőnynek. A rajt a város jelképének számító Víztorony tövében lesz, a befutóra pedig nem messze onnan, a Fő utcán kerül majd sor. A prológ során egyéni indítással minden kerékpáros négy kilométert teljesít majd gyakorlatilag teljesen sík pályán, így találnak gazdára már az első napon a Tour de Hongrie színes mezei.

Ez a siófoki prológ tervezett útvonala:

Rajt: Vízrorony – Fő utca – Vitorlás utca – Baross híd – Battyhányi utca – Indóház utca – Befutó: Fő utca

A Tour de Hongrie-ra már négy prokontinentális csapat jelezte részvételét: a francia Cofidis, az olasz Androni Giocattoli-Sidermec, az izraeli Israel Cycling Academy és az olasz Neri Sottoli-Selle Italia-KTM. Emellett két magyar csapat, a nemzeti válogatott, valamint a Pannon Cycling Team lesz is ott a Tour de Hongrie 140 fős mezőnyében.

Eisenkrammer Károly, a szervezőbizottság elnöke sajtótájékoztatón elmondta, hogy több szempontot is figyelembe vettek az útvonal kialakításánál. Tekintettel arra, hogy 2018-ban a nehezebb, hosszabb emelkedőkkel tarkított szakaszokon a magyar versenyzők is ígéretesen szerepeltek, igyekeztek az idén több emelkedőt az útvonalba iktatni. A főszrevező azt is hozzátette, hogy az M4 Sport napi két órában élőben közvetíti az eseményt, valamint minden este egyórás összefoglaló lesz az Eurosporton, amely az utolsó két napon élőben adja a versenyt.

2018-ban a LikeBalaton is beszámolt a siófoki prológról, melyen a hajóállomástól a belvároson keresztül a Petőfi sétányig jelöltek ki egy 3,5 kilométeres pályát. A legjobb időt akkor a svájci Patrick Schelling érte el, aki a távot 4 perc 32 másodperc alatt teljesítette.

2018-ban a svájci Patrick Schelling volt a leggyorsabb (Fotó: Krausz Andrea)

A siófoki verseny egyik emlékezetes pillanata volt, amikor egy papucsos, bicajos férfi nem akart kerülni a verseny miatt, így egy az egyben áthajtott a kijelölt pályán, miközben mögötte érkeztek a versenyzők és az őket kísérő motorosok. Szerencsére senkit sem zavart meg, és állítólag elismerte a hibáját, de ezt az eseményt közvetítette a TV is.

Itt látható a papucsos bicajos:

Eltévedt kerékpáros a Tour de Hongrie-n

A megszokás nagy úr. Vagy csak egy helyi kerékpáros is szeretné belülről átérezni a Tour de Hongrie hangulatát. Vagy csak tévedt.Szerencsére a kerékpáros körverseny siófoki prológjába bekapcsolódó bringás – a rendőrmotorost leszámítva – nem zavart senkit, és hibáját is korrektül elismerte. Mindenesetre le a kalappal, hogy szakadó esőben is nekivágott.

Közzétette: M4Sport – 2018. augusztus 15., szerda

Siófokon egyébként gyakran megfordul a Tour de Hongrie mezőnye, először 1962-ben volt rajthelyszín a magyar körversenyen, majd 1964-ben, 1993-ban, 1997-ben, 1998-ban, 2003-ban, 2016-ban, 2017-ben és tavaly, 2018-ban is Tour-állomás volt a Balaton-parti város.

A 2019-es Tour de Hongrie programja:

2019. június 11., kedd: Prológ, Siófok–Siófok (egyéni időfutam, 4 km)
2019. június 12., szerda: 1. szakasz, Velence–Esztergom (194 km)
2019. június 13., csütörtök: 2. szakasz, Balassagyarmat–Miskolc (201 km)
2019. június 14., péntek: 3/a. szakasz, Kazincbarcika–Tiszafüred (115 km)
2019. június 14., péntek: 3/b. szakasz, Tiszafüred–Hajdúszoboszló (69 km)
2019. június 15., szombat: 4. szakasz, Karcag–Gyöngyös-Kékestető (138 km)
2019. június 16., vasárnap: 5. szakasz, Kecskemét–Székesfehérvár (169 km)

Összeállította: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva