hirtv.hu | 2021.10.31. 12:00
Szinte teljesen megteltek a balatoni szállodák az őszi szünetben
Elsősorban a gyermekes családok érkeztek pihenni a tóhoz. A magyar tenger a főszezonon kívül is egyre népszerűbb, ehhez a minőségi gasztronómia és a számos színvonalas program is hozzájárul.

Az őszi szünetben és a hosszú hétvégén is sokan választották úti célként a Balatont.

Egyre több vendég érkezik főszezonon kívül is a Balatonhoz. Sőt, vannak, akik kifejezetten a tó csendes, nyugodt arcát kedvelik.

A vírushelyzet miatt a családok kivártak, az első foglalások oktőber elején érkeztek ebbe a balatoni szállodába, mely közel teltházzal üzemel az őszi szünetben és a hosszú hétvégén.

– Nagyon jól sikerültek a foglalások az október 22-e péntektől, november 1-ig átlagosan 90-95 százalékos telítettséggel tudtunk működni. Természetesen a vendégek nagyrésze belföldről érkezett, alapvetően kisgyermekes családok, akik benépesítették a szállodát, és gyakorlatilag ezen a héten átlagosan a két- illetve három éjszakás foglalások voltak a jellemzőek – mondta Kiss Annamária, a Hotel Wellamarin kommunikációs- és marketingvezetője.

A szállodák az évszaknak megfelelő tematikus dekorációval és programokkal is várták a feltöltődni vágyókat.

A számok és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy idén ősszel rendkívül népszerű a Balaton. Ennek egyik oka, hogy egyre több az egész évben nyitva tartó vendéglátóhely.

– Az időjárás is kedvezett nekünk ebben az évben, rengeteg napos, szép idős időszakunk volt, és ebben az évszakban a gasztronómia is dübörög a Balatonnál. Az itt fellelhető kulturális és akítv programok mellett a gasztroélmények sokasága is jelen van, elérhető és igénybe vehető – tette hozzá Fekete Balázs, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

A következő hetekben is kínál programot a Balaton. Sok vendéglátóhely és borászat készül Márton-napi libalakomával és új borokkal. Emellett már az év végére, karácsonyra és szilveszterre is érkeznek a foglalások a tóparti szállodákba.

Programokban gazdag hosszú hétvége a Balatonnál

Márton-napi programok és finomságok a Balatonnál

Sólyomröptetés és gyerekpályázat is lesz a Bakonyi ízek vásárán

Nyitókép: shutterstock

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva