likeBalaton.hu | 2022.07.15. 10:00
Tizenegyedik alkalommal rajtol el a Zöldszalag regatta
Az elektromos hajók minden évben megrendezett nagy versenyére az idén nagyjából 50 hajót várnak a rendezők.

Elektromos hajók versenye

A július 29 és 31 között kerül megrendezésre a 11. Zöldszalag regatta. A szervező Balatonfői Yacht Club közel 50 teljesen elektromos hajó indulására számít az idei regattán.
A rendezvény fő témája az elektromos hajózás, de a résztvevők más elektromos járműveket is megismerhetnek a hétvége során, például a Mercedes legújabb elektromos autóit a Pappas Autó jóvoltából, de találkozni lehet majd a német Lampugával is, akik világszínvonalú elektromos szörf deszka gyártóként vesznek majd részt az eseményen.

A többnapos rendezvényen résztvevők száma évről évre nő, ami egyértelműen az elektromos hajózás rohamos népszerűség növekedésének tudható be a Balatonon. Az első, még 2012-ben rendezett versenyen mindössze 12 hajó állt rajthoz, míg az idén várhatóan már négyszer annyi, mintegy 50 induló vág neki a távnak.

Nem száguldanak

A Zöldszalag regatta azért született meg, mint rendezvény, hogy mindenki számára bizonyítsa azt a tényt, hogy az elektromos hajók képesek egy feltöltéssel jelentős távolságokat is megtenni a Balatonon. A verseny alapvetően tökéletes leképezése annak az életérzésnek, amelyet mindenki keres amikor elektromos meghajtású hajót vásárol magának a családjának vagy a baráti körének. Az e-hajók nem száguldanak, csak csendben, méltósággal suhannak a versenyen, hiszen a környezetbarát meghajtásuk nem feltétlenül a sebességre, hanem a hosszú menetidő elérésére van optimalizálva. A hajók jellemzően 7-9 km/h-ás sebességgel tudják le a 10 fix pont értintésével és keleti medence teljes egészének behajózásával teljesítendő túraversenyt.

Zöldszalag Regatta hivatalos sajtófotó

Csillagtúra

A különleges verseny tulajdonképpen egy klasszikus csillagtúra a vízen, a hajósoknak a verseny szervezőitől kapott térkép segítségével különböző tájékozódási pontokat kell megkeresniük, és lefotózni, ezzel bizonyítva annak “érintését”. További nehezítés, hogy a check-pontok némelyike a szárazföldön, kikötőkben lesz! A versenyre gyakorlatilag bárki nevezhet, aki elektromos meghajtású hajóval rendelkezik, az eredményeket külön osztályokba sorolva (méret és akkumulátor-kapacitás szerint) értékelik. A hajók egyszerre vágnak neki a távnak 30-an szombaton délben, de aztán mindenki a saját taktikája szerint haladhat a pályán.

A helyszín a teljes megújuláson és bővítésen átesett Balatonfői Yacht Klub mely abszolút luxus körülményekkel, kiváló ételekkel, italokkal és világszínvonalú infrastruktúrával várja a versenyen résztvevő hajósokat és vendégeket.

Nyitókép: hivatalos sajtófotó



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva