Manapaság ritka jelenség, hogy összefüggő jég keletkezzen a Balatonon. Ahogy a likeBalaton.hu is megírta, utoljára 2017. januárjában volt példa arra, hogy az emberek át tudtak csúszni a tó egyik partjáról a másikra. A ’60-as években viszont elég kemény telek voltak.
54 órát töltöttek a jégen
Az Arcanumban fellelhető korabeli beszámolók szerint a Pétfürdői Munkás Testedző Egyesület Természetjáró Szakosztály sziklamászó csoportja 1963. január 18–20. között Szabady Béla vezetésével többnapos expedíción vett részt a Balaton befagyott jegén.
„Péntek reggel nekivágtak a több mint hetven kilométeres jégmezőnek és partraszállás nélkül, hosszában gyalogolták át a téli Balatont,
a kilenctagú expedíció — hét pétfürdői és két budapesti turista — ötvennégy órát töltött nagyrészt 15—20 fokos hidegben a balatoni jég hátán.
A bátor turistacsoport vasárnap délután 15 órakor menetrend szerinti pontossággal ért partot a balatonkenesei mólónál, ahol az érdeklődők népes csoportja fogadta az expedíció tagjait.” – foglalta össze az MTI.
Rövid beszámoló az 1963. január 21-i Esti Hírlapban a balatoni jégexpedícióról
Forrás: Arcanum
A Turista magazin 1963-as cikke szerint „Szabady Béla szakszerű vezetésével a csoport tagjai részt vettek már több belföldi és külföldi sziklamászó tanfolyamon és táborozáson és az a vágyuk, hogy egyszer eljussanak a sziklamászók paradicsomába az Alpokba. Magában a sziklamászásban már szereztek némi gyakorlatot, s így nyugodtan nekivágnának egy alpesi túrának.
Az eddigi edzési területükön azonban nem találkoztak még hó-, illetve jégmezővel,
s így jutottak arra a gondolatra — ha már nem tudnak mászási gyakorlatot szerezni hó- és jégmezőn —, hogy több napot töltenek a Balaton jegén.”
Küzdelmes napokat töltöttek a Balatonon, míg átkeltek hosszában a jégen
Fotó: Arcanum /Turista/1963.
Pingvinkakason vontatták a holmijukat
A csapat tagjai, akik között egy nő is volt, Keszthelyen léptek a jégre.
„Sátraikat, hátizsákjaikat és egyéb felszerelési tárgyaikat négy ródlin és egy nagy „pingvinkakas”-nak elnevezett vasszánkón vontatták maguk után Balatonkenese felé.
A biztonság kedvéért mászókötél is volt kéznél, hogy adott esetben azzal segítsenek a bajba jutott társukon, mert a rianásokon nem volt veszélytelen az átkelés. Az első éjszakát Badacsony és Révfülöp között a Balaton jegén töltötték kis sátortáborban. Az öt, gumipadlós, kétszemélyes sátorban felfújt gumimatracok, hálózsákok és duruzsoló benzinfőzőkön főzött forró tea és leves enyhítették az aznapi fáradalmaikat. A majdnem orkánszerű balatoni szél, még a sátoron belül is nagyon lehűtötte a hőmérsékletet úgy, hogy — mint az egyik résztvevő elmondotta — „bakancsában mínusz 10 C fok hideg volt.
Forrás: Arcanum
Vadászgépek üdvözölték őket
Korán reggel talpon volt a kis társaság. Meleg reggeli után gyors sátorbontás és máris útban Tihany felé. A szél szerencsére egy kissé alább hagyott, és így a haladás talán gyorsabb volt.
Útjuk közben két vadászgép vette észre őket és mélyrepüléssel küldött feléjük üdvözletet.
A tervbe vett tihanyi rév melletti táborhely helyett inkább a Tihany és Balatonfüred közötti területet választották és a füredi mólótól mintegy 500 méterre vertek sátort a parton sétáló üdülővendégek legnagyobb ámulatára. Este a megyei természetbarát szövetség elnöke és szakosztályuk vezetője látogatta meg őket a sátortáborban.” – írta cikkében a Turista.
Mínusz 20 fokban küzdöttek az elemekkel
Vasárnap, január 20-án alább hagyott a hideg és a sátron kívül „csak” mínusz 18—20 fokot mutatott a hőmérő. Korán indultak, hogy a kitűzött időben Kenesén legyenek.
Az utolsó szakasz volt fizikailag a legnehezebb.
Jég- és hótorlaszokon kellett átkelniök, ahol a szánokat csak kézzel átemelve lehetett a túloldalra átvinni.
E nehézségek dacára a kitűzött időben — az utolsó 100 métereket az eléjük siető, mintegy 200 fő kíséretében tették meg — értek partot a balatonkenesei strandon, három napi viszontagságos út után, ahol a megyei természetbarát szövetség elnöke és Lehoczky Jenő, a szakosztály vezetője és az aggódó hozzátartozók köszöntötték a bravúros teljesítményt nyújtó természetjárókat.
Az utolsó 100 méteren eléjük mentek segíteni a nézelődők, hogy a balatoni rianásokon átemeljék a szánokat
Fotó: Arcanum/Turista/1963.
Rosszul megválasztott ormótlan vattaruha
Mint Szabady Béla elmondotta, a csapat jól megállta a helyét, egymást segítve küzdötte le a nehézségeket. Felszerelésükből, ruházatukból a legjobban hiányzott a nálunk sajnos nem gyártott, könnyű pehelytollal bélelt lumberjack,
mert a nehéz és ormótlan vattaruha ilyen túrára alkalmatlan, abban még aludni is fárasztó.
A külföldi gyártmányú benzingáz főzők igen jó szolgálatot tettek. A gumimatracok megfelelnek e célnak, viszont a hazai vattás hálózsákok ilyen viszontagságok között vékonynak bizonyultak. Legnagyobb hiányt a vízben érezték, a vizet nem lehetett cipelni, mert befagyott.
A kenyér csak felmelegítve volt élvezhető, mert csontkeménnyé fagyott néhány óra alatt.
Jó szolgálatot tettek a zacskós levesek, a felmelegíthető konzervek, a hóléből és jégből főzött tea és kávé. A sült húsételek, vagy hazai tészták szintén csak felmelegítve voltak élvezhetők, míg a keksz és kétszersültek jó ételeknek bizonyultak.
A csapatot egyébként annyira megviselte az expedíció, hogy felhívták a figyelmet, egy ilyen túra
annyi veszedelmet rejt magában, hogy felkészületlenek számára könnyen végzetes kimenetelű lehet.
Nyitókép: Arcanum/Turista/1963.
