Krausz Andrea | 2022.03.19. 08:00
Tudtad, hogy télen is van Balaton-átúszás? Vasárnap tartják
Március 20-án 10 órától rendezik meg a második Téli Balaton-átúszást a Szántód és Tihany közötti távon. 2, 3, és 4 fős váltócsapatok vágnak neki az erőpróbának, egy sportoló pedig egyedül teljesíti a 1250 métert. A víz nagyon hideg.

5 és 7 fok között mozog most a Balaton vízhőmérséklete, amiben úszni finoman szólva is nagy kihívás.

Zimányi András, a Téli Balaton-átúszás főszervezője 2019-ben elsőként vállalkozott arra, hogy a 7 fokos vízben megtegye a Szántód-Tihany közti távot. 2020-ban pedig már egy 15 fős társaság vágott neki a megmérettetésnek. Tavaly ugyan a pandémia miatt elmaradt a balatoni erőpróba, az idei évre újra összejött egy csapat.

Némi gyaloglás a hideg vízben Szántódnál, majd következik az úszás Tihanyig
Fotó: Krausz Andrea

 

Idén az időpontot többször is módosították, mivel az időjárás nem volt megfelelő a biztonságos szervezéshez.

Meg kellett várni, hogy 5 fokra melegedjen a víz, és a viharos szél sem barátja az átúszóknak.

Ahogy a likeBalaton.hu korábban már beszámolt róla, a Téli Balaton-átúszás nem egy verseny. A részvételhez több próbatételt is teljesíteni kellett. December 19-én például a Velencei-tóban, február 6-án pedig Budapest határában, a Lupa Beachen lehetett kvalifikálni.

Komoly biztonsági intézkedések

A téli úszás nem játék, gyorsan kihűlhet az ember, nagyon körültekintőnek kell lenni. Minden egyéni úszót és minden váltócsapatot egyenként kísérnek át mentőhajóval. A biztosítást a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata adja, a főszervező pedig a mentőhajó fedélzetéről figyeli az úszók mozgását, reakcióját. Ha kell, azonnal kiveszik a vízből a sportolókat. Idén pedig feltétel sportorvosi igazolás is.

Zimányi András főszervező 2019-ben elsőként úszta át a téli Balatont Fotó: Krausz Andrea

Eddig Szántódról indult az úszás, de annyiban módosítottak ezen, hogy

a széliránynak megfelelően napközben is megváltoztathatják az úszás irányát. Tehát ha muszáj, átviszik az úszókat Tihanyba, és onnan rajtolva érkeznek be Szántódra.

Fűtött helyiséggel és orvosi segítséggel a bázis Szántódréven lesz, ahol 9 órától zene, valamint Pesti Balázs szakértő irányításával beszélgetések szórakoztatják az érdeklődőket. A program végén pedig átadják a sikeres teljesítésről szóló okleveleket.

 

Nyitókép: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva