2019.09.29. 14:00
Vadonatúj dráma nyerte a Kultkikötő közönségdíját
Az Orlai Produkció 23 perc című monodrámája lett a Kultkikötő idei, szám szerint 14. évadának közönségdíjas előadása. Külön érdekesség, hogy Dennis Kelly darabját először a Kultkikötőben mutatták be, Budapesten csak október elejétől látható. A produkció tehát már a bemutató előtt bezsebelt egy elismerést.

A közönségdíj odaítélését a balatoni összművészeti fesztiválsorozat keretében hirdették meg a Kultkikötő szervezői. A nyári sorozat legjobb darabjaira voksolhattak a nézők. A 2019-es nyári évadában 8 hét alatt, 5 helyszínen, összesen 160 produkciót, köztük kamaradarabokat, nagyszínpadi előadásokat, könnyűzenei koncerteket tekinthetett meg a közönség.

A színházi produkciókat idén először egy kifejezetten erre a célra, a Staffino, a független kommunikációs és ügyfélvélemény visszajelző rendszerben kialakított felületen, komplex szempontrendszer alapján értékelhették a látogatók: a színészi teljesítményt, a rendezői munkát, a díszletet, a dramaturgot és az összhatást egyaránt monitorozták.
– Idén nyáron is nagyon színes volt a repertoárunk, több nagyszínpadi produkció, köztük vígjátékok, könnyűzenei koncertek is helyet kaptak a programunkban – mondta Nagy Viktor, a balatoni összművészeti fesztivál alapító igazgatója.

Járó Zsuzsa színművésznő a 23 perc című monodrámában (Fotó: facebook/Kultkikötő)

– Amellett, hogy komoly kihívás megszervezni egy ennyire komplex, műfajilag is sokszínű, több helyszínen zajló programsorozatot, szívből örülünk annak, hogy az összes – szám szerint 160 – produkció közül éppen egy kamaradarabot, ráadásul az elsőként nálunk bemutatott, 23 perc című monodrámát értékelte a legtöbbre a közönségünk. Ez egy fontos visszacsatolás számunkra, hiszen a Kultkikötő indulása óta tartjuk magunkat ahhoz, hogy a közönségsikerek mellett a szabadtéri színpadokon is van helye a komolyabb hangvételű kamaradaraboknak, még azon az áron is, hogy ezek a produkciók nem mozgatnak meg akkora tömegeket – emelte kis Nagy Viktor.

160 produkciót láthatott 2019 nyarán a közönség (Fotó: facebook/Kultkikötő)

Az alapító igazgató szerint az, hogy a Kultkikötő az elmúlt évadban is „megengedhette magának”, hogy kitartson az értékei – a minőség, a profizmus és a változatosság – mellett, a munkába bekapcsolódó hirdetők mellett leginkább a támogatóiknak, a mecénás programjukhoz első szóra csatlakozó közönségnek köszönhető.
– Nem tagadjuk, hogy az új támogatói rendszerre való átállás komoly kihívások elé állított minket az évad elején, és az, hogy a közönségünk ebből szinte semmit nem érzékelt, önmagában óriási siker a számunkra – összegzett Nagy Viktor, aki hozzáfűzte: a helytállás egyrészt a maréknyi stáb kitartó és heroikus munkájának, másrészt annak is köszönhető, hogy a megváltozott körülmények rászorították őket egy, a közönség igényeire még inkább fókuszáló gondolkodásra.

Az Orlai Produkció 23 perc című monodrámáját Keszég László rendezte és Járó Zsuzsa főszereplésével állították színpadra. A megrázó erejű darabot, amely egy anya története, Dennis Kelly angol szerző írta, Londonban óriási sikerrel mutatták be 2018-ban, most pedig Fabacsovics Lili fordításában lesz látható 2019 októberétől Budapesten.

Korábbi cikkeink közül itt arról olvashatsz, hogy indult a Kultkikötő szezonja 2019-ben.

Összeállította: Krausz Andrea

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva